Amikor a múlt jelen van - Kolektív autorov

12.68 €

Elmúlt. Régen volt, hónapokkal, évekkel, évtizedekkel ezelőtt történt. Még csak az sem biztos, hogy velünk, lehet, hogy valamelyik felmenőnkkel. De mégsem múlt el, hiszen nem sikerült magunk mögött hagyni. Ott van a gondolatainkban, az érzelmeinkben, az automatikus reakcióinkban, a választásainkban, a kapcsolatainkban. Ott van az ismétlődő tévedéseinkben és kudarcainkban, az önkorlátozó hiedelmeinkben, a magunkat és másokat romboló cselekedeteinkben. Dehogy múlt el, hiszen velünk és bennünk él ma is. Itt van a jelenben, minden létező következményével - és elemi erővel formálja a jövőt. Ez a kötet a lezáratlan múltról szól. Azokról a hajdani (saját vagy transzgenerációs) sérelmekről, amelyeket még nem sikerült feldolgoznunk, ezért változatos formákban mutatják meg magukat a jelenben: például traumatünetként, sémaként vagy kötődési zavarként. Arról a múltról, amelyről talán még fel sem ismertük, hogy milyen módon áll a jelen keservei mögött, vagy éppen szinte teljesen átvilágítottuk, hatásain mégsem sikerült változtatnunk. Mit tehetünk azért, hogy veszteségeinket végre el tudjuk gyászolni, és sebeink begyógyuljanak? Hogy a múlt ne bénító és örökös ismétlésre kényszerítő erőként legyen része a jelenünknek, és ne akadályozza, hogy szabadon alakítsuk a jövőt? A kötet szerzői - nyolc kiváló elméleti és gyakorlati lélektani szakember - ezekre a kérdésekre a maguk szemszögéből és tapasztalatai alapján igyekeznek választ adni. A kötet szerzői: dr. Kádár Annamária, pszichoterapeuta, egyetemi docens Káplár Mátyás, tanácsadó szakpszichológus, egyetemi tanszékvezető, a Nemzetközi Szondi Társaság elnöke dr. Koltai Mária, pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi oktató, a Magyar Családterápiás Egyesület kiképző terapeutája és volt elnöke dr. Lukács Liza, krízistanácsadó szakpszichológus, neuroterapeuta Pál Ferenc, római katolikus pap, mentálhigiénés szakember dr. Szabó-Bartha Anett, klinikai szakpszichológus, egyetemi adjunktus Tóth Borbála, klinikai szakpszichológus, a genodráma módszerének megalkotója dr. Tóth Erzsébet Fanni, traumakutató, a bécsi Sigmund Freud Egyetem oktatója

Podobné produkty

Aki ezt az albumot a kezébe veszi, tudni fogja, hogy van mire büszkének lenni. Több mint 300 fotó mesél arról, ami az elmúlt évtizedekben a fővárosunkban történt. Olyan összeállítás készült, amely nem csak az itt élők számára jelent büszkeséget, hiszen Budapest...
28.14 €
Integrační a dezintegrační procesy představují předmět stálého zájmu mnoha vědeckých oblastí a přirozeně otevírají cestu k řadě mezioborových výzkumů, v nichž se historické aspekty problematiky úzce propojují s hospodářskými, sociálními, kulturními či náboženskými...
18.33 €
Bohato ilustrované príbehy približujú najčítanejší text histórie ľudstva, ktorý je odkazom aj pre budúce generácie. Kniha umožňuje rodičom aj deťom objavovať príbehy Starého a Nového zákona. Dozvedia sa o stvorení sveta, o Adamovi a Eve, o Noemovej arche, o...
16.31 €
"Minden fejben dől el!" - szokták mondani. Talán egyetértünk ezzel, de az is lehet, hogy némi ingerültséget kelt bennünk ez a mondat, annyiszor hallhattuk az elmúlt évek során olyan értelmezésben, hogy elegendő "pozitívan gondolkodni", s önmagában ettől majd...
9.25 €
Hány énünk van valójában? Mire jó a pszichoanalízis? Génjeink vagy inkább a környezetünk határozza meg tulajdonságainkat? Honnan származnak az etnikai előítéletek? Mivel magyarázható a hatalomnak behódoló magatartás? Miért hibáztatjuk az áldozatot? Valóban...
19.72 €
Dr. Gary Chapman emberek millióinak segített már felkészülni a házasságra. Most azoknak segít, akik a gyerekvállalásra szeretnének felkészülni. Dr. Gary Chapman tapasztalt párkapcsolati szakértő, és a New York Times bestsellerévé vált Az 5 szeretetnyelv szerzője....
8.93 €
Új kötetekkel bővült a Kis felfedezők sorozat, amelyet a Magyar Gyerekirodalmi Intézet 2015-ben az év 50 legjobb gyermekkönyve közé választott! A két új kötet ezúttal az állatok és a csillagok világába vezeti el a kicsiket, aki az 50 ablak felnyitásával még...
11.26 €
A család a hétköznap és az ünnep színtere. Hús-vér valóság, öröm és bánat, nevetés és könny, halk vigasztalás és hangos veszekedés, teljesség és hiány. Attól kerek, hogy nem szabályos. Erről szól ez a könyv. A családról. A családokról. Az o családjaikról. A...
14.06 €
Addig jó és egészséges az emlékezés és az eltávozott szeretteinkkel való együttlét, amíg a jelenben maradunk.Aki csak a múltban képes gondolkozni, vagy elkezd fantáziálnia jövőben, az hamar szétesik.A jelenben kell maradni-egyébként minden meditációs gyakorlat...
11.37 €