Amikor beüt a cukor - Erna Lingh-Balogh

13.49 €

Izolda: 13 éves vagyok, van egy majom bátyám, és szerelmes vagyok az úszásba. Az életem fél évvel ezelőtt kifordult a négy sarkából. Diabéteszes lettem, úgyhogy a napjaim anya vizslató tekintete mellett vércukormérésből, inzulinadagolásból és diétázásból állnak. A testem megváltozott, de nem csak úgy, ahogy a kortársaimnak, a lehetőségeim szűkültek, a világot pillanatnyilag eléggé utálom. Nem akarok táborozni, inzulinpumpát viselni, sőt, ha lehet, nem is szólnék senkihez. Köszönöm a figyelmet! Panka: Annyira várom a diabéteszes tábort! Addig is shoppingolok anyával, ottalvós bulikat tartunk Lillával, és elmegyek az orvosomhoz is, hogy megnézzük az értékeimet. A fiúkkal leszámoltam, főleg azokkal, akik egészségesek, de amúgy jól vagyok. Minden reggel pozitív megerősítésekkel indítom a napot, az ágyam alatt rejtegetem a rajzaimat, és imádom a tábort. Vagy ezt már mondtam? Mór: Fesztiválozni akartam azon a héten, vágod? De most ott tartunk, hogy a húgomat, Izzit kell elkísérnem egy táborba, amiről semmit nem tudok, és nem is érdekel. Arról már ne is beszéljünk, hogy a családom fél éve átnéz rajtam, mert minden percüket szénhidráttáblázatok fölött töltik. Az persze feltűnik nekik, amikor picikét kések otthonról egy buli után...

Podobné produkty

LARRY BIRD & EARVIN "MAGIC" JOHNSON Attól fogva, hogy e két legendás játékos először lépett pályára egymás ellen az NBA-ben, ádáz harcot vívott - mind fizikálisan, mind pszichológiai síkon. Larry Bird a Celtics zöld színét öltötte magára, ő volt a nyers,...
19.69 €
Amikor Hannah először megpillantja Sonnyt, rögtön ellenállhatatlan vonzalmat érez iránta: a férfi szexi és magabiztos. Hannah-t az sem zavarja, hogy csak rövid időre érkezett a városba - nem vágyik ugyanis hosszú távú kapcsolatra. Ahogy Sonny sem. Ám mielőtt...
12.65 €
Nagyon különbözőek vagyunk, így egy-egy közösséghez eltérő indítékból csatlakozunk: egyesek a feladatok megoldása céljából, mások kapcsolatokat kívánnak építeni, megint mások talán befolyásra akarnak szert tenni.A jó csoport kialakulásához a megfelelő vezető...
10.14 €
Szokatlan és formabontó verseskötettel jelentkezik az ismert rádiós, költő, író, Bolgár György. Szokatlan, mert az egész könyv egyetlen témára, csupa Beatles-dalra, a...
5.04 €
Sophie Winters szinte burokban él, a külvilágtól önszántából elvonulva. Fordítóként dolgozik otthon a kis lakásában, egyedülálló, harmincegy éves. Nem ilyen életről ábrándozott, ez igaz, de rég nem hisz már a boldogságban. Egészen pontosan tizenöt éves kora...
14.19 €
"Csodálatos elbeszélés a veszteségekről, a gyászról, a szerelemről és a barátságról." - Chicklit Club - "Egy ültő helyemben végigolvastam az egészet - szívszorítóan gyönyörű." - Sun Sophie Winters szinte burokban él, a külvilágtól önszántából elvonulva. Fordítóként...
11.26 €
„Vajon mikor lépjük át azt a határt, ahonnan már nincs visszaút?” Egy átlagos férfi. Egy végzetes éjszaka. Egy tett, amely mindent megváltoztat. Az „Amikor kialszik a fény” hátborzongató mélységekbe vezeti az olvasót, miközben egy hétköznapi ember lelki és...
8.45 €
Bárki gondolkodó földlakó számára a földi élet jövője egyszerre tűnik bizonytalannak és ijesztőnek. A neves újságíró, Mike Pearl olyan valós veszélyekre hívja fel a figyelmet, mint az antibiotikumok ökoszisztémára gyakorolt negatív hatása, a tengeri életközösségek...
7.32 €
A "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport újabb könyve szervesen folytatja a kutatói teamnek az 1622 nyári soproni koronázódiétáról 2014-ben megjelent tanulmánykötetét. Bécsi, brüsszeli, budapesti, Kárpát-medencebeli, római és spanyolországi levéltárakban végzett...
11.29 €