Az alvilág sodrásában - A müncheni kaland - Zsolt Jurányi

16.87 €

"Körbepillantottam, és a nem túl nagy helyiség bal felső sarkában észrevettem, amit kerestem. Az apró kamera feketén ásított, de fikarcnyi kétségem sem volt afelől, hogy valahol, pár méterrel odébb, valaki érkezésem óta árgus szemmel figyeli minden mozdulatomat. Egy istenverte Big Brother Show-ba kerültem, ahonnan valószínű, hogy jó darabig nem fognak kiszavazni a kedves nézők." Elegendő egy apró hiba - némi kokó, és eltévedni egy ismeretlen városban -, hogy az életét nagy nehezen egyenesbe hozó Kántor Alex újabb slamasztikába kerüljön. A helyszín ráadásul egy idegen ország idegen börtöne, ismeretlen szabályokkal és szereplőkkel. Az egykori zsoldos azonban durvább helyzeteket is túlélt már, és a müncheni rácsos akadémia új lehetőségeket jelent. A kezdeti sokk után Alex nekiáll nemzetközi biznisze kiépítésének, ám egy friss bandaháború pusztulással fenyeget mindent, amit felépített. Miközben a szerelem is megjelenik az életében, el kell gondolkodnia: érdemes továbbra is a szemért szemeket, fogért fogakat jegyében élnie? Jurányi Zsolt harmadik regénye a szerzőtől megszokott zsigeri hitelességgel mutatja be az alvilágot. Szereplői bűneik és esendőségük ellenére is rokonszenves alakok, olyanok, mint mi, csak épp más utat választottak az életben - olyat, amiért előbb-utóbb súlyos árat kell fizetniük.

Podobné produkty

„Körbepillantottam, és a nem túl nagy helyiség bal felső sarkában észrevettem, amit kerestem. Az apró kamera feketén ásított, de fikarcnyi kétségem sem volt afelől, hogy valahol, pár méterrel odébb, valaki érkezésem óta árgus szemmel figyeli minden mozdulatomat....
12.67 €
Az első regényem, melyet egy Ibizán talált kincsesláda ihletett igen aktuális, hiszen 2012-ben játszódik, és sok olyan területre is kitér, ami napjainkban nagyon sok embert foglalkoztat. A regény fikció, de igyekeztem beleszőni sok üzenetet a ma emberének,...
3.94 €
Lila James a legjobb barátom húga.Szigorúan tiltott terület.De minden férfinak megvan az Achilles-sarka.Lila a legjobb barátom kishúga, és mindig is így gondoltam rá. Egy gyerek, akire vigyázni kell.Öt évvel fiatalabb nálam, még akkor is kislány volt, amikor...
11.24 €
Éldekorált kiadás Lila James a legjobb barátom húga. Szigorúan tiltott terület. De minden férfinak megvan az Achilles-sarka. Lila a legjobb barátom kishúga, és mindig is így gondoltam rá. Egy gyerek, akire vigyázni kell. Öt évvel fiatalabb nálam, még akkor...
18.56 €
Mit jelent megőrizni a szerelmet egy olyan világban, ami mintha a puszta létezésüket is kifogásolná?Az előző részben két, határ menti városban élő fiúegymásba szeretett. Ari az egész középiskola alatt titkolta, ki is ő valójában, igyekezett néma és láthatatlan...
12.95 €
"Kecskeméten, egy kiállítás megnyitása után nemrég negyven-ötven emberrel, nagyrészt fiatallal ültem együtt. Vacsora után megkértek: szóljak hozzájuk. Miről?...
6.34 €
A történet korunk egyik leglátványosabb és leginkább zavarba ejtő problémáját, a terrorizmust elemzi a múlt század második felében működő német terrorista csoportok - köztük a RAF, a Vörös Hadsereg Frakció - példáin keresztül. Hősei fiatalok, akik tele vannak...
9.01 €
Lujza érettségi után kimegy Münchenbe egy évre bébiszitterkedni. Célja a nyelvtanulás, a kultúra megismerése és a világlátás. Nagy reményekkel indul útnak, de hamar kiderül, hogy az elképzelések nem felelnek meg a valóságnak. Az édesanyával nem találják a közös...
2.8 €
Den Baron von Münchhausen, der auch Lügenbaron Münchhausen genannt wurde, hat es wirklich einmal gegeben. Er reiste viel, vor allem durch Russland und liebte es, Geschichten zu erzählen. Dabei hielt er sich jedoch nicht immer ganz an die Wahrheit. Lest von...
3.96 €