Tulajdonképpen két közérzet krónikáját adja könyvében Mé¬szöly Miklós. Az egyik a rekor¬der Őze Bálinté, a másik pedig Hildié, Őze és saját, mozaik¬kockákból összeálló élettörténe¬tének mesélőjéé, aki a szerető kissé kényes szerepében kísérte végig Bálint életének egyik felét, míg a másikról is tudomá¬sa volt. Mindkettőjüket a bizonytalanság, a magány kínozta és hozta egymáshoz közel, es¬ténként pedig rövid időre eltá¬volította őket. Azt hisszük, Hil¬di Bálint emlékét kutatva írja meg a könyvet, pedig tulajdon¬képpen az orvul rátört magánytól menekül kétségbeesetten. Mert elvesztette, amiről azt hit¬te, hogy végre birtokolja ? a szerelmet, a boldogságot, a nyu¬galmat. Hilda vallomásait Mészöly hi¬deg tárgyiassággal mondatja el. Kettős célt kíván ezzel elérni, a lelki-térkép realizmusát, a köz¬érzet krónikája elemzésének valós voltát, s ugyanakkor a Bálintra és Hildára nehezedő ma¬gány, közöny, hidegség illuszt¬rálását." - Gerold László „Az atléta halála nem sportregény - írta művéről a szerző. - Egy mai regényhős, aki sportoló, s egy mai történet, amelyik javarészt sportkörnyezetben játszódik, már-már olyan keret, ami érdemén felül alkalmas rá, hogy túlmutasson önmagán. S még arra sincs szükség, hogy az író törekedjék szimbolikus vagy allegorikus áthallásra.