Árulások - Bridget Collins

10.39 €

KULT Könyvek „Szédítő és csodálatos - tökéletesen kidolgozott regény, pimaszul csavaros cselekmény. Collins tökéletesen kézben tartja ezt a játszmát.” - Times A könyvkötő című #1 nemzetközi bestseller szerzőjétől Ha az életed hazugságon alapul, lenne bátorságod kimondani az igazságot? Montverrében, a réges-régi elitakadémián, amely magas hegyek közt búvik meg, a legjobbakat és legélesebb eszűeket képzik arra, hogy tökéletesen helytálljanak a grand jeu-ben - a nagy játszmában -, ebben a rejtelmes, misztikus vetélkedésben, amely a zenét, a művészetet, a matematikát, a költészetet és a filozófiát egyaránt ötvözi. Léo Martin egykor Montverre kiválósága volt, de azóta egy véres tragédia nyomán elveszítette a lendületét, már nem foglalkoztatja a tudományos pálya. Ehelyett a politika vonzásába került, a kormánypárt feltörekvő csillaga lett, hogy aztán egy apró botlás a karrierjébe kerüljön. Most száműzöttként kerül vissza Montverrébe, és maga sem tudja, milyen sors vár rá. De az akadémia világa már nem is olyan, mint amilyenre Léo abból az időből emlékszik, amikor még rajongott az intézményért. Annak idején férfiak vezetése alatt állt - Montverre első számú embere most nő: bizonyos Claire Dryden. Ő tölti be a Magister Ludi tisztét, vagyis ő a nagy játszma feje. Léo rögtön szokatlan vonzalmat érez a magiszter iránt - mintha rejtélyes kötelék fűzné őket egymáshoz - noha biztos abban, hogy még soha nem találkoztak. A legendás Nyárközépi Játszma közeledtével - amely az akadémia tanévének legnagyobb szabású rendezvénye - régóta eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és évszázados hagyományokat rúgnak fel. Bridget Collins ezzel az élénk képzelőerőre valló, mívesen megmunkált irodalmi alkotással bizonyítja, hogy nem véletlenül tartják a fantasztikus regények világának egyik legjelentősebb, markáns új hangjának. „Szürreális eposz.” - Popsugar „Csemege az olvasónak: a sok rejtély meghökkentő, feszültséggel terhes módokon fonódik egybe. A regény vége felé a történetszövés és az ellenségeskedésből szerelemmé lett románc hálója már elkapta az olvasót.” - Booklist „Szédítően csodálatos… Collins a helyszínek és figurák gormenghasti gazdagságát tárja elénk… hibátlanul megalkotott széppróza merész csavarokkal és megkapó érzelmi húrokkal… Nabokov a „világok játékának” titulálta a fikciót, és Collins hibátlan hozzáértéssel játssza a maga játékát.” - Sarah Ditum, Times „Újabb pazar példája a képzeletgazdag világépítésnek… Ha magával ragadó fikciós művet keres, és mi egyebet keresne, akkor Az árulások éppen önnek való… dőljön hátra, és engedje sodortatni magát ezzel a lebilincselő művel.” - Observer „Leleményes… Collins sztorija az utolsó pillanatig sakkban tartja az embert.” - Guardian „Briliáns… elragadó, ötletes mese.” - Women & Home „Eredeti, váratlan, és csodálatosan felkavaró történet. Rendkívül érdekfeszítő, és teljességgel addiktív.” - Joanna Glen, a The Other Half of Augusta Hope szerzője „Újabb parádés mágikus fantazmagória A könyvkötő szerzőjétől.” - Irish Independent „Ismét megcsinálta: Bridget Collins páratlan fantáziájának újabb diadalát látjuk. Az árulások belemélyeszti az emberbe a fogait, és többé nem ereszti el. Hipnotikus erővel bíró, intim, ambiciózus történet művészetről, szerelemről, és arról, hogy mit jelent embernek lenni. Akinek tetszett A könyvkötő, az imádni fogja Az árulásokat.” - Erin Kelly, A férfi szerint / A nő szerint nemze

Podobné produkty

Reeva tizennégy évesen szüli meg első gyermekét, majd néhány éven belül még négyet, mind különböző apától, ám semmit sem bán meg. A drog- és alkoholproblémákkal küzdő nő számára egyedül egy dolog számít: a család. Fő támasza legidősebb fia, Aiden, akinek már...
14.84 €
Reeva tizennégy évesen szüli meg első gyermekét, majd néhány éven belül még négyet, mind különböző apától, ám semmit sem bán meg. A drog- és alkoholproblémákkal küzdő nő számára egyedül egy dolog számít: a család. Fő támasza legidősebb fia, Aiden, akinek már...
9.72 €
A múlthoz kötveDanteSokakat öltem meg, mert elárulták, ami mindennél fontosabb. Az Outfitet. Én ötször árultam el… Pedig a véremmel tettem fogadalmat az ügyünkre, felesküdtem rá az életemmel, ígéretet tettem, hogy az Outfit lesz az első az életemben. Azonban...
14.36 €
Te mit tennél, ha a nő, aki tönkretette a házasságodat, levelet írna, amelyben könyörögve kér, hogy találkozz vele? Egyikük sem fogja elfelejteni a norfolki tengerparton eltöltött...
9.83 €
A Tömpe család neve sok szálon kötődik a huszadik századi magyar politikatörténetet meghatározó eseményekhez. Az egyik ág Kelet-Romániát is megjárt erdélyi származású, a másik, "anyaországi" zsidó gyökerekkel is rendelkezik. Tömpe István családtörtén ete ott...
14.25 €
A ?Tömpe család neve sok szálon kötődik a huszadik századi magyar politikatörténetet meghatározó eseményekhez. A család férfitagjai, a szerző apja és testvérei a köztársaságiak...
5.61 €
A múlthoz kötve Dante Sokakat öltem meg, mert elárulták, ami mindennél fontosabb. Az Outfitet. Én ötször árultam el... Pedig a véremmel tettem fogadalmat az ügyünkre, felesküdtem rá az életemmel, ígéretet tettem, hogy az Outfit lesz az első az életemben. Azonban...
17.18 €
Egy hercegnő keresi a helyét az újjászületett világban. A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse...
7.88 €
EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN. Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána. Ő Lia hercegnő, Morrighan királyságának Első Leánya. Morrighan Királyságának...
11.26 €