Az inkvizítor - Béla Trux

9.27 €

A XIII. század végén játszódó trilógia főhőse az ifjú Lyoni Wolfgang, egy német kisnemes másodszülött fia, aki Lyonban kezdi meg teológiai tanulmányait, majd egyik professzorát követve Párizsba kerül. Wolfgangot csillapíthatatlan tudásvágy fűti, semmitől sem riad vissza, hogy az egyetem könyvtárának zárolt részlegébe is bejusson: ha kell, csalással, zsarolással, megfélemlítéssel éri el kitűzött célját. Praktikái azonban felkeltik valakinek az érdeklődését, akitől még a mindenre elszánt ifjú is tart: Passaui Paulus inkvizítor atya elfogatja és választást kínál neki: vagy a szolgálatába áll és tanítványa lesz, vagy máglyára kerül. Wolfgang kénytelen-kelletlen rááll az alkura, és megkezdődik hosszú utazása Paulus oldalán. Egész Európát bejárják az eretnekség nyomait keresve, Languedoc­tól a Fekete-erdőig, mígnem a Szentszék a Magyar Királyságba küldi őket, ahol akkor épp a Kunnak is nevezett IV. László uralkodik. Egy délvidéki eretnekfészek felderítése során azonban a katonáik elárulják őket, és a két inkvizítornak menekülnie kell – azonban előbb besenyők, majd kunok fogságába kerülnek.  Paulus egy alku révén szabadon távozhat, ám túszul kell hagynia Wolfgangot, aki ezután közel egy évet tölt a kunok között félig fogolyként, félig vendégként. Megismeri életüket, szokásaikat, a szkítai kereszténység tovább élő töredékeit, és ahogy bővül a tudása, úgy szaporodnak a kételyei saját hitével és küldetésével kapcsolatban is. Trux Béla kiterjedt történelmi és néprajzi kutatásokon alapuló regénytrilógiájának cselekménye párhuzamosan zajlik a korábban megjelent két regényével, A templomos lovaggal és az Akkon ostromával.

Podobné produkty

Könyvtár A ?XIII. század végén játszódó trilógia főhőse az ifjú Lyoni Wolfgang, egy német kisnemes másodszülött fia, aki Lyonban kezdi meg teológiai tanulmányait, majd egyik professzorát követve Párizsba kerül. Wolfgangot csillapíthatatlan tudásvágy fűti, semmitől...
12.5 €
Audiokniha Zpověď inkvizitora, kterou napsal Michael Weber. Ponurý román odkrývá pozadí šumpersko-losinkých čarodějnických procesů na konci temného 17. století z pohledu jednoho z inkvizitorů, Františka Ferdinanda Gaupa. Vraždy, krádeže, smilstvo. Muž, který...
17.56 €
Aragónia, ?a 14. század. A királyság főinkvizítorát, Nicolas Eymerichet Castres-ba rendelik, egy újabb rejtélyes eretnek szekta, a mascok fölszámolására. A véres szertartásaikkal...
5.61 €
Az 1354-es év nem várt megbízást hoz Nicolas Eymerich, Aragónia főinkvizítora számára. Királyát kell elkísérnie Szardínia szigetére, hogy leverjék korábbi...
7.01 €
Nicolas ?Eymerich, Aragónia főinkvizítora 1365-ben száműzetését tölti Avignonban, V. Orbán pápa azonban különös küldetést bíz rá: föl kell kutatnia egy száz...
5.61 €
Temný román s prvky fantasy a sci-fi s autentickou postavou, inkvizitorem Eymerikem, je zcela mimořádný v rámci daného žánru. Děj románu se střídavě odehrává ve 14. století na Sardinii, ve Vídni a Spojených státech ve 40. - 60. letech 20. století i v blízké...
9.35 €
Taran Matharu New York Times-bestseller fantasy-trilógiája, Az idéző második része, Az inkvizíció olyan próbatétel elé állítja Fletchert és ifjú idéző társait, amire még sosem volt példa… Egy év telt el a Torna óta. Fletcher és Ignatius Pelt börtönében raboskodik,...
9.28 €
Régen érzi hiányát a magyar olvasóközönség olyan műnek, mely eddig csak sejtésekből, kivonatokból ismertette az emberiség történelmének legfeketébb korszakát: az inkvizíciót. Se szeri, se száma a külföldön megjelent ez irányú munkáknak, melyek legnagyobb része...
14.93 €
Magyar egyháztörténelmünk írásai nem beszélnek a magyar inkvizíció működéséről. Jelen tanulmányomnak nincs rejtett szándéka. Egyetlen mondata sem vád, de minden egyes sora panasz az elnémított ősvallás és eretnekségek üldözöttei helyett és felbecslése a sok...
17.18 €