Aurora gyermekei - Dömötör László

12.65 €

2110-ben járunk. Ben éppen Barcelona tengerpartján sütkérezik, amikor nyomasztó híreket kap a Holdról. Barátai egy távoli kolónián töltik a tavaszi szünetet egy életmódtáborban, ahol még a külvilággal való kapcsolattartást is korlátozzák. Így aztán a fiúnak nincs más választása, személyesen kell meggyőződnie arról, társai valóban bajba kerültek-e.Az Aurora-kolóniára érkezve látszólag béke és nyugalom fogadja Bent, így ő is beleveti magát a testi-lelki megújító programba. A társaság azonban nem sokáig élvezheti az önfeledt kikapcsolódást. Repülő apácákról, beszélő tárgyakról, leskelődő óriásrovarokról, eltűnt árvaházi gyerekekről és az Aurora végzetéről suttognak a zárt közösség lakói. A Hold hősei nyomozásba fognak, hogy kiderítsék, valóban a biztos pusztulás vár-e rájuk. Kétségeik közepette csak egy huszadik századi történelmi hős örökségére támaszkodhatnak.Bennek és barátainak ezúttal olyan ellenséggel kell szembenézniük, amely nemcsak a bátorságukat és a tudásukat teszi próbára, hanem saját elméjük épségét is. „Az izgalmas cselekményből nem hiányozhat az a csavar, amelytől tátva marad az olvasó szája.” (Sásdi Tamás, Könyv-történet)„Realisztikus bemutatása egy lehetséges jövőképnek, ami nem csupán érdekes, hanem izgalmasan és szórakoztatóan tanít is.” (Kirsch Ákos, író)

Podobné produkty

Az auschwitz-birkenaui táborkomplexum egy különleges részlegéről szól ez a visszaemlékezés, a cseh családi táborról, azon belül is a gyermekek barakkjáról. Ebbe a táborba a terezíni gettóból érkeztek foglyok, akik a többi rabhoz képest látszólag kiváltságosnak...
12.65 €
A No¨ve´nyek - gyermekatlasz a gyerekek iskolai e´s otthoni tanula´sa´t hiva- tott szolga´lni: e´rtheto?, ko¨nnyed nyelvezeten mutatja be Fo¨ldu¨nk no¨ve´nyzete´t, felhi´vva a figyelmet olyan aktua´lis proble´ma´kra, folyamatokra is, mint az erdo?- irta´s,...
9.35 €
Id. Pieter Brueghel 1560-ban készült híres festményén együtt láthatók a reneszánsz kor gyermekeinek játékai. Egyetlen képen több, mint ötven játék. Ennek...
1.38 €
Vajon jó szülő vagyok? Megfelelő nevelési módszert alkalmazok? Mitől boldogok a gyerekek? Jól nevelt a gyermekem? Hogyan mutassam ki a szeretetemet? Tengernyi kérdés, amelyekre a szülők választ várnak. A Tudatos Szülők Lapja című magazinból válogatott írások...
10.77 €
A felnőtt író és pszichológus, az éles szemű, mégis együttérző megfigyelő tekintetével látjuk a két háború közötti "román világban" Kolozsvár, Vízakna és Bukarest között hányódó családot, a megélhetésért szívós harcot folytató édesanyát, a hébe-hóba felbukkanó...
8.45 €
A felnőtt író és pszichológus, az éles szemű, mégis együtt érző megfigyelő szemével látjuk a két háború közötti „román világban" Kolozsvár, Vízakna és Bukarest között hányódó családot, a megélhetésért szívós harcot folytató édesanyát, a hébe-hóba felbukkanó...
5.61 €
A második világháború után gyerekek százezrei maradtak árván vagy félárván. Ahogy akkoriban a világ számos gyermekmentő akciója keretében, Nápolyból is vonatoztattak gyerekeket Olaszország északi részébe, ahol a kicsik jobb körülmények között élhettek pár hónapig....
11.29 €
A Gyermekbiblia az 5-11 éves korosztály számára mutatja be a Könyvek könyvét. Történetei végigkalauzolnak a Biblia lapjain a kezdetektől az ősatyák életén és a próféták tanításain át, Jézus és az apostolok munkásságáig. Szövege az eredeti szelleméhez hűséges,...
10.88 €
Az alaszkai városkában élo férfiak izgatottan várják az új könyvtárosno érkezését. A csinos Abbey azonban nincs egyedül. Magával hozza két gyermekét is, akik hamar belopják magukat a mogorva Sawyer O'Halloran szívébe...
9.83 €