Az Első Világháború

38.04 €

Az első világháború kétségtelenül meghatározó esemény volt a világ történetében. A "Nagy háború" (ahogy a kortársak nevezték, nem tudva, hogy egy még nagyobb követi, s attól kezdve majd sorszámozni kell őket) Magyarország legújabb kori történetét is döntően meghatározta. A Nemzet és Emlékezet sorozat immár tizedik kötete a korábbiaknak megfelelően háromosztatú. A források bemutatják azt a diplomáciai (szövetségkötési és -bontási) folyamatot, amely elvezetett az 1914. augusztusi napokhoz, megismertetnek a háborúba lépésről s annak mikénti folytatásáról szóló vitákkal. Dokumentumok világítják meg annak a hadseregnek a szervezetét és életét, amely a frontvonalakon végigküzdötte és végigszenvedte a "vérfolyamot", valamint a hátországban zajló, mindmáig ható változásokat. A háború közéleti-politikai emlékezetét bemutató fejezet népdalok, magán- és közéleti visszaemlékezések, politikai történelemmagyarázatok felvonultatásával kíséri végig a háború "érzetét", "társadalmi élményét" a kortársaktól egészen máig. Végül a háború tudományos emlékezetét követve megismerkedhetünk a különböző fogalmi struktúrákkal, a háborús felelősség vitájától kezdve, az imperializmusfelfogáson keresztül a defenzív háború elméletéig s a mindennapi élet átalakulásának bemutatásáig.

Podobné produkty

Dominik Sandbrook történész ezúttal a repülőgépek pilótafülkéjének szárnyaló magasságából az ellenséges lövészárkok irtózatos mélységeibe kísér el minket. Egy korábban elképzelhetetlen konfliktus közepébe csöppenünk, amelyben a létező legnagyobb birodalmak...
12.67 €
Amikor ?a Nyugaton a helyzet változatlan vagy a Búcsú a fegyverektől című regényeket olvassuk, átéljük a 20. század első világégésének az értelmetlenségét, de hogy miért következett be, és milyen hatást gyakorolt valójában a világunkra a nagy háború, arra nem...
8.77 €
Nehézkesnek tűnik a szöveg, vagy túl hosszúnak? Nehéz rávenni a gyerekeket az olvasásra? Ebben segítenek az Olvass velünk! sorozat kötetei. Négy különböző szinten rengeteg történet várja a gyerekeket, amelyekből megismerhetik a klasszikus történeteket, és talán...
5.61 €
Az író több száz forrást felhasználva igyekszik bemutatni - egyedi sorsokon, érdekességeken, kevésbé vagy egyáltalán nem ismert tények, történések alapján - a háború minden egyes napját, nem titkolt módon kicsit kelet-közép-európai történetírói szemmel vizsgálva...
13.8 €
Önéletrajzi ihletésű írások a nagy világégés utáni ország, kivált a főváros életéről. Mély melankólia jellemzi.
2.82 €
Utazás a putyini hibrid hadviselés legmélyebb bugyraiba Oroszország a harmadik világháború kirobbantásával fenyegeti a Nyugatot, és a konfliktus rejtetten már évek óta zajlik. A Kreml régóta fegyverként használja az információk manipulációját, a szabotázsakciókat,...
19.69 €
"Egyszerűen káprázatos... Nemzedékünk legkiválóbb hadtörténésze". - Tom Clancy Kereken nyolcvan esztendővel ezelőtt robbant ki az emberiség történetének legnagyobb, legpusztítóbb és legvéresebb háborúja, amely a föld hat kontinensén és három óceánján zajlott,...
19.35 €
A II. világháború 1939 augusztusában kezdődött Mandzsúria peremén, és hat évvel később, Észak-Kína szovjet inváziójával ugyanott is ért véget....
9.27 €
A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő,...
2.79 €