Amit nem lehet elfelejteni - Habsburgok, diplomácia, utazások - Katalin Reviczky

16.87 €

Minden embernek eredendő joga van az élethez. Az esélyegyenlőség azonban már más kérdés. Van, aki sokkal több kötelességet vállal magára a köz érdekében, van, akinek sokkal többet kell teljesíteni az elismeréshez. Pedig korántsem mindegy, hogy életünk könnyű vagy jobban meg kell dolgoznunk az eredményért, az elismerésért. Hogy van az, hogy történelmi események, emberi karakterek sokszor jogot formálnak maguknak a mások feletti uralomhoz, mások életének tönkretételéhez vagy legalábbis ennek megkísérléséhez. Vajon a belső elégtétel, a jó lelkiismeret elegendő-e a belső békéhez és boldogsághoz? Igazság és igazságtalanság, emberi visszaélések, lelkiismereti kérdések motiválták az írót, aki beleszületett az egyik legrégibb magyar történelmi családba, már gyerekfejjel tapasztalhatta a kommunizmus éveiben a nagyszülein, szülein esett igazságtalanságokat, mi több a Horthy korszak bélyege az ő életét, tanulási esélyeit, társadalmi helyét is erőteljesen befolyásolták. Amikor pedig a történelmi "nyitáskor" úgy tűnt, hogy bizonyos dolgok a "helyükre kerülnek", a korábbiakban gyökerező - emberi gonoszsággal, irígységgel, lelkiismeretlenséggel kellett konfrontálódnia, ami megpróbálta életét tönkretenni. Hiába változik a történelem, ha az emberanyag adott! És persze ügyeskedők is mindig akadnak, akik szeretnek más tollaival ékeskedni, vagy olyan állítások árán elismeréseket zsebre tenni, melyeket nyugodtan vallhatnak, hiszen senki nem néz utána eredetüknek, igazságtartalmuknak. Reviczky Katalin a gátló körülmények ellenére is sikeres diplomáciai éveket tudhatott maga mögött, melyeket fogadó országa elismert, míg sajátja adós maradt, és még sikeresebb kulturális menedzseri és művész közvetítő tevékenységet. Fantasztikus ismeretségekre, barátságokra tett szert, utazó újságíróként csodálatos körülmények között számtalan szebbnél szebb élményben volt része, kiállítás meghívásaiból a Szépművészeti Múzeum, kultúrtörténeti filmjeiből a televízió profitált. Életének mind igazságtalan bántásai, mind szép élményei felejthetetlenek. A könyvíró unokája annak a Revisnyei Reviczky Imre néhai alezredesnek, posztumusz tábornoknak, aki a II. világháborúban üldözöttek tízezreinek lett megmentője, és lánya az "igaz emberről" szóló, Szülőföld Kiadó gondozásában megjelent "Vesztes háborúk - megnyert csaták" című regény írójának, Reviczky Ádámnak.

Podobné produkty

Martyn Rady nem kisebb feladatra vállalkozik könyvében, mint a Habsburg dinasztia közel ezer éves történetének bemutatására. Szellemes, olvasmányos stílusban veszi sorra a Habsburg uralkodókat és a dinasztia nevezetesebb képviselőit. A könyv lapjain feltárul...
12.11 €
Historik Martyn Rady vo svoje publikácii prináša vzrušujúci príbeh mocnej dynastie, ktorá po stáročia formovala charakter nielen našej vlasti, ale celej Európy i sveta. Autor pútavou formou sleduje dejiny rodu Habsburgovcov od ich skromných počiatkov v 11....
13.99 €
A család magyar ága, amelyből származom, 250 éve önzetlenül és nagy szeretettel viseltetik a haza és a nyelv iránt; a nádorok közvetítettek a magyarok lángoló szabadságszeretete és a néha túlságosan merev struktúrákban gondolkodó, Bécsben lakó császárok között....
11.26 €
Jan Županič působí jako profesor na Ústavu světových dějin Filozofické fakulty Univerzity Karlovy a vedoucí vědecký pracovník v Historickém ústavu Akademie věd České republiky. Hlavním tématem jeho prací je proměna společnosti a její vývoj v moderní době (zejména...
121 €
Guta Habsburská stojí po boku Václava, Přemyslovce, kterým pro jeho strach ze tmy a koček nemálo českých pánů pohrdá, byť se má Václav brzy stát jejich králem. Guta si klade otázku, zda si takového manžela dokáže vážit. Ve chvíli, kdy její srdce konečně pookřeje,...
6 €
Príbeh troch generácií tzv. židlochovicko-těšínskej línie Habsburgovcov v 19. a v prvej polovici 20. storočia. Podstatná časť života druhej generácie (arcivojvodský pár Fridrich a Izabela) bola spojená s Bratislavou (Prešporkom), keď tvorili vyše dvoch desaťročí...
19.9 €
Rakousko-uherské letectvo, jeho největší esa a protivníci na frontách 1. světové války nad srbskou, ruskou, italskou, albánskou a rumunskou frontou. Obrazově bohatě vypravená publikace se 16 stranami barevné přílohy!
22.5 €
Vzrušující boje v oblacích nad frontami 1. světové války, které vedli letci Rakousko-uherská monarchie, včetně příslušníků z řad Čechů, Slováků, Poláků nebo Chorvatů
22.5 €
Další z řady vojensko-historických mystifikací plzeňského autora Jana Drnka „Druhý dech habsburské monarchie“ se zabývá možností zachování Podunajské monarchie po skončení světové války. Děj se odehrává mezi podzimem roku 1916, kdy umírá císař František Josef...
30.2 €