Az európai zsidók elpusztítása - Raul Hilberg

13.46 €

Hetven év telt el a magyarországi zsidók elhurcolása és meggyilkolása óta. Nyilvánvaló, hogy az új generáció felteszi a múltban mellőzött kérdéseket. Ez a könyv - Hilberg azonos című, háromkötetes tanulmányának kifejezetten fiatalok számára készült átdolgozása - e kérdések megválaszolására válallkozik. Az európai zsidók elpusztításának rövid leírása a történet lényegére helyezi a hangsúlyt. Olyan olvasók számára készült, akik nem ismerik a részleteket, mégsem egy áttekintés csupán. Világos, közérthető részek alkotnak összefüggő egészet benne - anyagát a holokauszt témáját oktató tanároknak, illetve e kurzusok hallgatóinak tapasztalatai alapján állította össze a szerző. A háromkötetes mű, melynek alapján ez a kötet készült, az első olyan tanulmány, amely a témát nem az áldozatok, hanem az elkövetők szemszögéből vizsgálja. Hilberg ötven éven át tartó kutatómunkájának eredménye az 1933 és 1945 között Németországban, illetve a német uralom vagy befolyás alatt álló területeken történt zsidóellenes intézkedéseket tárja fel és elemzi. A fő hangsúlyt az intézkedések előkészítői és végrehajtói (köztisztviselők, katonai vezetők, náci pártfunkcionáriusok, az SS és a magánvállalkozások képviselői) működésének vizsgálatára helyezi. Ők mozgatták a halál gépezetét.

Podobné produkty

Hiszel egy világban? Akkor felejtsd el, amit eddig tudtál róla! A Tao újratöltve ugyanis először megcáfol mindent, amit eddig a körülötted lévő univerzumról, Földről, egyáltalán, a létezésről tudtál. Szemtelenül megkérdőjelezi sok ezer év tudományos eredményeit...
7.01 €
Lángokban áll a világom, én pedig megszállottja lettem a csajnak, aki a gyufát meggyújtotta.A véres öklöm és a lábam előtt heverő, élettelen test is ezt igazolja: Penny a végzetem.Az úriemberi álcám már csak emlék.Megpróbáltam elhagyni őt. Nem voltam rá képes.Megpróbáltam...
11.24 €
Szeretett mester, látnok, költő a szellem mélységes kincseinek a feltárója, Őszentsége Düdzsom rinpocse a huszadik századi tibeti történelem kiemelkedő alakja. Több mint két tucat versről, zenéről, történelemről, filozófiáról szóló könyvet írt, és ami a legfontosabb,...
16.66 €
Éldekorált kiadás Lángokban áll a világom, én pedig megszállottja lettem a csajnak, aki a gyufát meggyújtotta. A véres öklöm és a lábam előtt heverő, élettelen test is ezt igazolja: Penny a végzetem. Az úriemberi álcám már csak emlék. Megpróbáltam elhagyni...
18.56 €
Jelen kötetünket az elpusztult turáni népek ismertetésére szántuk. Ismét hű krónikások leszünk, krónikásai azon testvéreinknek, akiket elpusztultnak veszünk, mert letűntek a történelem színpadáról, akár más népekbe való beolvadás, akár rokontörzsekkel való...
7.42 €
čerpadlo na špinavú vodu, splašky a septiky s moderným dizajnom dokáže prečerpať čistú aj silne znečistenú vodu resp. voda z nádrží, bazénov, septikov, biologických čistiarní, kanalizácie, studní, stavebných jám a pod. možno použiť na odčerpanie dažďovej vody,...
124.79 €
Eglo 94867 - Vonkajšia lampa HILBURN 1 1xE27/60W/230V 94867
39.9 €
Eglo 94842 - Vonkajšie svietidlo HILBURN 1xE27/60W/230V 94842
33.9 €
Eglo 94865 - Vonkajšie svietidlo HILBURN 1xE27/60W/230V IP44 94865
14.9 €