Amilyen akkor voltam - Amber Smith

9.8 €

Eden legszívesebben visszamenne az időben. Arra a bizonyos napra. Hogy mindent másképp csináljon: ne nevessen a srác poénjain, kerülje a pillantásait az este folyamán, és mindenképpen zárja be a hálószobája ajtaját. A szóban forgó éjszakán ugyanis Edent a bátyja legjobb barátja megerőszakolta, a lány világa pedig összeomlott. Ami egykor egyszerű volt, most komplikálttá válik. Amit Eden egykor szeretett – akit egykor szeretett –, most gyűlöli. Amit egykor igaznak vélt, abból most hazugság lett. Már semminek sincs értelme, és bár Eden tudja, hogy el kellene mondania valakinek a történteket, nem képes rá. Ezért inkább eltemeti. Azzal az emberrel együtt, aki valaha volt. Amber Smith provokatív bemutatkozó regénye feltárja a trauma által ejtett mély sebeket, és megmutatja egy fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal, miközben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is tudta, hogy ott rejtőzik a szívében.

Podobné produkty

Eden legszívesebben visszamenne az időben. Arra a bizonyos napra. Hogy mindent másképp csináljon: ne nevessen a srác poénjain, kerülje a pillantásait az este folyamán, és mindenképpen zárja be a hálószobája ajtaját. A szóban forgó éjszakán ugyanis Edent a bátyja...
14.03 €
Az Amilyen akkor voltam folytatásában Eden és Josh úgy határoznak, adnak még egy esélyt a kapcsolatuknak. Történetük azt vizsgálja, hogyan lehet továbblépni egy trauma után – mind az életben, mind a szerelemben. Edennek és Joshnak sosem volt valós esélye egy...

16 €
A Hét rövid fizikalecke szerzőjétől. Az idő, a tér, az anyag is minden jel szerint elemi kvantumesemények nyüzsgő sokasága. A kvantumgravitációs kutatások a valóságnak ezt a mélyszövetét igyekeznek feltárni; tudásunk itt megint kétségessé válik. Carlo Rovelli,...
10.98 €

Channeling the subversive and sharp-eyed voice showcased in her popular column for The Cut, Amil Niazi stylishly interrogates the aspirations of young adulthood, early middle age, motherhood, and life after ambition. Building off her wildly popular viral essays...
26.99 €
Három költő kisregényét tartja kezében az Olvasó. Babits Szegeden, Jókai a levert forradalom utáni bujdosás idején, Bessenyei György szülőföldjén, Tiszabercelen, a magyar vidék pusztaságában. Mindannyian számkivetettek. Mindannyian remeték, elhagyottak, elveszettek....
6.73 €

12.46 €
A magyar irodalomban elso regény az euthanáziáról. Van-e jogunk halálba segíteni beteg hozzátartozónkat? A könyv egy magyar vidéki kisvárosban játszódik: a névtelen bejelentésre mozduló fiatal ügyész valóban talál ilyen "gyilkost". De mi legyen vele? Mást mond...
2.54 €