Az időutazás tegnapja - Brandon Hackett

5.58 €

A legtöbben úgy tudják, hogy csak az első időgép működésbe lépésének pillanatáig lehet visszautazni az időben: ez a nap az időutazás napja. Csakhogy létezik egy másik időtechnológia is, amely ennél a napnál jóval korábban került a Földre egy fejlett, idegen civilizáció jóvoltából, akiknek sikerült kijutni a saját időfolyamuk összeomlásából, de ezért súlyos árat fizettek. Az időutazás napja eseményei után másfél évtizeddel Rebeca Szatosi ennek a technológiának a segítségével elindul a múltba, hogy találkozzon édesapjával, az időben eltűnt fizikussal, és ezzel akaratlanul is olyan események láncolatát indítja el, amelyek az emberi civilizáció jelenének, jövőjének és múltjának megsemmisüléséhez vezethetnek. Beregi Bálint, az időutazás feltalálója fiatal önmagával együtt dolgozik az időutazás természetének megértésén és az időfolyam összeomlásának megállításán, de még úgy sincs nagy reményük a sikerre, hogy összefognak egy 20. századból kiemelt tudóscsapattal, köztük Albert Einsteinnel és Neumann Jánossal. Az idő túl gyorsan fogy, ráadásul a Maxwell-démonoknak nevezett idegen civilizáció, valamint a Haugen-dimenzió mikrouniverzumában, egy paradoxon-technológia révén létrejött poszthumán szervezet is útjukat állja. A Brandon Hackett néven író Markovics Botond időutazás-duológiájának záró kötetében az idő csapdájába került emberi civilizáció létezése a tét.

Podobné produkty

2021. ?november. Amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön. Az időutazás napját ünneplik, az első pillanatot, ameddig vissza lehet utazni...
5.58 €
"Budapest a hatvanas-hetvenes években... Bizonyára sokunkban felmerült a gondolat, milyen jó lenne visszarepülni az időben, hogy lássuk, hogyan nézett ki a háború után újjáépült és felpezsdülő város, hogyan éltek akkori lakói. Ha pedig személyes emlékeink is...
25.32 €
Melyikünk ne álmodozott volna már arról, milyen jó is volna időutazóként testközelből megélni egyszervolt történelmi korszakokat? Visszaugrani a reneszánsz-kori Franciaországba, vagy épp Shakespeare Londonjába, esetleg az ókori görögök vagy perzsák közé, és...
9.65 €
ÚJ BORÍTÓVAL, ÉLNYOMTATÁSSAL A KÖNYV 4 MILLIÓ PÉLDÁNYBAN KELT EL, ÉS 38 ORSZÁGBAN JELENT MEG. ÉVEKIG VEZETTE A NEW YORK TIMES SIKERLISTÁJÁT. A férfi harmincéves volt, amikor találkoztak, a lány hat. A férfi harmincéves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő....
18.31 €
A könyv 4 millió példányban kelt el és 38 országban jelent meg. Évek óta vezeti a The New York Times és a nemzetközi bestseller-listákat. A férfi harmincéves volt, amikor találkoztak, a lány hat. A férfi harmincéves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő....
12.67 €
Az olvasók kívánságára harminc válogatott, azonos témakörhöz tartozó - meg nem jelent, vagy országos lapokban közölt - novellát gyűjt össze ez a szép kivitelű...
3.94 €
Alex és az őt korábban rettegésben tartó osztálytársa, Dinu szoros barátságot kötöttek, amióta együtt eltöltöttek egy napot az ókori Londiniumban. És bár mindketten megfogadták, hogy soha többé nem mennek bele még egy hasonló kalandba - nem is tehetnék, hisz...
9.65 €
Történelmünk híres és hírhedt alakjai elevenednek meg Krúdy tollán, emberi oldalukról.
2.82 €
Ady írásaiból ébred a tegnapi Párizs, festők, írók, költők, színészek Párizsa, a város felett ott lebegnek élőn s holtan: Rodin, Carriére, Verlaine, Rimbaud, Gauguin...
1.07 €