Assisi Szent Ferenc kis virágai - Tóth Béla

2.79 €

Mert Szent Ferenc és az ő társai Istentől hivattak és választattak, hogy hordozzák az ő szívükben és minden mívelkedetükben és hirdessék az ő beszédjeikben Krisztus keresztjét, ezért csak úgy cselekedeteikben, mint szigorú életmódjukban olyanoknak látszottak és valóban olyanok is voltak, mint a megfeszített emberek, kik a világ tiszteletadásánál és csalárdos hiú dícséreténél inkább kívánták viselni a szégyent és gyalázatot Krisztus szerelméért. Sőt örvendeztek, ha bántalmazták őket, bánkódtak a tisztességek miatt és ezenképpen bolyongtak a földön, mint zarándokok és jövevények és csak a megfeszített Krisztust vitték magukkal és kívüle semmi egyebet. És mert az igazi szőlőtőnek, vagyis Krisztusnak igazi vesszői voltak, ezért bőséges és jó gyümölcsöket termeltek az Istennek megnyert lelkekből.

Podobné produkty

Kulcsár Ferenc (1949-) negyven éve van, ahogy mondani szokták, a pályán. 1970-ben, az emlékezetes Egyszemű éjszaka c. antológia nemzedékével jelentkezett a szlovákiai magyar irodalomban, s feltétlen hitre, szeretet-elvű közösségi elkötelezettségre és sajátos...
7.5 €
Már a kortársai is úgy beszéltek róla, mint Jézus Krisztus megtestesüléséről. Azt tartotta, ha vagyonod van, kardod is kell legyen, és ha kardot kötsz, előbb-utóbb megsebzel valakit, vagy meg is ölöd. Ő a békében hitt. Szót értett az urakkal és a szegényekkel,...
13.77 €
Richard Rohr aki maga is ferences szerzetes ebben a könyvében Assisi Szent Ferenc az evangéliumok egyszerűségéhez visszatérő, a hatalmat és a kiváltságokat elutasító, az élet szépségét és szenvedéssel teliségét egyaránt befogadó alternatív útját állítja a középpontba....
11.43 €
Ádám és Magda harmonikus házasságban élnek több mint húsz éve. Fiuk, Gábor már felnőtt. Egy napon Ádám életében feltűnik a fiatal Fruzsina. A férfi egyre közelebb kerül ifjú kolléganőjéhez, akivel végül egymásba szeretnek. Ádámot marasztalja a Magda nyújtotta...
9.48 €
A Ha a macskák eltűnnének a világból szerzőjének új regénye Szilveszter estéjén Izumi látogatóba megy édesanyjához, Yurikóhoz, de nem találja otthon. Végül a közeli parkban bukkan rá, egy hintán ül, láthatólag nem találja a helyét. Ez az első jel, hogy valami...
9.83 €
A Ha a macskák eltűnnének a világból szerzőjének új regénye Szilveszter estéjén Izumi látogatóba megy édesanyjához, Yurikóhoz, de nem találja otthon. Végül a közeli parkban bukkan rá, egy hintán ül, láthatólag nem találja a helyét. Ez az első jel, hogy valami...
14.06 €
A kawaii japán szó, azt jelenti "cuki". Pic Candle-nek, a népszerű youtubernek hála, a Mini kawaii rajziskola megtanít arra, hogyan rajzolj elragadóan kedves lényeket és mütyürkéket! A cukiság e mesterkurzusán majdnem száz különböző ölelgetnivaló kawaii karakterrel...
14.08 €
Az ?olasz Alpok zord, jeges csúcsai között olyan brutális gyilkosság történik, amilyennel még a legtapasztaltabb rendőrök sem találkoztak pályafutásuk során.A nyomozást Teresa Battaglia felügyelő vezeti. Az idősödő, betegségekkel küzdő asszony évtizedekig harcolt...
10.56 €
Az olasz Alpok zord, jeges csúcsai között olyan brutális gyilkosság történik, amilyennel még a legtapasztaltabb rendőrök sem találkoztak pályafutásuk során. A nyomozást Teresa Battaglia felügyelő vezeti. Az idősödő, betegségekkel küzdő asszony évtizedekig harcolt...
14.08 €