Az Égett-hegyi Könyvtár - Scott Hawkins

7.3 €

2015 egyik legsikeresebb és leginkább méltatott debütálása volt ez a mű a fantasztikus thriller illetve horror műfajában, A marsi amerikai kiadójától. A Fumax Thriller sorozat 3. kötete. Egy eltűnt Isten. Egy könyvtár az univerzum titkaival. Egy nő, aki túl elfoglalt ahhoz, hogy észrevegye megkövült szívét. Carolyn alig különbözik a körülötte élő emberektől. Szereti a guacamolét, szeret rágyújtani és steaket enni. Tudja, hogyan kell használni a telefont. A ruhák néha ugyan kifognak rajta, de a karácsonyi pulóverből, biciklisnadrágból és lábmelegítőből álló szerelése komoly sikert arat. Elvégre régen ő maga is átlagos amerikaiként élt. Ez persze már nagyon régen volt. Még azelőtt, hogy a szülei meghaltak. Azelőtt, hogy más gyerekekkel együtt befogadta őt egy férfi, akit csak Apának hívtak. Carolyn azóta nem sokat járt odakint. Adoptált testvéreivel együtt Apa ősi szokásainak megfelelően nevelkedtek: Könyvtárának könyveit tanulmányozták, és megtanulták Apa hatalmának néhány titkát. Néha pedig azon tűnődtek, kegyetlen tanáruk titokban nem maga Isten-e. Ám Apa váratlanul eltűnt, és a titkait tartalmazó Könyvtár a teremtés feletti hatalom erejével együtt őrizet nélkül maradt. A hatalmat maguknak akaró, kegyetlen ellenségek sorakoznak fel Carolyn ellen, akiknek ereje messze meghaladja az övét. De ő számolt ezzel. Az egyetlen gond csak az, hogy miközben egy új Isten megteremtéséért harcol, megfeledkezik azokról a dolgokról, amelyek emberré teszik őt. Neil Gaiman és Joe Hill találkozása egy lenyűgözően eredeti, rémisztő és sötét humorú dark fantasyben. Felejthetetlen karaktereivel, sokkoló történetével az Égett-hegyi Könyvtár egyszerre elborzasztó és frenetikus, agyzsibbasztóan idegen és szívszorítóan emberi.

Podobné produkty

Vajon milyen lenne egy olyan világban élni, ahol nem érdemes hazudni? Nem érdemes, mert bárki ellenőrizheti, hogy az adott állítás igaz-e vagy sem. Könyvével a világhírű, megvilágosodott, amerikai orvos pontosan erre ad lehetőséget! Mostantól kezdve tehát -...
10.68 €
A szobalány izgatottan csörtet be Bantryék hálószobájába, hogy közölje a felkavaró hírt: egy holttest fekszik a könyvtárszobában! Miután az ezredes félálomból ébredező felesége ráveszi hitetlenkedő férjét, hogy járjon utána a dolognak, kiderül, hogy a hír igaz....
7.32 €
Legyen a fürdetés még nagyobb móka ezzel a tarka-barka, vízhatlan pancsolókönyvvel! A tavacskában úszkáló állatkák vidám játszótársak lesznek.
8.71 €
Příběh se šťastným koncem, který se skutečně stal!Mia moc ráda pomáhá mamince v záchranné stanici, kde pracuje jako ošetřovatelka zvířat. Když tam jednoho dne přivezou hubenou a vystrašenou Polly, je holčičce jasné, že tenhle poník bude potřebovat spoustu péče...
7.07 €
Nora Seed eddigi élete rossz döntések és megbánások sorozata. Úgy érzi, mindenkinek csalódást okozott, önmagát is beleértve. Amikor azonban az Éjfél Könyvtárban...
11.24 €
A Hungaroton hangoskönyvében Szerb Antal négy novelláját gyűjtötte össze a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Máté Gábor előadásában. 1. Szerelem a palackban, 2. Madelon, az eb, 3. Gondolatok a könyvtárban, 4. A menthetetlen
10.55 €
Příběh se šťastným koncem, který se skutečně stal! Příběh se šťastným koncem, který se skutečně stal! Lewis s tatínkem najdou u silnice ležet zraněné mládě jezevce. Věří, že mu přivolaní zvířecí záchranáři dokážou pomoci, jenže ejhle. Vyplašený jezevec zaleze...
7.07 €
A babák látása fokozatosan fejlődik. Észlelésük kezdetben homályos, de hamarosan képesek lesznek fókuszálni a környezetükben felbukkanó dolgokra. Figyelmüket leginkább a kontrasztos színek vonzzák. E lapok célja, hogy a babák idegrendszerét stimulálja, megteremtve...
7.74 €
Egy magányos fiú, egy titokzatos szép lány és a megkínzott Birkaember szökésének története a világhírű Murakami Haruki lenyűgöző képzeletében létező, hátborzongatóan különös könyvtárból. Chip Kidd illusztrációival
12.87 €