Arany tollhegy, angyal vagy hóhér? - Vîrtosu George

6.28 €

Az arany toll, az angyal vagy a hóhér?, az első kötete A KIS BÉKA SZIVÉNEK (a szerző Gheorghe Virtosu), kinyitja a barátság, az élet tanúlságai és a gyermekkor világa felé vezető utat, ami kialakit egy erős jellemet. Ez a történet, mely minden korosztálynak iródott, egy kis hősnő különös kalandjával kezdődik, aki minden erejét latba veti, hogy megtalálja a nagy világban elvesztett családját. Hogy miként bocsáss meg, miként örvendezz igazán az életnek és mindennek ami a legszebb amit neked adhat. Az első kötet a KIS BÉKA SZIVÉNEK gyűjteményéből, rajzokban is megjelenik valamint rajzfilmben.

Podobné produkty

Ime, elérkeztünk ennek a csodálatos mese sorozatnak a harmadik kötetéhez, melyek egymásutan erednek egyik a másikába, mint egy modern változata az Ezer egy ejszaka ciklusának. Haladjunk, vagyis, az olvasmányban, tegyük meg a harmadik lépést. Csakhogy, itt,...
8.08 €
Az érett keresztelő – „Egy kis béka szíve” negyedik kötetje, dedikált himnusz a nagyszülők részére. A kép az tökéletes, de ő nem ismerte soha a nagyszüleit, de úgy ahogy már megszoktuk a szerzőt, George Vârtosu, meglepi az olvasóit! Habár tragikus a helyzet,...
5.39 €
Könyvet olvasni, oldalról oldalra végigpásztázni egy képregény oldalait, akár egy filmet követni, nagyon sokban hasonlít egy utazás kalandjaihoz. Amikor egy könyvnek több kötete is van, amikor egy sor mellékmese találkozik a főmese vonalaival, ez az út viszontagságokkal...
7.18 €
Praktický nástenný vešiak VIRTON vám ponúkne praktický vešiak na vaše oblečenie, ktorý je vhodný do rôznych typov interiérov, do chodby či predsiene.Je vyrobený z kvalitnej LTD dosky, ktorá je nenáročná na údržbu. Hrúbka 18 mm. Disponuje piatimi háčikmi na...
19.4 €

Jókai Mór, a nemzet mesemondója mélyen hitt a forradalomban. Részt vett a 12 pont megfogalmazásában, és 1848. március 15-én este ott volt a Nemzeti Színház ünnepi előadásán. Más aligha írhatta volna hát meg a hazaszeretet legnagyobb magyar regényét, A kőszívű...
4.81 €
V porovnaní s predchádzajúcim atlasom sveta pribudli: a) Nové mapy západnej a východnej pologule b) Podrobnejšie mapy (dvojstrany): SVET – tektonika, sopečná činnosť a zemetrasenia SVET – klíma SVET – hydrosféra c) Úplne nové mapy: SVET – prírastok a priemerný...
11.81 €
Úplne nové vydanie obľúbeného Geografického atlasu Slovenskej republiky pre školy prináša: • aktualizované údaje o SR, najmä klimatické mapy, mapy obyvateľstva, mapa cestovného ruchu, mapa NKP, mapa cestnej siete • novú koncepciu atlasu, kde v je väčšina dvojstranových...
13.09 €