Az Arany Horda árnyékában - László Urbánszki

9.27 €

Ezerkétszáznegyvenöt tavaszán IV. Béla király keletre küldi hű serviensét, Zoltafia Leventét, hogy kiderítse az országból négy éve visszavonult Batu kán, a Tündöklő szándékait. Levente és benei társai Hanza-városi kereskedőknek álcázva indulnak az Arany Hordával határos Halicsba. Levente mordvin íjászaival megsegíti a Batu fővárosába tartó halicsi fejedelmet egy riválisával vívott csatában. Danyiil katonai kíséretének elvesztése miatt kényszerűségből elfogadja Levente ajánlkozását, és együtt vágnak neki a két hónapos útnak. Danyiil IV. Béla halálos ellenfele, a hírhedt halicsi háborúk végső győztese, fejedelemsége azonban ekkor már a mongolok vazallus állama. Csak káni engedéllyel uralkodhat, miután hódolt Batunak.  Páncélos orosz bojárok, nomád lovasíjászok támadják a karavánt, a sivatagban megfosztják őket a vizüktől, orvlövészek vadásznak rájuk. Nehéz harcokban fogyatkoznak az orosz és mordvin harcosok, kiderül, hogy áruló van közöttük, sőt Batu kémszolgálata is felfigyel a fejedelem körüli cselszövésre. Levente mindent kockára téve küzd, mert tudja, hogy a Magyar Királyság számára létfontosságú Batu terveinek megismerése. Középkori vásár, harc az emberkereskedőkkel, Kijev túlélőivel. Szaraj színes keleti világa, mongol jurtadzsik és turdak testőrök. Hatalmi harc Batu és a dzsingiszida hercegek között, eskü a kettévágott kutyára.  Urbánszki László Anno Domini című történelmi regénysorozatának legújabb kötetében alig ismert helyszínre vezeti el az olvasót: a mongol pusztítás után kaotikus állapotokba süllyedt Halicsi és Kijevi Fejedelemségek, valamint a világtól elzárt Arany Horda területére. Jól ismert hősei mellett felbukkannak a korszak és a térség meghatározó történelmi személyiségei, de a szerző most sem feledkezik meg a föld népének áldozatos harcairól és győzelmeiről.

Podobné produkty

A 9. század második feléről egyre többet tudunk, bár ez ma még nem jelenik meg a tankönyvekben. Bizánci császárok írásaiból, óorosz krónikákból, keresztény szerzetesek feljegyzéseiből áll össze a színes tabló. A regény idején a magyarság keresi a korosodó Álmos...
10.32 €
A tatárjárás során Harcias Frigyes osztrák herceg kirabolta és három megye átadására kényszerítette a menekülő IV. Béla királyt. A mongolok kivonulását...
9.27 €
A végső háború után, a két teljes éven át tartó nukleáris tél alatt, amikor a milliótonnányi lebegő por eltakarta a napot, a földet vastag hó borította. A...
8.42 €
A Végső Háború után kétszáz évvel nomádok, rabszolgatartók, technokraták, emberevő mutánsok élnek a hajdani Magyarországon. A Föld veszélyes hellyé...
8.42 €
Még tíz év sem telt el a honfoglalás óta, de a magyar hadak folyamatos harckészültségben állnak. Kalandozásként elhíresült megelőző hadjáratokkal lepik meg a keleti frankokat és a bajorokat, hogy megvédjék régi-új hazájukat, a Kárpát-medencét. Agacs, a nagyfejedelem...
6.45 €
A Keleti Frank Királyság nem feledi csúfos pozsonyi kudarcát. Az öt germán törzs újra összeszedi minden erejét, hogy szétzúzza a fiatal mogyeri államot. A bajorok, élükön Gyermek Lajossal és a mögötte álló egyházi hatalommal, birodalmat építenének. Tarkacsu...
7.01 €
914-et írunk. Agacs százados elégedett a világgal. Vagyont, hatalmat szerzett, rá kell azonban jönnie, hogy ott, ahová emelkedett, nagyon erős ragadozók küzdenek egymással. Hatalmas ellenségeket szerez, és mindent elveszít, ha nem tesz valamit. Új uralkodója...
7.32 €
Még tíz év sem telt el a honfoglalás óta, ám a magyar hadak folyamatos harci készültségben állnak. Kalandozásként elhíresült megelőző hadjáratokkal lepik meg a keleti frankokat és a bajorokat, hogy ezáltal védjék meg régi-új hazájukat, a Kárpát-medencét. Agacs,...
6.45 €
A tatárjárást követő években IV. Béla királynak az újjáépítés és az ország határainak megvédése mellett trónja megszilárdításáért...
9.27 €