Az a szép fényes nap - Magda Szabó

12.67 €

"Szabó Magda költőként kezdte pályafutását, majd prózaíróként olyan remekművek szerzőjeként lett világhírű, mint Az ajtó vagy Az őz című regények. Ám mindezek mellett a magyar drámairodalomba is új világlátást, ábrázolásmódot hozott, modernizálva a történelmi dráma műfaját. Az 1975-ös Az a szép fényes nap, Szabó Magda első nagy sikerű "történelmi játéka", az államalapítás korát idézi. 994 őszén, Géza fejedelem udvarában összegyűlnek Európa keresztény királyságainak követei, hogy tanúi legyenek a fejedelem fia, Vajk megkeresztelésének. Géza reálpolitikus, tudja, hogy a túlélést, népe megmaradását csak a nyugati világba, a keresztény közösségbe való beilleszkedés biztosíthatja. Így azonban óhatatlanul szembekerül nemcsak hű embereivel, hanem saját legmélyebb érzéseivel is. És Vajkkal, a majdani Istvánnal is, akiben pedig szövetségest remélt. Összecsapásukban két nemzedék, a régi és az új, múlt és jövő ütközik. Az egyetlen sorsfordító napba sűrített, véres, egyszerre tragikus és groteszk, olykor abszurdba hajló történésekben Szabó Magda "egy robbanásszerű ideológiai változás anatómiáját" mutatja be. Franciaországban a XIX. századig élt egy ősi szokás, mely szerint az év egy napján a legmagasabb templomtoronyból ledobtak egy macskát, hogy a kiontott vérrel minden bűn megváltassék és a hely megtisztuljon. Szabó Magda A macskák szerdájában az 1794-es év Debrecenébe kalauzolja az olvasót és a nézőt, ahol életre-halálra szóló párviadal zajlik a bécsi udvar kiküldöttje, a tehetséges titkosrendőr, Müller és a cívisváros vezetője, Domokos főbíró, a Kollégium főgondnoka között. A tét a Kollégium léte vagy nemléte. Müller mindenáron ürügyet akar találni a Kollégium bezárására, Domokos pedig mindenáron meg akarja akadályozni. Bölcsességgel, furfanggal vagy akár fájdalmas áldozatvállalással. De kire osztják az áldozat szerepét? Szabó Magda történelmi példázataiban, ezekben a nyelvi és dramaturgiai leleményeket felsorakoztató, modern drámákban a magyarság tanulni és felejteni való eseményeit értékeli újra korunk emberének szemszögéből."

Podobné produkty

Nicolas Barreau A nő mosolya című világsikerű regénye majd egy évtizede lett a magyar olvasók kedvence, azóta még 8 könyve jelent meg a Park Kiadónál. A tízedik Fények a Szajna felett című kötete egy hamisítatlan karácsonyi történet. "Albert bácsira gondoltam,...
9.29 €
Nicolas Barreau A nő mosolya című világsikerű regénye majd egy évtizede lett a magyar olvasók kedvence, azóta még 8 könyve jelent meg a Park Kiadónál. A tízedik Fények a Szajna felett című kötete egy hamisítatlan karácsonyi történet. "Albert bácsira gondoltam,...
14.08 €
Egy öreg tölgyfa odújában él Ella, a kis tündér. A szárnya érzékeny a fényre, ezért csak éjjel repülhet. A sötétben aztán boldogan begyűjti a világosságot mindenből, ami ragyog, és mindig ügyel arra, hogy a fényt megossza azokkal, akiknek szükségük van rá....
9.83 €
Egy lány, aki azért született, hogy egyensúlyt teremtsen a Fény és a Sötétség világa között. Egy lány, aki azért létezik, hogy ne legyen több betegség, baleset, félelem és tragédia az emberek világában, mint amennyit az elbír. Jane Andrews, egy lány, aki mindezzel...
10.71 €
Eleinte én is, mint sokan mások, az asztalfióknak írtam. Nem gondoltam arra, hogy írásaimat nyilvánosságra hozzam. Nem hittem, hogy annyira jók lennének, hogy bárkit is érdekelnének. Talán féltem? Nem volt önbizalmam? Valószínűleg mindkettő…. Ám bekerülve egy...
6.17 €
Már több izben felszólítottak barátaira és jóakaróira: adnám ki eddig megjelent geographiai és statisticai dolgozataimat egy summás kivonatban: minthogy 9 kötetet megvenni nem mindenkinek van módjában, de ideje sincs soknak illy terjedelmes munkák átolvasására....
32.31 €
Sokszor halljuk, hogy a körülmények határozzák meg az életünket. De feltetted már a kérdést, hogy ez valóban igaz-e? A folyamatosan változó világ energiái hatással vannak ránk, de a bennünk lévő harmónia vagy annak hiánya határozza meg azt, hogy milyen minőségben...
12.08 €
Varázslatos karácsonyi színező színes strasszkövekkel
8.42 €
"A hatalmas alak lassan felemelkedett, a szárnyait is kitárta. Kissé vontatottan a talajra helyezte a lábát. Elindult, karmai mélyen felkarcolták a fából ácsolt padlózatot. A műhely most kékes fénybe borult, és az árny beszippantotta a fiú által imént eldobott,...
13.24 €