Arnhem - Antony Beevor

9.27 €

1944. szeptember 17-én Kurt Student tábornok, a náci Németország ejtőernyős erőinek megalapítója repülőgépmotorok egyre erősödő moraját hallotta. Kiment az erkélyére, és Dél-Hollandia lapos tája fölött Dakotákból és vitorlázó repülőgépekből álló hatalmas légi armadát pillantott meg, amely a brit 1. légideszant-hadosztályt és az amerikai 101., illetve 82. légideszant-hadosztályt szállította. Irigykedve nézett fel a valaha látott legnagyobb ejtőernyős erő felvonulására. A Market Garden hadművelet az Alsó-Rajnához vezető hidak elfoglalásával akart véget vetni a háborúnak. Merész elképzelés volt, az amerikaiak egyenesen túl merésznek tartották Montgomery tábornagy számára. A kudarcért azonban borzalmas árat kellett fizetni, elsősorban a hollandoknak, akik mindent kockára tettek, hogy segítsenek. A német megtorlás könyörtelen volt és egészen a háború végéig tartott. A britek rajongása a hősies kudarcért a mítoszok ködébe burkolta Arnhem történetét, nem mintha a Montgomery és „Boy” Browning tábornok által kierőszakolt, kezdettől fogva bukásra ítélt terv egy pillanatig is a győzelem reményével kecsegetett volna. Antony Beevor számos, eddig nem vizsgált és újonnan felfedezett holland, brit, amerikai, lengyel és német levéltári forrás alapján rekonstruálta ennek az epikus összecsapásnak a szörnyű valóságát. Mégis, a szerző utánozhatatlan, magával ragadó stílusában megírt könyve sokkal többről szól, mint egyetlen drámai csatáról: magának a háborúnak a természetére világít rá.

Podobné produkty

The Sunday Times #1 Bestseller The great airborne battle for the bridges in 1944 by Britain's Number One bestselling historian and author of the classic Stalingrad 'Our greatest chronicler of the Second World War . . . his fans will love it' - Robert Fox, Evening...
16.95 €
Hitler 1944. december 16-án az Ardennek hóborította erdői és szurdokai közt belevágott „utolsó játszmájába”. Úgy vélte, éket verhet a szövetségesek...
9.27 €
From the bestselling author of Stalingrad, Berlin and D-Day, Antony Beevor's Ardennes 1944: Hitler's Last Gamble tells the story of the German's ill-fated final stand. On 16 December, 1944, Hitler launched his 'last gamble' in the snow-covered forests and gorges...
12.5 €
A VÖRÖS HADSEREGNEK volt miért bosszúra készülnie, amikor katonái 1945 januárjában elérték a birodalom határait. A politikai tisztek a hátországban megállás...
9.27 €
How could a barely literate peasant from Siberia determine the fate of the world? Undoubtedly, the so-called 'mad monk' Rasputin bewitched Tsar Nicholas II and his wife, Alexandra. Yet their strange and scandalous relationship conceals a riddle , one that casts...
25.95 €
Rasputin: visionary, fraud or victim of history? THE INSTANT SUNDAY TIMES BESTSELLER 'THE GOLD STANDARD OF NARRATIVE HISTORY' DAN SNOW'ONE OF THE GREAT STORIES OF HISTORY, TOLD BY ONE OF OUR GREATEST HISTORIANS' SIMON SEBAG MONTEFIORE'THIS EXTRAORDINARY STORY...
33.49 €
A klasszikus nemzetközi bestseller a II. világháború fordulópontjáról Antony Beevor világsikerű, nagy ívű összefoglaló munkája a II. világháború egyik legnagyobb...
9.27 €
''Simply the ultimate Second World War history''- SIMON SEBAG MONTEFIORE, DAILY TELEGRAPHA CONFLICT LIKE NO OTHER, it has come to define the very idea of war itself. Great power rivalry prepared the ground, yet so did bitter ethnic disputes following the collapse...
26.99 €
A II. világháború 1939 augusztusában kezdődött Mandzsúria peremén, és hat évvel később, Észak-Kína szovjet inváziójával ugyanott is ért véget....
9.27 €