Arcképvázlatok - Géza Hegedűs

2.79 €

Ha ?az olvasó találkozott a szerző A magyar irodalom arcképcsarnoka című könyvével, akár úgy is tekintheti, hogy most annak második kötetét tartja a kezében. Hiszen amiként abban, úgy ebben is kereken száz magyar író és költő arcképvázlatát ismerheti meg; s minthogy ez a könyv később jelenik meg, mint amaz, tehát sorrendben: ez a második kötet. Holott mégsem az, és nagyon kérem az olvasót, ne is tekintse annak. Először is: itt szó sincs semmiféle időbeli folytatás­ról, itt is nagyon régiekkel – XVI. századbeliekkel – kezdődik a névsor, és nemrég elment kortársakkal végződik. De még csak azt sem lehet mondani, hogy okvetle­nül értékrendbeli különbség van a két könyv felidézte íróművészek között. Egy­szerűen arról van szó, hogy itt most azokról beszélek, akik ezért vagy azért nem fértek el abban az Arcképcsarnokban. Mert az ugyan igaz, hogy irodalmunk legvitathatatlanabb klasszikusairól a szerző – mármint én, aki e sorokat írom – az előző kötetbe írta-vázolta azokat a bemutató mondatokat, amelyekkel jelezni kívánta, hogy őbenne milyen fővonásokkal rajzolódnak ki ezek a legnagyobbak, ámde ezeknek a kétségtelenül legnagyobbaknak, legjelentékenyebbeknek a száma alig-alig haladja meg a tucatot. Hogy őmelléjük kik kerültek abba az Arcképcsar­nokba, azt nagymértékben meghatározta a szerző saját ízlése, olvasói emlékeinek követelőzése vagy egyik-másik alak életrajzi érdekessége. És mivel négy-öt író­gépelt oldalnál rövidebben nemigen lehet valamelyest is szemléletes képet vázolni egy-egy íróról, száz ilyen vázlatnál több pedig nem fér még egy viszonylag terjedel­mes kötetbe sem – tehát a kerek százas szám varázsa (amely Dantét is igézte, hogy Isteni színjátéka éppen száz énekre terjedjen, és Boccacciót is arra csábította, hogy száz novellából állítsa össze Dekameronját, és még a mi Szerb Antalunkat is ösz­tönözte, hogy száz versből építse fel a szerintem mindmáig legszebb magyar nyelvű költői antológiát) nekem is azt az egyáltalán nem irodalomtörténeti, hanem iro­dalmi játéknak tekinthető komponáló igényt adta, hogy kereken száz ugyanolyan hosszú – illetve ugyanolyan rövid – arcképpel igyekezzem vágyat ébreszteni az olva­sókban kimeríthetetlen kincsestárunk, a magyar irodalom minél teljesebb birtokba vételére.

Podobné produkty

Hárs István, Mester Ákos, Esterházy Péter, Tarnói Gizella, Kádár János, Marjai József, Antal László, Liska Tibor, Kornai János, Surányi György, Simor András Matolcsy György, Sárközy Tamás - ők 13-an kerültek fel Farkas Zoltán rendhagyó tablójára. A könyv elolvasása...
8.45 €
Batizfalvi István Magyar vezérek és királyok arczképcsarnoka című könyve 1863-ban jelent meg Pesten. A könyv illusztrációját a korszak jelentős grafikusa Vízkelety Béla készítette. A könyv rövid életrajzokban mutatja be Attilától-V. Ferdinándig a magyar vezéreket...
6.79 €
A ?mai olvasók jelentős része Krúdyt modern prózánk egyik klasszikusának tartja.(…)„Írói acrképei”-vel mégcsak „mostohán” sem bánt irodalomtörténetünk,...
1.94 €
1856-ban ?jelent meg Toldy Ferencnek az irodalmi arcképeit és beszédeit összegyűjtő kötete, melynek anyagából válogatásunk készült. Rövidebb tanulmányait és a régi...
1.07 €
Eötvös ?Józsefet elsősorban mint regényírót tartja számon az irodalomtörténetírás. Megbecsüléssel emlékezik meg emellett természetesen az állambölcselő...
1.07 €
A magyar közélet két világháború közötti szereplőiről keveset tudunk, vagy sokszor csak azt, amit a diktatúra évtizedeken át sulykolt. Tőkéczki László történész harmincnégy magyar sorstörténetet szabadított ki a múlt fogságából. A "Történelmi arcképek II."...
26.89 €
"Ma az emberek tudják mindennek az árát, de nem tudják semminek az értékét."
5.07 €
Dorian Gray a gyönyörű és naiv aranyifjú leghőbb vágya teljesül, amikor barátja megfesti portréját, az arckép pedig helyette öregszik, míg ő megőrzi szépségét és fiatalságát. Az örök fiatalságot azonban nem adják ingyen, így előbb-utóbb neki is fizetnie kell...
12.67 €
Az ifjú és feltűnően szép Dorian Grayt lefesti barátja, Basil Hallward. Lord Henry Wotton befolyása alá vonja a tapasztalatlan húszéves ifjút, és ráébreszti az élet ízére. Dorian a lelkét is kész lenne odaadni azért, hogy tetteinek terhét a Basil által festett...
8.45 €