Amivé az ember vált, és válhatott volna - Tamás Kiss

2.51 €

A szerző új könyvében elmélkedő emlékképek lírai bázisán bontja ki azt az új filozófiát, mely szemléletesen írja le a társadalmi morál búgócsigájába juttatott ember sorsát. Mindezt a műfajok sokféleségének alkalmazásával, versekkel, filozófiai esszékkel, életképekkel idézi fel, elkalandozva a múltba, és elérve a jelenbe.De miről is van szó? Hát arról, hogy mit művelhet az emberrel, az „én-csírával” a nevelés és a társadalmi morál, miért is van oly sok „ressentiment ember”… aztán jönnek a tűnődések Széchenyivel, akinek filozófiai, pedagógiai munkásságát – szégyenszemre – alig ismerjük. És ha már belemerültünk a különféle korszakokba, akkor feltehetjük azt a kérdést is, hogy „Krisztus talán szívesen élt ott és akkor”? A végpont azonban – sajnálatos módon – nem más, mint a „búgócsiga”, melyet ki tudja, mióta tapostatnak sok-sok „Senki-sorsú” emberrel.Ha a kedves olvasók is részt vesznek az elmélkedésben, megtudhatják ezt – és azt is, hogy a Nietzsche által egykoron felvázolt „modern elsötétedés” mely stádiumait tapossuk éppen, és miféle „morálfenyegetettségekben” élünk, milyen „értékeket” hordoz ma magában az éppen aktuális „morálkínálat”, és mi az a „morálintenzítás”.Számtalan szükségszerűen megjelenő új fogalom, úgy mint a „show-morál”, „show-műveltség”, „diktátum-morál”, „libidó-morál”, „libidó-tudat”, vagy a kulcsfogalomnak számító „tudatos nem-éntudat” jeleníti meg azon emberi jelenségeket, melyek által bepillanthatunk a XXI. századi ember, úgymond „hétköznapi nihilizmusába”. De nem mehetünk el a Nietzsche által kreált „filozófiai nihilizmus” fogalma mellett sem, mely megvalósulása magában a filozófiában, a filozofálásban is súlyos rombolásokat végzett. Az öntudatlanná vált – vagy tett – emberi immanencia-tagadások (például a szeretet vonatkozásában) lényegében egy olyan mentális-etikai „poszt-állapotot” idéztek elő, mely már leginkább csak „posztnihilistának” nevezhető. Így válhat – ad abszurdum – a szürrealizmus is hétköznapi viselkedéssé. Nem lehet más megoldás: „lepkefilozófia” és „táncfilozófia” kell!Nem kétséges, hogy izgalmas, önismeretet, önmegtalálást is segítő műről van szó.

Podobné produkty

Az Assassin’s Creed-sorozat hírnevének alapja, hogy a kezdetektől fogva tökéletesen ötvözi a lélegzetelállító akciójeleneteket a lenyűgöző tájak, városok látványával. Izgalmas történelmi utazásra hív bennünket letűnt időkbe és korokba. Ez a kötet betekintést...
32.24 €
Po moři k nim připlouvají jejich bohové Když se skupinka Seveřenů vydává po stopách Leifa Erikssona osídlovat Vinland, zdá se, že je to výprava jako každá jiná. Jejího vůdce však pronásledují podivná vidění, která si nedokáže vysvětlit. Zato šamanka kmene,...
16.4 €
Objevte epické dobrodružství legendárního Vikinga Geirmunda Hel-hidea v tomto novém románu zasazeném do světa Assassin’s Creed Valhalla. Je polovina 9. století. Vikingové útočí a jejich nájezdy drtí anglická království. Geirmund Hel-hide, potomek panovnického...
8.84 €
V prvním svazku Konečného dne Valhaly s podtitulem Chlapec a meč se pomalu uzavírá trilogie o paralelním světě, v němž nacisté pomocí černé magie vyhráli druhou světovou válku a vytvořili nekromantickou říši. Děj se soustřeďuje na postavu malého chlapce Franze,...
10.76 €
Hogy biztonságban tudhassa szeretteit, Sara drasztikus döntésre szánja el magát. Ám a mohirik világában nehezen találja a helyét, honvágy gyötri, és a kezdeti kudarcai után egyre biztosabb benne, nem harcosnak született. A hetek múltával Sara lassan új ismerősöket...
16.9 €
Vajon túléli? Egyetlen vágya az, hogy megszabaduljon. Mit fog csinálni? Az álomból hirtelen valóság lesz. Norrin... egy tolvaj. Egy lány, aki minden nap lop, hogy túlélje. Csak arra vágyik, hogy megszabaduljon saját nagybátyja zsarnoksága alól, aki minden,...
12.93 €
Mindenki tudja, hogy testi erőre rendszeres mozgással és súlyzós edzéssel tehetünk szert. De hogyan erősíthetjük magunkat mentálisan, ha kihívásokkal nézünk szembe vagy valamilyen...
8.87 €
Ez a sorozat a felgyorsult élettempóhoz alkalmazkodva 101 rövid, lényegre törő információs blokkot tartalmaz, amelyek segítségével alaposan körbe lehet járni a legkülönbözőbb témaköröket is.
5.13 €
Az Olvasd el és válaszolj – Az emberi test egy különleges, dobozos kiadvány, amely két izgalmas élményt ötvöz: egy gazdagon illusztrált könyvet és egy szórakoztató kvízjátékot. A könyvben a gyerekek játékosan ismerkedhetnek meg az emberi test felépítésével...
25.32 €