Kötetünk borítóképe - a csecsemőt kezében tartó dajka, a fölé hajoló látogatókkal és a távolabb pihenő középosztálybeli anyával Munkácsy Mihály festményén - arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülői gondoskodás a korábbi századokban kollektív felelősség volt, amelynek gyakorlatai és normái azonban a 19. században átalakultak. Jelen kötet lapjain találkozhatunk a lányaival bensőséges kapcsolatot ápoló 17. századi arisztokrata anyával, noha a történészek szerint ez nem jöhetett volna létre, mivel a feleségi kötelességeiket teljesítő előkelő anyák nem töltötték be az elsődleges gondozó szerepét gyermekeik mellett. De megjelenik előttünk a lányainak csecsemőszoptatás ügyében tanácsokat osztó aggódó nagyapa alakja is, noha a korabeli, 19. századi "kenyérkereső" férfiaktól nem várták el, hogy aktívan részt vegyenek gyermekeik mindennapjaiban, s a történészek az otthon női meghittségének és a férfiak uralta nyilvános versengés szférájának kettéválásáról beszélnek. Ugyanígy nem illik a sztereotipikus képbe a kisgyermekekről odaadóan gondoskodó mostohaanya, vagy a mostohaunokájának nagyvonalú örökséget hagyó mostohanagymama alakja sem. Vajon kivételes esetekkel állnánk szemben? A történészek szerszámosládáját sokoldalúan hasznosító elemzések tanulsága inkább az, hogy a családi viszonyok vizsgálata során nem érdemes a normákból és domináns diskurzusokból kiindulnunk, mert ezek meglehetősen korlátozott hatást gyakoroltak az intim szféra mindennapi gyakorlataira.