Andrassew - Iván könyve - Gergely Péterfy

4.76 €

A halál utáni életnek sokféle formája van, de ezek között a legkülönösebb túlvilág kétség kívül a tollforgatót várja. Ez a túlvilág rendszerint 20-25 év purgatóriummal kezdődik, ez alatt többnyire alig esik szó az eltávozottról, vattás, nyomasztó csend veszi körül. Hirtelen öregebb és régebbi lesz a múlt századok szerzőinél, mondanivalójára árnyék vetül, gondolatai elcsépeltnek tűnnek. Hány meg hány ilyen igazságtalan eltűnést látunk évről évre. Andrassew Ivánra viszont nem ez a sors várt, és el is mondom, szerintem miért. (...) Öt, tíz évvel korábban írt szövegeit olvasgattam, válogattam a passzusokat, amelyeket majd beemelek a párbeszédbe, és ahogy a válaszokon gondolkodtam (...), ráébredtem, hogy a válaszok már régóta készen állnak. Ott vannak a szövegeimben azok a bekezdések, amelyek olyan hiánytalanul illeszkednek Andrassew Iván szövegeihez, mintha együtt üldögéltünk volna fölöttük Tahiban vagy Kisorosziban. Mintha szövegeim írásakor öntudatlanul is már eleve az ő mondataival álltam volna dialógusban." (Péterfy Gergely)

Podobné produkty

A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő,...
2.79 €
"Utódok kötelessége megóvni jeles ősök emlékezetét. Hanyatló kor epigonja gyűjtse össze és őrizze meg azoknak a családoknak a történetét, melyek szinte egykorúak nemzetünk európai életével. Ősi címerük őrzi az átöröklött dicsőség nagy emlékezetét, jeles elődök...
8.08 €
"Kevés olyan nemesi családot ismerünk Magyarországon, amelynek tagjai az Andrássyakhoz hasonló jelentős szerepet töltöttek be a nemzeti történelem évszázadai során. Ez a szerep változó volt, attól függően is, hogy a mindenkori hatalom mellett álltak, vagy éppen...
17.74 €
A ?Csapdalakó c. novellagyűjtemény többnyire rövid groteszkeket, megdöbbentő, abszurd történeteket tartalmaz. Andrassew nehezen, küszködve ír, mégis könnyen, élvezettel olvashatók...
2.79 €
"Az Andrássyak társadalmi és anyagi helyzete megkövetelte kastélyok és paloták építését. A Magyarországon jelenleg található kastélyokat vagy az Andrássy család egyik tagja építtette, vagy más tulajdonostól vásárolták meg, illetve házasságkötés révén kerult...
25.07 €
Itt és most elnézést kérek mindenekelőtt Tőkés Lászlótól, a családjától, Joó Edithtől, legfőképpen a gyerekeitől és persze mindazoktól, akik ugyanúgy...
5.32 €
Amikor 1919-ben a tizenhét éves svéd gimnazista lány Stella Kuylenstierna beleszeretett a stockholmi magyar követség nyalka attaséjába Andrássy Imrébe és feleségül ment hozzá, nem sejtette - nem is sejthette -, milyen sors vár rá. Nem tudhatta, hogy az egyik...
6.73 €
Andrássy Gyula száműzött, halálra ítélt, emigrációba kényszerült "rebellisből" vált a párizsi szalonok kedvencévé, majd Magyarországra történő visszatérését követően Deák Ferenc mellett ő lett a kiegyezés egyik megteremtője, miniszterelnök, ezt követően közös...
11.26 €
A jövő útja, a város reménysége, a világörökség sugárútja - ezekkel a magasztos jelzőkkel illették egykor az Andrássy utat, fővárosunk legfontosabb látnivalóinak egyikét. Morcsányi Elza sétavezető, podcast-műsorvezető nemcsak az épületekről mesél szakavatottan,...
11.26 €