Amit szerettem - Siri Hustvedtová

12.74 €

"A rólunk szóló történeteket csakis múlt időben mesélhetjük el. Visszafelé peregnek onnan, ahol a jelenben állunk, és többé nem a történet szereplői, hanem a szemlélőik szólalnak meg" - írja az idős Leo Hertzberg művészettörténész professzor a regény utolsó lapjain. Van egy titkos fiókja, abban tartja mindazt, amit szeretett, mindazt, ami azokra emlékezteti, akiket valaha szeretett. Attól függően, hogyan rendezgeti őket, hogyan viszonyulnak ezek a tárgyak egymáshoz a térben, hívódnak elő érzései és a múlt eseményeinek értelmezései. Hertzberg professzor fiatalkorában vásárolt egy Bill Wechsler-festményt. Majd Wechslerék a szomszédjukba költöznek, és így veszi kezdetét a szerelemnek és barátságnak, veszteségnek és helytállásnak ez az erőszaktól, kétszínűségtől, gyilkosságtól és szenvedélytől legkevésbé sem mentes, rendkívüli története. A SoHo kifinomult művészvilágának galériáiban és a művészeti egyetemeken forgolódó Hustvedt-hősök olyannyira el vannak foglalva azzal, hogyan tegyék láthatóvá önmagukat a külvilág számára, hogyan váljanak ők maguk is műalkotássá, hogy saját életük megélésére nemigen marad idejük. Hazugságaik, megtévesztéseik és bizonytalanságaik láttán az olvasó újra meg újra felteszi a kérdést, hogy vajon érvényesek-e még napjainkban a viselkedésünket irányító társadalmi, pszichológiai és erkölcsi korlátok. Siri Hustvedt 1955-ben született az Egyesült Államokban. Hat regény, egy verseskötet, két esszégyűjtemény és számos ismeretterjesztő mű szerzője. Művei több mint harminc nyelven jelennek meg szerte a világon. A New York-i Brooklynban él férjével, Paul Auster íróval. Magyarul ez az első könyve.

Podobné produkty

„A rólunk szóló történeteket csakis múlt időben mesélhetjük el. Visszafelé peregnek onnan, ahol a jelenben állunk, és többé nem a történet szereplői, hanem a szemlélőik szólalnak meg" - írja az idős Leo Hertzberg művészettörténész professzor a regény utolsó...
6.76 €
The tender memoir of the forty-three years Siri Hustvedt spent with her husband, writer, poet and filmmaker Paul Auster - from their first encounter in 1980s New York to his death in 2024 Ghost Stories is Siri Hustvedt's most personal work yet, a searing and...
23.99 €
The tender memoir of the forty-three years Siri Hustvedt spent with her husband, writer, poet and filmmaker Paul Auster - from their first encounter in 1980s New York to his death in 2024Ghost Stories is Siri Hustvedt''s most personal work yet, a searing and...
29.49 €
Internationally acclaimed as a novelist, Siri Hustvedt is also highly regarded as a writer of non-fiction whose insights are drawn from her broad knowledge in the arts, humanities, and sciences. In this trilogy of works collected in a single volume, Hustvedt...
16.95 €
Válassz egy húsvéti jelenetet, keresd meg a matricáit és kezdd el a ragasztást!
8.45 €
For the first time, Curtis "50 Cent" Jackson opens up about his amazing comeback-from tragic personal loss to thriving businessman and cable's highest-paid executive-in this unique self-help guide, his first since his blockbuster New York Times bestseller The...
27.95 €
Hogy ez a könyv mennyire időszerű, azt tudja mindenki. Segítségül szántuk azoknak, akik a mindennapok harcában az otthonok lelkes őrei, akiknek semmi fejtörés, munka nem sok, hogy családjukat a legnehezebb körülmények között is megfelelő táplálékhoz juttassák....
8.71 €
Das bringt Ihnen dieses Buch: Sie unterstützen den Klimaschutz, erhalten schnell kompakte Informationen und Checklisten von Experten (Übersicht und Pressestimmen in der Buchvorschau) sowie in der Praxis erprobte Ratschläge, die auch dank AddOn Schritt für Schritt...
8.17 €
This is what this book brings you: You support climate protection, quickly receive compact information and checklists from experts (overview and press comments in the book preview) as well as advice that has been tested in practice, which also leads to success...
8.17 €