Az eleven kulcs - Kabos Ede

2.79 €

Kabos ?Ede (Nagykároly 1864 – Abbázisa 1923) Író és hírlapíró. Középiskoláit elvégezve Budapesten bölcsészeti előadásokat hallgatott, de a tanári pálya helyett a hírlapíróit választotta. Előbb az Egyetértésnél dolgozott, majd a Pesti Naplónál, Mikszáth Országos Hírlapjánál és a Budapesti Naplónál (melynek szerkesztője is volt) mint tárcaíró és az országgyűlési rovat vezetője. 1913-ban Az Érdekes Újság c. hetilap szerkesztője lett. A Pesti Hírlap egyik vezércikkírója. A Petőfi Társaság 1902-ben megválasztotta tagjának. Regényeket, elbeszéléseket és drámákat írt; mint a naturalisták tanítványát szigorú tárgyilagosság jellemzi, s inkább a jellemzés élességére, mint a cselekvény érdekességére törekszik; világfelfogása kissé komor. Sziverics Borbála, a megejtett nemesbolvári tanítónő naplója ez a könyv. Magáról így ír benne: „Hát mit keresek én még ebben az országban? Azt a hat lépést, amennyivel átlépem ezt az országot, egyszer megtettem. Kezdjem elölről? Menjek visszafelé? Már nem is érdekel. Két különös ember pillanatokra megkapta a lelkemet: egy halandó gnóm, s egy halhatatlan férfi. Már nincsenek. Éppen csak ők nincsenek. Akik mellett elhaladtam, élnek; akiknél megálltam, meghaltak. Jobb nekem meg nem állni. Nem akarok elérzékenyülni, nem idézem lelkem elé az egyiknek üveges tekintetét, a másiknak utolsó mosolyát, nem akarok emlékezni, visszanézni – megyek… utazom messzire, nagyon messzire. – Ott van, arra messze, a világ. Mondd meg, hogy kimentem a világba, ahol elférek. A világban sem fogok elveszni, mert mindenütt az maradok, aki vagyok: Sziverics Borbála.”

Podobné produkty

1784-et írunk, Izlandon már egy éve szörnyű természeti katasztrófák dúlnak. Koppenhágában a dán király tanácsosai összegyűlnek, hogy megvitassák, mit kezdjenek távoli gyarmatukkal, ami eddig sem hajtott nekik sok hasznot. A reménytelen helyzetben az a tervük,...
9.01 €
If old age was thought of as an evening, ending in midnight oblivion, they were well into the eleventh hour. Two quarrelsome old men in Chennai, India, experience private tragedy against the backdrop of national calamity. Revisiting the Bombay neighbourhood...
22.45 €
Dazzling new short stories from Salman Rushdie that transport us around the world from Bombay neighbourhoods to elite English universities If old age was thought of as an evening, ending in midnight oblivion, they were well into the eleventh hour. ‘Salman Rushdie...
15.99 €
If old age was thought of as an evening, ending in midnight oblivion, they were well into the eleventh hour.Two quarrelsome old men in Chennai, India, experience private tragedy against the backdrop of national calamity. Revisiting the Bombay neighbourhood...
25.49 €
Connor Fitzgerald is the CIA’s most deadly assassin. On the brink of his retirement, he is sent to Russia for one last hit. Except this isn’t just another job. After a fall out between the CIA and the White House over the assassination of a prominent Colombian...
16.99 €
Tired of always being on the run from SERVEYOUinc, the Doctor tries to buy the corporation...but it doesn't work out as he planned! Can companions Alice Obiefune, Jones and ARC rescue the Doctor from himself? Plus, tracking a falling meteor back into the past...
20.5 €
"Ha szembeszáll velük, el fognak jönni magáért. Megtalálják és felfalják." Kate Burkholder rendőrfőnököt sürgős hívás ébreszti fel az éjszaka közepén. Egy gyanús erdei tűzesethez riasztják, ám ahogy odaér, hátborzongató látvány tárul a szeme elé. A tűz forrása...
14.06 €
"Ha szembeszáll velük, el fognak jönni magáért. Megtalálják és felfalják." Kate Burkholder rendőrfőnököt sürgős hívás ébreszti fel az éjszaka közepén. Egy gyanús erdei tűzesethez riasztják, ám ahogy odaér, hátborzongató látvány tárul a szeme elé. A tűz forrása...
9.86 €
Megelevenednek a klasszikus mesék: lapozás közben, az előugró elemeknek köszönhetően a kis olvasó valóban úgy érezhetik, hogy életre kelnek a szereplők és a helyszínek, s ő maga is részesévé válik a kalandnak.
4.81 €