Árvízi napló - Janka Fábián

11.26 €

Alig hét esztendővel a pusztító kolerajárvány után, 1838 tavaszán minden idők legnagyobb árvize öntötte el az ekkor már rohamosan fejlődő, nyüzsgő és prosperáló várost, Pestet. A hónapok óta észlelt baljós előjelek ellenére a lakosok nem törődtek a fenyegető veszéllyel, és csupán a legalapvetőbb intézkedéseket tették meg a közeledő jeges ár feltartóztatására. Ezért március 13-a éjjelén szinte meglepetésszerűen zúdult rájuk a tengerré duzzadt Duna vize. A Cholera-naplóból megismert Gruber Vilma, aki ekkor már nem kíváncsi kamaszlány, hanem bájos, fiatal nő, a természeti katasztrófa idején Pesten, az idősebbik nővérének a házában tartózkodik. Mivel az otthonuk a megáradt folyótól csak egy utcányira fekszik, kis családjával hamarosan az események középpontjába kerül. Az ő szemével láthatjuk, ahogyan az "árvízi hajós", Wesselényi Miklós a veszéllyel mit sem törődve, fáradhatatlanul segíti csónakján a bajba jutottakat. De mások is kiveszik a részüket a mentésből, például az ismert nyomdász, Landerer Lajos vagy István főherceg, József nádor fia. A tragédia következtében Pesten a házak fele a földdel vált egyenlővé, vagy lakhatatlanná tette őket a napokig dühöngő árvíz. Vajon hogyan lehetséges egy ilyen mértékű katasztrófa után talpra állni, és újrakezdeni az életet - akár egy fiatal lánynak, akár egy városnak? Fábián Janka új kisregényében választ kaphatunk ezekre a kérdésekre, és megismerhetjük annak a pár szörnyű napnak a történetét, amely szinte pontosan tíz évvel a forradalom kitörése előtt sokak életét romba döntötte, de egyúttal az újrakezdés reményét is megcsillantotta.

Podobné produkty

Alig hét esztendővel a pusztító kolerajárvány után, 1838 tavaszán minden idők legnagyobb árvize öntötte el az ekkor már rohamosan fejlődő, nyüzsgő és prosperáló várost, Pestet. A hónapok óta észlelt baljós előjelek ellenére a lakosok nem törődtek a fenyegető...
7.32 €
A Cholera-naplóból megismert Gruber Georgina lánya és az Árvízi napló főszereplőjének, Gruber Vilmának az unokahúga, Mosonyi Karolina 1848 tavaszán egy tipikus tizenéves lány életét éli. Iskolába jár, rajong a színházért, az irodalomért, pletykál a barátnőivel,...
12.67 €
A Cholera-naplóból megismert Gruber Georgina lánya és az Árvízi napló főszereplőjének, Gruber Vilmának az unokahúga, Mosonyi Karolina 1848 tavaszán egy tipikus tizenéves lány életét éli. Iskolába jár, rajong a színházért, az irodalomért, pletykál a barátnőivel,...
8.45 €
1849 decemberében kemény faggyal és kiadós havazással érkezik meg a tél az országba. Az eddig gyászoló főváros lakóiba éppen ezekben a napokban kezd visszatérni az életkedv: a Nemzeti Színház mindennap új darabokkalcsalogatja a publikumot, és a nemrégiben átadott...
10.14 €
1849 decemberében kemény faggyal és kiadós havazással érkezik meg a tél az országba. Az eddig gyászoló főváros lakóiba éppen ezekben a napokban kezd visszatérni az életkedv: a Nemzeti Színház mindennap új darabokkal csalogatja a publikumot, és a nemrégiben...
15.49 €
Az Ónody család legkisebb gyermeke, Blanka éppen a Millennium évében, 1896-ban végzi el a Felsőbb Lányiskolát, és lépi át a felnőttkor küszöbét. Ebben nagy segítségére van egy napló, amit a dédanyja, Zsini mama - aki nem más, mint a sorozatot elindító Cholera-napló...
10.14 €
Az Ónody család legkisebb gyermeke, Blanka éppen a Millennium évében, 1896-ban végzi el a Felsőbb Lányiskolát, és lépi át a felnőttkor küszöbét. Ebben nagy segítségére van egy napló, amit a dédanyja, Zsini mama - aki nem más, mint a sorozatot elindító Cholera-napló...
15.49 €
„Idő! Jelenvaló Létel: de Múlt s Jövő csak Semmi. Hát van-é kedves közöttök egy?” (Katona József: Idő) Két fiatal lány, akiket több mint száz év választ el egymástól, ám a sorsuk egy ütött-kopott naplónak hála, rövid időre mégis összekapcsolódik. Zelma, a híres...
7.88 €
Ármány és szerelem, versengés és gyűlölködés, politikai konspiráció és gyilkosság. Az izgalmas és váratlan fordulatokban bővelkedő történet középpontjában Adél és Aliz barátsága áll. A szűkös körülmények között nevelkedő, félárva Adél talpraesett, akaratos...
7.01 €