Az első posztmodern háború II. - Somkuti Bálint

9.86 €

Az orosz-ukrán háborúról szóló könyv második kötete a 2023 júniusi Prigozsin lázadás ismertetésével kezdődik, és a 2025 tavaszáig tartó eseményekbe nyújt betekintést.Folytatva az első kötetben megkezdetteket, elsősorban biztonságpolitikai szempontból, tudományos-ismeretterjesztő stílusban tárgyalja az első "igazság utáni vagy túli" háború katonai, külpolitikai, haditechnikai eseményeit.A szerző a történtek leírásában továbbra is egyaránt támaszkodik nyugati és orosz forrásokra, fenntartva Tacitus alapelvét: "Sine ira et studio!"Célja, hogy közérthető módon mutassa be a háború olyan katonai, biztonságpolitikai érdekességeit, összefüggéseit, amelyek nemcsak a hadtörténelem és külpolitika iránt érdeklődők, de a szélesebb nagyközönség figyelmét is felkelthetik.Dr. SOMKUTI BÁLINT: Hadtörténész, biztonságpolitikai elemző. Fő kutatási területe a modern érdekérvényesítés, ezen belül napjaink katonai műveletei, valamint a nem-hagyományos módszerek, elsősorban a gerilla- és irreguláris hadviselés. Történészi diploma után 2012-ben védte meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Iskolájában disszertációját, amelynek a 4. generációs hadviselés volt a témája. 12 évnyi, multinacionális cégeknél eltöltött idő után egyaránt dolgozott az állami szférában, újságíróként és vállalkozóként is. Kiemelt érdeklődési köréhez tartoznak a jelen és a múlt hadiflottái és légierői, valamint a haditechnika és a hadtudomány.

Podobné produkty

Az első posztmodern háború - Az orosz-ukrán háború katonai, biztonságpolitikai tanulságai című könyv I. kötete az előzményektől a 2023. júniusi Prigozsin-lázadásig tárgyalja a határaink mentén zajló háború eseményeit. A mű katonai szempontból, tudományos-ismeretterjesztő...
9.01 €
Az első posztmodern háború – Az orosz-ukrán háború katonai, biztonságpolitikai tanulságai című könyv I. kötete az előzményektől a 2023. júniusi Prigozsin-lázadásig tárgyalja a határaink mentén zajló háború eseményeit. A mű katonai szempontból, tudományos-ismeretterjesztő...
12.67 €
A posztmarxizmus mint elméleti irányzat a hatvanas évek végén alakult ki, képviselői egyszerre kívántak túllépni az osztályharc és a történelmi materializmus horizontján és eközben hűek maradni Marx örökségéhez. Úgy érzékelték, hogy a kapitalizmus gyökeres...
4.23 €
A posztkommunista rendszerek anatómiája az eddigi legátfogóbb munka a rendszerváltó országokban kialakult különféle berendezkedésekről: egységes, koherens fogalmi keretet kínál a térségre jellemző politikai, gazdasági és társadalmi jelenségek megértéséhez....
16.87 €
1949-ben a kötelességtudó és ambiciózus Charlotte álmai egyetlen pillanat alatt szertefoszlanak, amikor az apja megtiltja neki, hogy a számára vonzó reklámszakmában helyezkedjen el. A lány mégis belecsöppen a Miss Subways szépségverseny csillogó világába, amely...
11.29 €
OLVASD EL EZT A KÖNYVET, MIELŐTT ELDOBNÁL EGY TÖKÉLETESEN JÓ HÁZASSÁGOT! Amikor szerelembe esünk, az életünket egyszerre minden szempontból jobbnak látjuk. Szerelmünkkel a beszélgetések könnyedek és mámorítók. Megosztjuk vele a legmélyebb titkainkat is. A szex...
12.26 €
Bíró Eszter, a népszerű előadóművész 2013 óta énekel a gyerekeknek. Az Ídőradír a harmadik olyan könyve, amely zenés CD-vel együtt jelenik meg. A kiadvány a világórát összetörő Időmanó meséjével, valamint tizenöt dal segítségével mesél humorosan az időről és...
14.51 €
Most, amikor Közép-Európában újból jelentkeznek azok a feszültségek, amelyek soha nem csitultak el és nem oldódtak meg teljesen, s amikor a régiót újból fenyegeti keletről a hatalmas Oroszország, nem árt mélyebben megismernünk Közép-Európa múltját és konfliktusaink...
25.35 €
A nem túl távoli jövőben járunk, az egykoron hatalmas Oroszhon már csak halovány árnyéka egykori önmagának. A főváros és a fellázadt régiók közötti polgárháborút követően az ország romokban hever, a távkommunikáció és -közlekedés lehetőségei minimálisra szűkültek,...
7.86 €