Az elveszett Schindler kávéház - Meriel Schindler

16.9 €

Kurt Schindler lehetetlen egy ember volt. A lánya, Meriel azzal töltötte a felnőtt életét, hogy megpróbálta kordában tartani. Kurt elképesztő állításokat tett a családja történetéről. Valóban rokonai voltak Franz Kafkának és annak az Oskar Schindlernek, akit a Schindler listája miatt ismer a világ? Vagy Adolf Hitler zsidó orvosának, dr. Blochnak? Mi történt valójában a kristályéjszakán, amikor a nácik félholtra verték Kurt édesapját, majd kifosztották a házukat? Miután Kurt 2007-ben meghalt, Meriel úgy érezte, el kell rendeznie magában a vele kapcsolatos vegyes érzéseket, és meg kell oldania az utána itt maradt rejtélyeket. Munkához látott: fényképekkel, papírokkal kezdte, amelyeket Kurt világtól elzárt kis házában talált. Majd útra kelt, követte a nyomokat Ausztriában, Olaszországban és az Egyesült Államokban. Felkereste a családi viszályok és háborúk miatt szétszórt, egymástól elválasztott rokonokat. Túlzás nélkül állítható, hogy rendkívüli történetet sikerült megrajzolnia, amelyben lepereg két évszázad, lezajlik két háború és megszületik egy családi vállalkozás: a Schindler kávéház. 1922-ben nyílt meg, alig néhány évvel az első világháború szörnyűségei után, és a pazar innsbrucki társasági élet központja lett. És aztán megjöttek a nácik. A Schindler kávéház története, a belőle induló, majd oda visszakanyarodó megannyi történet több minden egyszerre: visszaemlékezés, családtörténet és az osztrák zsidók korábban el nem beszélt krónikája. Megmutatja, micsoda ereje van az alkotó írásnak, és mélyenszántó gondolatokat közöl emlékezésről, igazságról, traumáról - és a torta fontosságáról.

Podobné produkty

Strhující a proslulé románové zpracování osudů Oskara Schindlera – bezohledného kariéristy, válečného zbohatlíka, milovníka elegance, přepychu, alkoholu a krásných žen, jenž ve stínu osvětimských komínů našel svoji lidskost a riskoval nejen majetek, ale i vlastní...
8.2 €
Román Thomasa Keneallyho Schindlerov zoznam (1986) vznikol na základe skutočného príbehu nemeckého továrnika, obchodníka a šéfa pracovného tábora Oskara Schindlera, ktorý počas druhej svetovej vojny zachránil pred plynovými komorami vyše tisíc Židov. Keneally...
12.9 €
Emilie Schindlerová, která podobně jako její manžel Oskar nasadila svůj život při záchraně více než 1300 Židů před jistou smrtí během nacistické nadvlády, prožila celá desetiletí po válce takřka zapomenuta v Argentině. Až mnohem později než jejímu manželovi...
16.45 €
Strhující audioknižní zpracování osudů Oskara Schindlera - kariéristy, válečného zbohatlíka, milovníka elegance, přepychu, alkoholu a krásných žen, jenž ve stínu osvětimských komínů našel svoji lidskost a riskoval nejen majetek, ale i vlastní život, aby nedopustil...
18.6 €
Román Thomasa Keneallyho Schindlerov zoznam (1986) vznikol na základe skutočného príbehu nemeckého továrnika, obchodníka a šéfa pracovného tábora Oskara Schindlera, ktorý počas druhej svetovej vojny zachránil pred plynovými komorami vyše tisíc Židov. Keneally...
19.21 €
Hailing from Vienna, Rudolph Michael Schindler (1887-1953) emigrated to Chicago in 1914, like his lifelong friend and rival Richard Neutra. Eventually hired by Frank Lloyd Wright to work in Los Angeles, Schindler took cues from notions found in Cubism and the...
16.5 €
REISSUED AS A SCEPTRE 30TH CLASSIC, with a new afterword by the author. In the shadow of Auschwitz, a flamboyant German industrialist grew into a living legend to the Jews of Cracow. He was a womaniser, a heavy drinker and a bon viveur, but to them he became...
12.5 €
Bakterie, s nimiž člověk přichází do styku, tvoří mikrosvět, do něhož lze nahlédnout mikroskopem. Ačkoliv je takový pohled fascinující, odhaluje jen část skutečnosti. Bakterie, které nás obklopují, mají překvapivé životní projevy a koordinovaně je řídí, pracují...
3.57 €
Az ausztrál író immár bestsellerré vált regénye Oskar Schindler, egykori német gyárosnak állít emléket. Schindler született üzletember és szerencsejátékos. Idejekorán belép a náci pártba, s egyetlen célja: élvezni az életet, a pénzt és a szép nőket. A második...
12.87 €