Az élet máshol van - Milan Kundera

12.39 €

Az élet máshol van - ma már szállóige a rimbaud-i sor, s ebben nem kis szerepe van, hogy a világhírű cseh író, Milan Kundera még a 60-as évek végén Csehszlovákiában írt, de már francia nyelven, 1973-ban megjelent regényének címéül választotta. A 30-as és 40-es évek Prágájában játszódó, hol barokkosan zsúfolt, hol szürrealisztikusan látomásos, ám mégis realisztikus, széles ívű társadalmi és emberi tablót felrajzoló regényében az író szarkasztikus és ironikus hangvétellel jeleníti meg egy nemzedék önámítóan hazug életútját, ahogy a forradalminak hitt rendszerváltozás haszonélvezőit lelkesen és szégyenkeltően ostobán kiszolgálja. Az anyja túlhatalma alól szabadulni képtelen Jaromil sem a szerelmi életében, sem a költői pályáján nem aratja le a vágyott babérokat - önismereti tévelygése így az új rezsim szolgálatára sarkallja: verseiben a mindent elsöprő új és hazug társadalmi rendet élteti, saját barátnőjét és annak családját pedig börtönbe juttatja a hamis eszmék bűvöletében. Annak ellenére, hogy mindeközben Shelley és Rimbaud szellemi követőjeként saját jobbik énjeként költői alteregója megalkotásán fáradozik: képzeletében Xaverként libben tova az egymásba nyíló álmokban. Ám ebben a sajátos nevelődési regényben az abszurd élethelyzetet csakis a banális végzet oldhatja fel - egy szinte kárörvendő szerző önkényes mesterkedése. Fél évszázad távlatából is mesteri módon.

Podobné produkty

Egy reggel, tanítás előtt egy "embertelennek, közönségesnek és szadistának" mutatkozó iskolaigazgató azzal adja a világ és önmaga tudtára belső meghasonlottságát, hogy a még üres osztályteremben női nemi szervet szimbolizáló rombuszt rajzol a táblára. Némi...
10.7 €
Román Žert, podle nějž natočil režisér Jaromil Jireš v roce 1968 stejnojmenný film. „Po dlouhá léta mne nic netáhlo do mého rodiště; říkal jsem si, že jsem k němu zlhostejněl, a zdálo se mi to přirozené: vždyť v něm už patnáct let nežiji, zbylo mi tu jen pár...
17.46 €
This is the first novel by the author of Immortality, which won The Independent Award for Foreign Fiction in 1991. Milan Kundera is also the author of The Book of Laughter and Fogetting.
15.9 €
Milan Kundera (1929-2023) Brnóban született, világhírű, Jeruzsálem-, Herder- és Franz Kafka-díjas cseh író. A kommunista személyi kultuszt kifigurázó, Tréfa című regényének hatalmas botránya, majd a prágai tavasz során vállalt jelentős szerepe miatt 1975-ben...
7.04 €
Saját bevallása szerint hazájának 1968-as szovjet lerohanása ébresztette fel Milan Kunderában, az utóbb Párizsba emigráló és sok éve már csak franciául alkotó világhírű cseh íróban az Európa-nosztalgiát. Ez a nosztalgia újra meg újra felsejlik a Kundera-regényekben,...
9.67 €
Sometimes - perhaps only for an instant - we fail to recognise a companion; for a moment their identity ceases to exist, and thus we come to doubt our own. The effect is at its most acute in a couple where our existence is given meaning by our perception of...
15.9 €
Feltűnő, hogy a harmadik évezred küszöbén nem a jövő, hanem a múlt van napirenden, és hogy a múlt, amelyet már megéltünk, a maga módján éppoly kiismerhetetlen, mint a jövő. A kerek évszám, a kerek évforduló a számvetés ideje. Milan Kundera 2000-ben publikált...
8.03 €
Česká emigrantka Irena žije ve Francii od svého útěku z Československa po invazi vojsk Varšavské smlouvy v roce 1968. V roce 1989, kdy sametová revoluce svrhne vládnoucí Komunistickou stranu Československa, se Irena po dvaceti letech života v emigraci rozhodne...
18.14 €