Apokalipszis SOHA - Michael Shellenberger

10.68 €

2019-ben néhány szélsőséges környezetvédő azt állította, hogy a klímakatasztrófa miatt „emberek milliárdjai fognak meghalni” – ezzel növelve a lakosság, köztük számos serdülő fiatal szorongását. Ekkor Michael Shellenberger szükségét érezte, hogy mint elkötelezett környezetvédelmi aktivista, vezető energiaszakértő és egy tizenéves lány édesapja, felszólaljon, és különbséget tegyen tudomány és fikció között.A szerző számos környezetvédelemmel kapcsolatos törekvést mutat be, melyeknek utána sorra megkérdőjelezi a létjogosultságát és sikerességét. Azt állítja, hogy nincs apokalipszis, nem is lesz soha, a klímaváltozás ténye valós, ám a média és a szélsőséges környezetvédők torzított képet festenek bolygónk valódi ökológiai problémáiról és helyzetéről. A szerző terítékén olyan fajsúlyos témák szerepelnek, mint a tűzvészek, a műanyagok, a fajkihalás, a méltányos kereskedelem, az ember mindenhatósága az élővilág felett, az energiaéhség és a fosszilis, kontra megújuló energiaforrások, a széndioxid-kibocsátás és a húsevés. Shellenberger rávilágít arra, hogy a zöld eszmék néha nagyobb kárt okoznak, mint hasznot, és ugyanolyan fenntarthatatlanok, mint a jelenlegi, nem ökológiai szempontokat figyelembe vevő, természetkárosító rendszerek. A szerző állításai néhol meghökkentők, néhol vitára invitálók, mindenesetre arra rávilágítanak, hogy a helyzet korántsem annyira egyszerű vagy egyértelmű, mint ahogy azt a szélsőséges természetvédők állítják. Michael Shellenberger évtizedek óta harcol azért, hogy bolygónk zöldebb legyen. Megkapta a Time magazin „Hero of the Environment”(„A környezet hőse”) kitüntetését.

Podobné produkty

2019-ben néhány szélsőséges környezetvédő azt állította, hogy a klímakatasztrófa miatt "emberek milliárdjai fognak meghalni" - ezzel növelve a lakosság, köztük számos serdülő fiatal szorongását. Ekkor Michael Shellenberger szükségét érezte, hogy mint elkötelezett...
16.1 €
Změna klimatu je skutečná, ale neznamená konec světa. Dokonce to není ani ten největší současný problém životního prostředí. Michael Shellenberger bojuje za zelenější planetu už celá desetiletí. Pomáhal zachránit poslední nechráněné sekvojové lesy na světě....
37.84 €
Klimatické zmeny sa dejú, no neznamenajú koniec sveta. Nepatria dokonca ani k najvážnejším ekologickým problémom dneška. Autor rozoberá v jednotlivých kapitolách problémy ochrany životného prostredia, dobre známe z médií. Usiluje sa o vecný prístup k problematike...
17.9 €
Environmentálna panika nám všetkým ubližuje. Keď sa v roku 2019 šírilo presvedčenie, že „miliardy ľudí zomrú“, čo prispelo k narastajúcej úzkosti naprieč všetkými generáciami, Schellenberger prehovoril. Ako celoživotný ekologický aktivista a popredný odborník...
1.9 €
Epos vychází z proroctví starověkých kultur, bible a z výkladu slavného amerického proroka Edgara Cayceho. Už to tady jednou bylo a dle Zjevení Jana, poslední knihy Nového zákona zase bude. Lidstvo se musí připravit na hroznou apokalypsu nebo změnit své jednání...
3.63 €
Apokalyptická a prorocká literatúra sa v stredoveku tešila v európskom teologickom prostredí mimoriadnej obľube. Otázky týkajúce sa prichádzajúcej katastrofy, ale aj následnej budúcnosti a najmä budúceho politického času, boli v centre stredovekého myslenia....
16.9 €
Autor ponúka napínavý apokalyptický román o stave Katolíckej cirkvi na konci čias. Skúma stav moderného sveta, silu i slabosti súčasnej náboženskej scény, keď berie hlavnú postavu, Otca Eliáša Schäfera, karmelitána, na tajnú misiu v mene Vatikánu, ktorá ho...
10 €
Soubor grafických cyklů vynikajícího německého malíře a grafika přelomu patnáctého a šestnáctého století. Kniha obsahuje český, latinský a německý text.
7.59 €
Po lapálii s genovou terapií se na Zemi potuluje horda nebezpečně přizpůsobivých mutantů a vyvrhelů společnosti. A pak je tu Tomáš Tuhý, vědec. Bádá všude, ať už je to kdesi v nedaleké galaxii nebo rovnou na konci vesmíru. Rád se setkává s novými formami života...
29.15 €