Arsene Lupin utolsó szerelme - Maurice Leblanc

9.67 €

1921 decembere. Miközben Arsene Lupin egy észak-párizsi negyedben szegény gyermekek oktatásának szenteli idejét, "eredeti" hivatásáról sem feledkezhet meg. Egy titokzatos csoport Lupin dédapja, Napóleon egykori tábornoka könyvét akarja ellopni - egy könyvet, amely nemzetközi válságot okozhat. A felkészült rablóbanda bármire képes célja elérése érdekében - még arra is, hogy veszélybe sodorja Cora de Lerne, a híres gavallér betörő első, egyben utolsó szerelmének életét. Maurice Leblanc Arsene Lupin utolsó kalandjait 1936-ban kezdte írni, a publikálásig azonban hetvenöt évet kellett várni; a szerző stroke-ját, majd 1941-es hirtelen halálát követően az Arsene Lupin utolsó szerelmét egy nagy bézs vászonmappában "felejtették". Ármánykodás, hamis nyomok, szerelem és szenvedély - a Lupin-kalandok minden jól ismert jegye megjelenik ebben a fordulatokkal teli történetben, amely ezúttal a nemzetközi kémjátszmák világába viszi el Arsene Lupint és az olvasókat.

Podobné produkty

Milyen célból érkezett Rudolf Kesselbach, a multimilliomos gyémántkereskedő Párizsba? Miért akarta előkeríteni Pierre Leducöt, a főváros alvilágának egyik figuráját? Mit jelent a gyémántkereskedő egyik dobozán szereplő 813-as szám? Többek között ezekre a kérdésekre...
12.87 €
THE INSPIRATION BEHIND THE HIT NETFLIX SERIES, LUPIN. The year is 1905. Meet Arsene Lupin: a gentleman and a thief. An enemy to the rich and powerful; a friend to the poor - Arsene Lupin will stop at nothing until he gets what he wants. When Arsene Lupin is...
15.9 €
Arsene Lupin was written in the year 1909 by Maurice Leblanc. This book is one of the most popular novels of Maurice Leblanc, and has been translated into several other languages around the world.This book is published by Booklassic which brings young readers...
0.88 €
Klasický detektivní román se slavným francouzským lupičem-gentlemanem Arsenem Lupinem vychází v novém vydání s originálními ilustracemi Martina Mrázika. Tentokrát půjde o hodně – ve hře je totiž poklad francouzských králů. Cestu k němu ovšem skrývá šifrovaný...
9.29 €
Amikor Arsene Lupinék betörnek Daubrecq képviselő lakásába, hiba csúszik a bűnözők számításába, és egy holttestet hagynak maguk után, Lupin két társa pedig a rendőrség kezére kerül. Az egyikük bűnös a gyilkosságban, a másik ártatlan, és mindkettőre kivégzés...
11.24 €
90 classic titles celebrating 90 years of Penguin Books 'When I decide to escape I shall want nobody’s assistance.’ In this thrilling collection, we meet Arséne Lupin, a brilliant, alluring master of disguise – or, as some would have it, a notorious criminal....
8.95 €
Egy francia kastély örökösnőinek életét veszély fenyegeti. Az egymást követő rejtélyes haláleseteken és eltűnéseken csak ront a csetlő-botló rendőrdetektív feltűnése - ide Arsene Lupin kell! A franciák kultikus mesterbűnözője a legfurcsább helyzetekben is feltalálja...
12.67 €
Ami az angoloknak Sherlock Holmes, az a franciáknak Arséne Lupin, azzal az aprócska különbséggel, hogy a legendás angol detektív kortársa kifogástalan gentleman ugyan, de mégiscsak egy...
2.79 €
Ami az angoloknak Sherlock Holmes, az a franciáknak Arsène Lupin, azzal az aprócska különbséggel, hogy a legendás angol detektív kortársa kifogástalan gentleman ugyan, de mégiscsak egy...
2.79 €