Arianna könyve - Eva Maliti Fraňová,Sylvia Huszár

6.76 €

Eva Maliti Fraňová (1953) szlovák írónő első magyar nyelven megjelenő regénye különös utazásra hívja, a hétköznapok helyszíneiből a fantasztikum világába repíti az olvasót. Középpontjában Arianna, egy középkorú könyvtáros-írónő áll, akivel egyszerre csak furcsa, tragikus és komikus események sora történik. Anyja halálával megváltozik számára az őt körülvevő világ, kibillen addigi életének megszokott rendje. Miközben a gyász napjait éli, fokozatosan feltárul előttünk kissé furcsa személyisége, lelepleződik reménytelennek tűnő magánya, kiderülnek rejtett vágyai, sikerei és kudarcai. Először csak szomorú és balszerencsés események zajlanak körülötte, melyek hatására elkezd valóságos és elképzelt kalandokba bonyolódni, majd tudatában egyre inkább összemosódik a múlt és a jelen. Útja során groteszk helyzeteket él át, különleges helyszínekre jut el, vonzó és ijesztő alakokkal találkozik. Bárhová kerüljön is azonban, mindenütt a számunkra is olyan ismerős közép-európai közeg, az e tájon élők közös múltja és félmúltja, valóságos és elképzelt hősei és kísértetei veszik körül. A valóság elől a fantázia világába menekül, egyre inkább magába zárkózik, míg végül egy rejtélyes jelet követve megtalálja önmagát. Aki szereti a mágikus realizmus világát, a tragikus múlt és a sivár jelen álmokká varázsolt megfogalmazását, Eva Maliti Fraňová finoman árnyalt, egyszerre őszinte és mégis titkokkal teli, magával ragadó és megrendítő regényét is szeretni fogja.

Podobné produkty

Po maminej smrti sa knihovníčka Ariana vydáva na cestu, aby zachránila svoju lásku - básnika Mareka. Musí odhaliť tajomstvo a získať odpoveď na otázku, či je ešte milovaná. Mama ju kedysi varovala, aby zbytočne nesnívala a držala sa reálneho života. A v žiadnom...
11.95 €
V príťažlivej zmesi magického realizmu a každodennosti sa autorka dotýka podstatných otázok ľudského bytia. Po maminej smrti sa knihovníčka Ariana vydáva na cestu, aby zachránila svoju lásku – básnika Mareka. Musí odhaliť tajomstvo a získať odpoveď na otázku,...
7.99 €
Neobvyklý, poutavý román současné slovenské spisovatelky o všedních dnech a snech zralé ženy. Ariana je ve věku prvních velkých životních bilancí. Po matčině smrti hledá novou cestu a láska zejména na začátku této pouti hraje určující roli. Mladší, energický...
8.14 €
Bavlna Renforcé je vďaka svojim príjemným vlastnostiam a trvanlivosti obľúbeným materiálom na výrobu posteľnej bielizne. Vyrába sa z pevnej a hladkej bavlnenej tkaniny, ktorá je známa svojou jemnosťou, priedušnosťou a savosťou, čo zaručuje vysoký komfort pri...
56.99 €
Long before Antonio Negri became famous around the world for his groundbreaking volume Empire, he was infamous across Europe for the incendiary writings contained in this book. Books for Burning consists of five pamphlets that Negri wrote between 1971 and 1977,...
29.95 €
Mit tanulhatunk Frida Kahlótól az életről, a szerelemről és a boldogságról? A kivételes művészt, Frida Kahlót, aki mára a merészség és a kreativitás jelképévé vált, nemcsak a művészete, hanem a szellemisége miatt is csodálat övezi. Mindenben megelőzte a korát,...
14.08 €
A unique portrait of one of the creative geniuses of the 20th century, by the distinguished critic David Sylvester. Controversial in both life and art, Francis Bacon was one of the most important painters of the 20th century. His monumental, unsettling images...
38.95 €
František Všetička O kompoziční poetice české prózy v prvním desetiletí 20. století.
14.01 €
A tehetős francia Éluard házaspár Katalónia tengerpartjára utazik, mert a költő férj alkotói válságba került a párizsi nagyvilági élet kényelme miatt. Cadaquésban, a kis halászfaluban megismerkednek egy Salvador nevű fiatal művésszel, akinek hamarosan kiállítása...
15.49 €