Az érdem zsarnoksága - Michael J. Sandel

9.76 €

Az amerikai társadalomra máig hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, hogy abban – bár tagjai kemény versenyre vannak kényszerítve – ki-ki érdemei szerint juthat előre, s a társadalmi mobilitásnak nincsenek korlátai. A neves amerikai filozófus, Michael J. Sandel könyve viszont jelentősen árnyalja ezt a képet. Érvelése szerint noha Amerika krédóját a meritokráciára adja, valójában az ország elitje folyamatosan újratermeli magát, s emiatt egyre inkább lezárulnak a társadalmi felemelkedés csatornái. A folyamat az elit tagjaiban gőgöt, a leszakadókban viszont dühöt és elkeseredést szül, s így a társadalom szövetét megbontva a populizmus napjainkban megfigyelhető előretörésének melegágyává válik. A jelenség mélyen meghúzódó okait és eszmetörténeti gyökereit is feltáró Sandel éppen ezért arra buzdít, hogy értékeljük újra a sikerhez és a kudarchoz fűződő viszonyunkat, mert csak így tudjuk elejét venni a világunkra leselkedő katasztrófának. Ehhez azonban szolidaritásra és alázatra van szükségünk, hogy belássuk: sikereinkben és kudarcainkban sokkal kisebb szerepe van tehetségünknek és egyéni teljesítményünknek, mint a tőlünk független szerencsés körülményeknek, munkánk értéke pedig nem mindig esik egybe az érte kapott fizetséggel. Csakis ezen igazságok közös felismerése révén érhető el az a végső cél, hogy a társadalom minden tagja méltó és tisztes életet élhessen.

Podobné produkty

A bombázó repülőgépek története az 1900-as évek elejéig nyúlik vissza. A technológia megjelenése örökre megváltoztatta a hadviselés természetét – támogatói azt állították, hogy a tömeges bombázások az ellenséges lakosság demoralizálása révén gyors győzelmet...
10.96 €
Az egyetlen célja, hogy eltiporjon. A terv egyszerű volt: feljutok a jachtjára és kémkedek utána. Ám Alaric Prince-re nem voltam felkészülve. Ez a veszélyes és csábító férfi aranykalitkába zárt. Könnyedén kihasznál. Könnyedén megtör. Ellen kell állnom a kísértésnek,...
14.51 €
„Az ellenségből lett szeretők klasszikus románca tökéletes kivitelezésben!” – Harloe Rae, USA Today bestsellerszerző „Ava Harrison szerelemről, hazugságról és bosszúról szóló története rabul ejti az olvasók szívét.” – Kindle Crack Book Reviews Az egyetlen célja,...
11.26 €
Mindenre emlékszem. De bárcsak ne így lenne! Amikor a köd hirtelen felszállt az agyamról, az igazság, amit hónapokon át képtelen voltam felidézni, végül napvilágra került. Ám a remélt megkönnyebbülés nem jött el, és most sokkal jobban félek, mint amikor King...
9.67 €
Hamish Macbeth most különösen rossz passzban van: a munkahelyén visszaléptették, és a szerelmével is szakított. Egy csendes tengerparti pihenéstől remél némi felüdülést, ám a „Barátságos Ház” nevű fogadóban hamar rájön, hogy semmi sem az, aminek látszik. A...
9.27 €
Hamish Macbeth most különösen rossz passzban van: a munkahelyén visszaléptették, és a szerelmével is szakított. Egy csendes tengerparti pihenéstől remél némi felüdülést, ám a „Barátságos Ház” nevű fogadóban hamar rájön, hogy semmi sem az, aminek látszik. A...
14.06 €
„Semmi nem fog megváltozni az életünkben, ha mi magunk nem változtatunk a viselkedésünkön. A belátás nem elegendő. Hiába értjük meg önsorsrontó mintáinkat – ez önmagában nem fog megállítani minket. Hiába nyaggatjuk a másikat, hogy változtasson ő – ez sem fogja...
14.93 €
A ragyogó szépségű fiatal lányt esküvője napján holtan találják. Fenyegető levelek sora érkezik, s a címzettre könyörtelen halál vár. Gyilkosság vagy öngyilkosság?...
2.79 €
"Semmi nem fog megváltozni az életünkben, ha mi magunk nem változtatunk a viselkedésünkön. A belátás nem elegendő. Hiába értjük meg önsorsrontó mintáinkat - ez önmagában nem fog megállítani minket. Hiába nyaggatjuk a másikat, hogy változtasson ő - ez sem fogja...
21.1 €