Az ikerlángok - Holy Evans

15.63 €

Az ikerlángok gyakran ugyanannyira megnehezítik egymás életét, mint amennyire gyorsan és érzékien fellángolnak egymás iránt. Zara szembetegsége, és a vele járó Charles Bonnet-szindrómája, szó szerint nem könnyíti meg a jövőbe látását. Manish mindent megtesz, hogy végre megkapja a munkájáért járó kinevezést. Ők ketten távolról sem gondolták volna, hogy egy repülőn ismerkednek meg, és elsőre semmi más, csupán a félelmük köti őket össze. Az átszállásnál azonban bonyodalmak adódnak, így a két fiatal egy átkoktélozott éjszaka közepén egy szállodai szobában köt ki. Vajon ikerláng-kapcsolat az övék, és mint minden ilyen eleve elrendeltetett, mert a szerelmük egyazon tűzből táplálkozik? Mikor jönnek rá, hogy jobban hasonlítanak egymásra, mint gondolták, hiszen egyikőjük a múltjából menekül, a másikuk pedig a jövője elől. Sikerül együtt átlépniük a démonjaikon? És hogyan is kerülnek a történetbe segítő szellemek és a karácsony bűvölete? Erotikus romantikus történet felső korhatár nélkül. 18 éven felülieknek

Podobné produkty

Az ikerlángok gyakran ugyanannyira megnehezítik egymás életét, mint amennyire gyorsan és érzékien fellángolnak egymás iránt. Zara szembetegsége, és a vele járó Charles Bonnet-szindrómája, szó szerint nem könnyíti meg a jövőbe látását. Manish mindent megtesz,...
18.45 €
Michaela súlyos titkot őriz: képes összegyűjteni a körülötte tomboló emberi érzelmeket, és pusztító erővé formálni őket. Évek alatt sikerül ugyan megtanulnia uralkodni ezen a képességén, de csak addig, amíg nem találkozik Mathieu-vel, akinek elég egyetlen pillantása,...
11.26 €
Michaela súlyos titkot oriz: képes összegyujteni a körülötte tomboló emberi érzelmeket, és pusztító erové formálni oket. Évek alatt sikerül ugyan megtanulnia uralkodni ezen a képességén, de csak addig, amíg nem találkozik Mathieu-vel, akinek elég egyetlen pillantása,...
3.38 €
"Hadd égjen porig minden…”Tizenhárom évesen traktoron dolgozni, szántó melletti fán akasztott embert találni és amerikai útról álmodozni. Alfonz élete egy külső szemlélő naplószerű leírásán keresztül bontakozik ki előttünk. Motorok, zene és nők.A valóságon...
8.42 €
A léleknek hét szintje van, és minden őrző vonzódik egyhez… Amaja egy titokzatos tűzeset után a mogorva, flegma, kissé életunt harcos, azaz a Vadász oltalma alá kerül. El kell hagynia Japánt, hogy ő is kivegye részét a világ kezdete óta tartó háborúban; harcoljon...
12.9 €
Amikor elkészült az Alfonz ikerlángja, úgy döntöttem, hogy írok mellé egy kiegészítő történetet, mivel sokan nem ismerik mélyrehatóan az ikerláng jelenséget. A történetben bemutatom, mit is jelent egy ilyen kapcsolat, és egy kiegészítő történettel szemléltetem...
1.38 €
„Ikerláng Szerelem” egy mélyen megindító és spirituális költemény, amely az örök szerelmet és a lelki társak közötti különleges kapcsolatot ünnepli. A mű központi témája a reinkarnáció és az a hit, hogy két lélek, az ikerlángok, minden életükben újra egymásra...
5.61 €
A családfelállítások során sok esetben kiderül, hogy egy vagy több méhen belül elvesztett iker áll a problémák hátterében. Angster Mária, a családfelállítás legjelentősebb magyarországi képviselője a maga nemében egyedülálló könyvet írt erről a témáról. A pszichológus...
15 €
Ha olyan mágiával rendelkezhetnél, ami mindenek felett áll, benne lennél? Sokszor elgondolkozol azon, hogy egy hős vagy, valaki, aki olyan erővel bír, amivel más nem? Ezt az erőt csak jó célra használnád? Ha igen, mi ez a jó cél? Neked jó, vagy másoknak? Pillanatnyilag...
6.34 €