Az én Izmaelem - Daniel Quinn

8.17 €

„TANÁR tanítványt keres. Határozott vágy a világ megmentésére elengedhetetlen. Jelentkezni személyesen.” Ezzel a hirdetéssel indul Daniel Quinn díjnyertes, világhírű regénye, az Izmael – de ugyanezen a ponton kezdődik Az én Izmaelem története is. A különbség mindössze annyi, hogy a bölcs gorilla újsághirdetésére ezúttal nem egy kiégett, cinikus bölcsész jelentkezik, hanem egy kislány. Izmael zavarba is jön a váratlan kihívástól; azzal próbál kitérni előle, hogy az ő tanítása nem gyerekeknek való. Julie azonban a sarkára áll: ha tizenkét éve elég ahhoz, hogy autót lophasson, abortusza lehessen vagy épp drogokkal kereskedhessen, akkor elég idős ahhoz is, hogy a világ megmentéséről halljon. Izmael végül kötélnek áll: ugyanazt tanítja Julie-nak, mint első tanítványának, az Izmael szerzőjének – mégis teljesen másról, és persze másképp beszél. Az új példázatok nyomán a civilizációkritika meglepő mélységei tárulnak fel előttünk. Megértjük, hogy az emberiség 17 másodpercben összefoglalható történelmében hol rejlik az eredendő hazugság. Tízezer éves távlat segítségével ismerjük fel, mi az alapvető baj az iskolarendszerünkkel. Sőt: hogy az egész iskolaügynek mi a valódi, ki nem mondott célja. Merthogy nem a tudás átadása a lényeg, az nyilvánvaló mindenki számára, aki valaha próbált már felnőttként visszaemlékezni arra, hogy mi az ördögöt is tanult éveken keresztül a suliban. Világossá válik, hogy a törzsi kultúrák elpusztításával nem holmi elvont, muzeális értékek semmisültek meg, hanem olyan valódi tudás és bölcsesség, amelynek birtoklása nélkülözhetetlen, ha az emberiség egy ideig szeretne még megmaradni a Föld nevű bolygón. Mi ez a – korántsem titkos, számunkra mégis elveszett – tudás? Hogyan lehet visszaszerezni? Kinek a feladata ez? Erre keresi a választ tanár és tanítvány, akik a leckék során azzal is kénytelenek szembesülni, hogy igencsak szorítja őket az idő.

Podobné produkty

Keď sa v novinách objaví inzerát, že učiteľ hľadá žiakov, ktorí túžia zachrániť svet, náš hrdina neváha a prihlási sa. Na svoje prekvapenie zistí, že jeho učiteľom je gorila, ktorá mu s obrovským pochopením, súcitom a hlbokou múdrosťou ozrejmí vývoj ľudskej...
6.75 €
A Turner Tomorrow Ösztöndíj létrehozásának célja az volt, hogy a szerzőket olyan regény írására ösztönözze, mely a világ globális problémáira építő és határozott megoldást kínál. A több mint 2500, a világ minden tájáról beérkezett pályamű közül a rangos ösztöndíjat...
5.35 €
Dizajnový konferenčný stolík IZMAEL oživí nejednu obývačku. Jednoduché tvary pôsobia minimalisticky a zároveň moderne aj vďaka čiernemu kontrastu. Stolík ponúka dostatok odkladacieho priestoru na uloženie časopisov, kníh alebo iných predmetov, ktoré chcete...
99.34 €
There s no how-to road map to style. It s about self-expression and, above all, attitude. Iris Apfel. Home is where we make space for our senses to come alive and come to rest. Somewhere that is both restorative when we need to be, and inspiring when we need...
11.95 €
Daniel Quinn Izmaelje elnyerte a Turner Tomorrow Ösztöndíjat, amely a világ globális problémáira építő és határozott megoldást kínáló regénynek jár....
6.2 €
Před sedmi měsíci se Pallas, Talia a Amelia neznaly, dokud se jim nestal osudný jejich pobyt v hotelu Lucent Spring. Zemětřesení a požár částečně hotel zničily, ale ony si na pobyt v něm nepamatují. Nyní jsou tyto tři ženy blízkými přítelkyněmi a společně moderují...
17.49 €
Maggie Lodgeová si najme soukromé očko Sama Sage, aby pomohl vypátrat osobu, která vydírá její zaměstnavatelku. Oba tvoří dost nesourodý pár, ale postupně to mezi nimi začíná jiskřit. Tajemství z minulosti vyplouvají na povrch a Maggie a Sam se ocitnou v cestě...
14.99 €