Arc és hátraarc - László Garaczi

9.01 €

A sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyu¨ket. A sorozat színes évgyűrűi egyszerre jelenítik meg az időtállóságot és az elevenséget, éppen úgy, ahogy a válogatott könyvek. Garaczi László lemur-sorozata a kilencvenes évek óta a magyar irodalom fontos, megkerülhetetlen teljesítménye. Az Arc és hátraarc, a regényfolyam harmadik - jelen állás szerint középső - darabja egyben központi kötete is a szériának: az elbeszélő felnőtté válásának lehetünk itt tanúi, a beavatáshelyszíne pedig a Magyar Néphadsereg kalocsai laktanyája. Ily módon Garaczi könyve nemcsak a szerző korábbi lemur-műveivel lép intenzív és eredeti párbeszédbe, hanem a magyar irodalom alighanem legfontosabb hasonló tárgyú regényével, az Iskola a határonnal is. Így ebben az empatikus iróniával és érzékeny humorral megírt regényben is alapvető az egyes szavakhoz, magához a nyelvhez, és a személyes azonossághoz, a címben megidézett archoz való viszony.

Podobné produkty

A Hasítás Garaczi László kultikus-klasszikus regényciklusának ötödik kötete. A magyar próza egyik legjobb stilisztája ezúttal is ironikusan és a rá jellemző érzékenységgel közlekedik keresztül-kasul a múlt és a jelen, egy lehetséges élet pontjai között. Garaczit...
5.61 €
Garaczi László új regénye a karantén idején játszódik Magyarországon, a történet három sűrű napot fog át.A harmincas éveiben járó rendszergazda Brúnó és a tanár Hajni a világjárvány közegében próbálják feldolgozni szakításukat. Két nézőpontból számolnak be...
7.04 €
Sok szereplője van a szerző (hihetetlen!) hatvanadik születésnapját ünneplő plazmabálnak: bökversek, haikuk, limerickek, songok, kuplék, sanzonok, kisnóták a nagyvárosról. Ezekben a lírai társas játékokban bármi előfordulhat: váratlan csavarok, csúsztatott...
8.89 €
A Mintha élnél című regénnyel 1995-ben vette kezdetét Garaczi László lemur-sorozata (Pompásan buszozunk!, 1998; Arc és hátraarc, 2010), kortárs szépirodalmunk egyik meghatározó olvasmányélménye. Ez a történet kezdete: tiszta, gyermeki léthelyzet - ,,Enni jó,...
5.35 €
Egy csúzlibaleset kitágítja a teret és az időt, elindítva az emlékezés szertelen folyamát. Az elbeszélő a rendszerváltozás kulisszái közül tekint vissza iskolás- és úttörőéveire, de érintőlegesen beavat a kisgyermekkor (Mintha élnél), valamint a felnőtté válás...
4.76 €
Van egy titokzatos híd a Városligetben a Hősök tere és a tó között. Erre járt a földalatti, a síneket betemették, néhány méternyi földön ível át a gyaloghíd. Céltalan kerülő az ég felé, emléke a nincsnek. Garaczi László mára már klasszikus lemur-sorozatának...
10.68 €
A Hullámzó horizont, ahogy két szerző közös műve, úgy két világ találkozásának a regénye. Főszereplője, az amerikai magyar családban született és New Yorkban felnövő huszonéves Kiss Villő 1993 nyarán úgy dönt, hogy Magyarországra jön. Míg odaát másodgenerációs...
9.86 €
Tudtátok, hogy a Hab Dezső Átalános Iskola tornaszertárában árválkodó pingpongasztal egy átjárót rejt? Aki belép rajta, Varázsföldre jut, ahol Hangfaló, a daliás kentaur és Morcogó Porcogó, az apró termetű, ám annál nagyobb hatalmú mágus él. A varázslények...
8.42 €
"Kedves Tamás! Csak felsőfokon tudok beszélni a könyvről, annak stílusáról, összefogottságáról! Kiváló! Nemcsak rólad szól, hanem egy korkép a 20. század...
8.45 €