Az eltűnt fák szigete - Elif Shafak

15.49 €

Nicosia az egyetlen kettéosztott főváros a világon. Más nyelv, más írás, más emlékezet uralkodik a két oldalon – írja Elif Shafak új regényének elején. Mégis van, ami akadálytalanul jár át a görög és a török Ciprus határán: a szél, a madarak – és a szerelem. De mennyi esélye van a hetvenes években az egyik napról a másikra földi pokollá váló Nicosiában az elszabaduló erőszak közepette egy görög fiúnak, Kosztasznak, és egy török lánynak, Defnének, hogy felülírják a gyűlölet törvényét a szerelem törvényével? Évtizedek telnek el, mire sorsuk beteljesedhet, ám az ezredforduló után új, választott hazájuk fővárosában, Londonban sem ereszti el őket a múltjuk. A traumák velük élnek. Lányuknak, a gimnazista Adának anyja halála után pedig azzal kell szembesülnie, hogy a fájdalom akkor is öröklődik, ha a szülők sohasem beszéltek arról, miért jöttek el Ciprusról. Kétséges, hogy fel lehet-e dolgozni a kettős identitás terhét tizenhat évesen. A Londonba érkező török nagynéni, Meryem mindent egy lapra tesz fel, amikor elmeséli a szülők történetét, amelyről egy ciprusi vendéglőből Londonba telepített és a téli vihar elől a föld melegébe menekített, elásott fügefa monológjából is értesülünk.

Podobné produkty

Nicosia ?az egyetlen kettéosztott főváros a világon. Más nyelv, más írás, más emlékezet uralkodik a két oldalon – írja Elif Shafak új regényének elején. Mégis van, ami akadálytalanul jár át a görög és a török Ciprus határán: a szél, a madarak – és a szerelem....
8.45 €
Peti, a kiselefánt napjait kedvenc tavában lubickolva tölti. Bárhová is csábítják a barátai, minduntalan NEM-et mond. Hogy miért? Mert Peti számára a dzsungel rettentően félelmetes, és azt érzi, hogy csupán a jól ismert tó nyújthat biztonságot. No de várjunk...
10.68 €
„Életbe vágóan fontos szembenéznünk környezetünk pusztulásával. Flyn óvatos optimizmussal töpreng a Föld sorsán.” - The Washington Post. A tanzániai hegyvidék, a vulkanikus Karib-tenger, Franciaország tiltott zónái, Skócia bányavidékei, Detroit szétporladó...
10.14 €
Ónapot Egy gyönyörű, de rejtelmes sziget, ahol minden évben ugyanazon a napon az óceánba ugrik egy nő…Louise egy eltűnt lány miatt érkezik Skye szigetére. Hamar rájön, hogy a nyomozása kapcsolódik a bizarr öngyilkosságokhoz, és minél jobban beleássa magát,...
14.08 €
Egy gyönyörű, de rejtelmes sziget, ahol minden évben ugyanazon a napon az óceánba ugrik egy nő… Louise egy eltűnt lány miatt érkezik Skye szigetére. Hamar rájön, hogy a nyomozása kapcsolódik a bizarr öngyilkosságokhoz, és minél jobban beleássa magát, annál...
16.9 €
Nyolc hétköznapi ember. Egy lehetetlen választás. Egy reggel a világ összes lakója ugyanazt a sorsfordító meglepetést találja a lakóhelye előtt: egy kis fadobozt, benne egy fonállal, amely egy égető kérdésre adja meg a választ: arra, hogy a tulajdonosa pontosan...
15.46 €
Ismerd meg a világ legtitokzatosabb állatát a kongói esőerdő sűrűjében! Na de ki lehet ez a különös lény? Hosszú, barna, langaléta nyak, gyönyörű, csíkos lábak. Talán zsiráf, zebra… esetleg zsibra? Egyik sem! Robi, az okapigyerek, nagyon ritka fajta állat,...
10.68 €
"Durrogva, püffögve egy szörny közeledne? Négy keréken gurul füstöt eregetve. Nem látott még ilyet az esőerdő népe, vakító fény világít mindenki szemébe." Ismerkedj meg Robi, az okapi újabb kalandjaival! Az esőerdő mélyén váratlan és nemkívánatos látogató bukkan...
10.68 €
Anglia – mely mindig sokra tartotta elkülönülését a kontinenstől – történelmének alakulása erősen befolyásolta az európai fejlődést. A szerző kilenc jelentős uralkodó...
1.94 €