Az én kabarém - Rögtönzések, paródiák, jelenetek - Róbert Koltai,Ildikó Gaál

12.9 €

"Igenis nagyon sok ember fellélegzett, amikor mint Illetékes kimondtam azokat a dolgokat, amelyeket más nem mert kimondani. És még azt is mondom, hogy egyáltalán nem tartom magam ezért bátornak, csak nem tehettem mást. Nem engedte a szerep!" Koltai Róbert Tudja ön, kedves Olvasó, mi a poén? Koltai Róbert szerint "az, ahogy a pillanatot tudja az ember használni, kihasználni, eltartani magától, vagy ahogy akár a legdrámaibb helyzetben - mert biza az is poén! - plasztikusan odaadni egy kifeszített másodpercet a nézőnek." Nos, ugye nem erre gondolt? A szerző szerint viszont "a nevetés már csak hab a tortán". De hát minket nem ver át a bakter úr, jól tudjuk, hogy az ő humortortái milyen habosak, mi pedig csak tömjük magunkba évtizedek óta ezt az isteni édességet, sokszor egészen addig, amíg meg nem fájdul tőle a hasunk. Koltai Róbert színes válogatást tár elénk híres jeleneteiből, ismert és kevésbé ismert történeteiből, paródiáiból, amelyek a kabarétörténelem egyik legmeghatározóbb figurájává tették - s amelyek most olvashatóak először kötetben. Kedélyesen sztorizgat a rögtönzésekről, eleven humorral idézi fel, hogyan tréfálták meg egymást a kollégákkal a színházi előadás alatt, a szünetben, a büfében vagy bárhol, ahol csak lehetett. A vicces elbeszélések között bár akad kínos és megható is, de kivétel nélkül szórakoztatóak. Az én kabarém végigveszi Koltai fél évszázados karrierjének legsikeresebb alakításait is, amelyekből mindannyian rengeteget fel tudnánk sorolni Csocsótól Gyuszi bácsin és Ámbár tanár úron át a Simabőrű hangjáig. De jobb, ha nem egymás szavába vágva tesszük ezt, mert még Illetékes elvtárs ránk rivall: "Ne beszéljünk egyszerre!"

Podobné produkty

A szerző hétköznapi témájú rövid írásainak gyűjteménye.
0.84 €
Ingmar Bergman (1918–2007) a XX. század egyik legnagyobb hatású, Oscar-díjas svéd film- és színházi rendezője, forgatókönyvírója, írója, aki a filmes kitüntetései mellett irodalmi munkásságáért Goethe-díjban is részesült. „Valószínűleg a legnagyobb filmrendező...
6.45 €
"Egy fiatal ember köszönt. Az, aki a felesége szeretője tán most is? Igen, az! Alig dobbant meg a szíve jobban. Ránézett megint a feleségére, ki maga volt az élet, egészséges, piros,...
1.41 €
Négy szemtanú, egy liberális eszmékkel rokonszenvező gróf, egy nemzeti érzelmű, konzervatív katonatiszt, egy kommunista munkás és egy zsidó irodalomtörténész mesél a weimari köztársaságról, az első német demokráciáról – a véres születéséről, egy évtizednyi...
16.87 €
Péterfy Bori őszinte, giccsmentes (eddigi) életrajzát tartja kezében a nyájas olvasó. Tóth Júlia Éva színház-, pop- és Boritörténete hézagpótló, szókimondó vallomás, mely a rockéletrajzok alapműve leend. Nem kap itt senki ételrecepteket, életmódtanácsokat és...
19.27 €
Tudod-e, hol találhatók Mária-kegyhelyek és miért keresik fel azokat a katolikus hívők? A Mária-kegyhelyek olyan keresztény búcsújáró helyek, ahol valamikor megjelent a Szűzanya, ezzel erősítve a katolikus emberek hitét. Ezek a kegyhelyek a Mária-tisztelet...
3.54 €
Abigail és John Templeton ikrek. Apjuk, Elton Templeton zseniális feltaláló, aki egy egészen különleges találmányon dolgozik: a VIZSLATO-n. Minden színház erre vágyik! A találmány szabadalma csillagászati összeget ér - nem csoda, ha a gonosz és irigy Victor...
4 €
A Biblia a világ teremtésétől az új teremtésig egy olyan nagy történetet mond el nekünk, amelynek egyes részei - a próféciák, az imádságok és a tanítások - egyetlen nagy örömhírré kapcsolódnak össze. Lehet, hogy az egyes epizódok már ismerősek a számodra, de...
27.89 €
Karinthy Frigyes egész életművén végigvonul a paródia, a pastiche, vagy ahogyan ő nevezte: karikatúra. Olykor önálló műfajként, olykor komikus eszközként, humoreszkben, kisregényben, drámai keretek közt, kabaréjelenetben. A Paródiák II-III. kötet tar talmazza...
3 €