Az Alvilág foglyai - Paulson Ben

3.1 €

Arlanda egy fiatal boszorkány, aki az Alvilágban él, mely egy végtelen, komor hely, ahol megállt az idő és ahol az elkárhozott lelkek töltik az örökkévalóságig szóló szolgálatukat. Egy nap különös idegennel találkozik, aki fenekestül felforgatja az utó-életét. Daniel egy szerencsétlen véletlen folytán a holtak és az élők világa közt rekedt, és menekülni kényszerül egy rá vadászó démon elől. A lány maga sem tudja miért, de úgy dönt, segít neki, amivel egy olyan útra lép, ahonnan nincs letérés. Kockára teszi saját és szerettei létét, azért, hogy segítsen valakin, akiről azt se tudja, hogy szeret-e. A lányt olyan emberi érzelmek is hatalmukba kerítik, mint a csalódottság, szorongás, bizalom és félelem, melyeket szinte el is felejtett. Mindemellett a saját dilemmái is nyomasztják; valóban helyesen cselekszik? Fény derül arra valaha is, mi történt az anyjával? Megbocsátanak neki azok, akiket kihasznált? Az élet nagy kérdéseit megválaszolni a holtaknak különösen nehéz feladat. Annyi biztos, a válaszokat Odafönt találja, így vállalnia kell a lehetetlent, és egészen a haladó világig menekülni.

Podobné produkty

„Kevés olyan expedíciós beszámolót olvastam, amely annyira részévé tudott tenni az eseményeknek, mint A Déli-sark foglyai. Éreztem közben a süvítő szél metsző hidegét, hallottam a jég ropogását, a hajótest utolsó reccsenéseit... Hiteles, emberi, megrázó......
6.76 €
"A nevem Michael Vey, és akad egy apróság, amit még nem tudsz rólam; ami jobban megrémíti az embereket, mint hinnéd. Ez az én titkom - és része a történetnek, amelyet most elmesélek neked." A Meridian Középiskola tanulóinak szemében Michael Vey csupán egy teljesen...
11.53 €
Boris Vian e művének bő tíz évvel ezelőtt, Kalandárium címmel, már megjelent egy kétségkívül érdekes, de a francia eredetitől a szokásosnál nagyobb távolságot tartó magyar változata. A regény jelen kiadása új címmel és új fordításban kínálja az olvasóknak a...
5.61 €
Magyarország folyamatos fosztogatására az elmúlt két évszázadban a rákényszerített háborúkkal és a nemzetközileg megszervezett eladósítással került sor. A magyar társadalom már 1848-ban is az adósságba kényszerítési kísérlet elutasítása miatt kényszerült háborúzni...
12.67 €
Martina Baradel, a japán szervezett bűnözés egyik legkiválóbb szakértője nemcsak rekonstruálja a jakuza történetét, de számos sztereotípiát is lerombol. Ugyanis Japán nemcsak a világ egyik legbiztonságosabb országa, hanem egy évszázados múltra visszatekintő,...
22.51 €
Trent és Will kincskereső kalandozásuk után térnek be Noah-hoz és Violethez, akik úgy döntenek, velük tartanak következő küldetésükön. Ám a sivatagi templomból menekülniük kell, útjuk az Alvilágba vezet, ahonnan visszatérve ellenséges alvilági mobok lepik el...
7.82 €
A második világháború végén a szovjet hadsereg Budapestet ostromolja. A bombázások és harcok elol a civil lakosság óvóhelyekre menekülve próbál élni, túlélni. A szuk helyre összezárt, az életveszéllyel naponta szembenézo emberek az érzelmek teljes skáláját...
3.72 €
Vágd ki a könyvben található illusztrációkat és engedd szabadjára a fantáziádat! Merülj el az alvilág szürreális képi világában, és alkoss ízlésed szerint! Több száz kép közül válogathatsz a kollázsok elkészítéséhez. Baljós, furcsa vagy túlvilági képek kerülhetnek...
16.9 €
New York Times Bestseller 1970-es évek, Harlem. Ray Carney, a korábbi orgazda jelenleg köztiszteletben álló bútorbolt-tulajdonos: érthető, hogy igyekszik nem ütni bele az orrát semmibe. Amikor ártatlan szívességet kér régi rendőrségi kontaktjától, Munsontól,...
9.83 €