Az Artamonovok - Gorkij Makszim

2.79 €

E művében egész történelmi korszakot mutat be az író, egyetlen család sorsának tükrében. A család feje az öreg Ilja, maga a megtestesült őserő. Kezdetben vaskézzel fogja össze családját, s ő veti meg az Artamonov cég alapjait. Ám a család következő nemzedékeinek élete már nem úgy alakul, ahogy az apa elképzelte. A családi kötelékek fokozatosan fellazulnak, az utódok elsatnyulnak, és a család széthullásával egyben az öreg Artamonov dédelgetett álma, a cég is alapjaiban rendül meg, s széthull a forradalom tisztító viharában. Gorkij egy család merészen ívelő fölemelkedésével és tragikus széthullásával egyidőben a kor történelemformáló erejét is nagy művészi erővel ábrázolja ebben a regényében, amely magyarul 1926-ban a Nyugat-ban jelent meg először.

Podobné produkty

Az ?anya az orosz társadalom állapotának ábrázolása a 20. század elején. A regény nem véletlenül kapta a címét. Gorkij ezzel is hangsúlyozza, hogy az anya a regény...
2.79 €
A kötetben megtalálhatóak a Cselkas, Elzüllöttek, Huszonhat és- egy című novellák.
0.96 €
Maxim Gorkijt a magyar olvasóközönség foleg a regényei alapján ismeri. Ez a könyv most Gorkijt, mint novellaírót mutatja be. A nagy orosz realista író novelláiban is a dolgozó nép bajainak, szenvedéseinek ábrázolója. Gorkij muvészetének tükrében a társadalom...
2.79 €
Az Éjjeli menedékhely Gorkij leghíresebb, a világ minden nagyobb színházában játszott színműve a tőkés társadalom aljára sodródott emberek sorsát tárja fel páratlan emberábrázoló és megelevenítő erővel. Alakjainak vergődő-megnyugvó hullámzásából két hang szól...
2.79 €
Ezt a Boszit mindenki szeretni fogja! Főleg, ha ott van mellette Mákszem, az elegáns macska és egy belevaló seprű. A pompás édességeket sütő boszorka csak nevében emlékeztet a mesék gonosz banyáira, valójában igazi jótevőként oldja meg Nevesincs városka lakóinak...
8.42 €
Sestře je šestnáct, má nemocné srdce, obdivuje Pink Floyd a svým suchým humorem a vzdorovitostí bojuje proti establishmentu. Bratrovi je deset, trochu koktá, obdivuje starší sestru a kromě agresivních spolužáků bojuje hlavně s vlastním, teprve se formujícím...
13.99 €
OUT of the darkest depths of life, where vice and crime and misery abound, comes the Byron of the twentieth century, the poet of the vagabond and the proletariat, Maxim Gorky. Not like the beggar, humbly imploring for a crust in the name of the Lord, nor like...
0.88 €
Maxim Gorkij (1868 – 1936) bol romantik a idealista. Možno to bolo zapríčinené tým, že od malička vyrastal v prostredí hodnom jeho pseudonymu – v prostredí s maximálne horkou príchuťou. „V detstve,“ píše Gorkij, „si sám seba predstavujem ako úľ, do ktorého...
9.49 €
Nejslavnější drama ruského spisovatele z roku 1902 je vzrušující a zajímavou sondou do života lidí na dně tehdejší ruské společnosti. Stále často divadly po celém světě uváděná hra vychází v edici D v překladu L. Suchařípy jako 68. svazek.
11.6 €