Amíg repülünk - Csilla Gévai

10.32 €

Anya levelet kapott. Meghívták egy tudományos konferenciára Alaszkába, ahol Nanuk és családja él. Csakhogy Doma és Panni nem mehet. Hát nem szörnyű igazságtalanság? Rengeteg furfanggal, titkos tervet szőve, kalandok közepette a két gyerek eléri, hogy ők is repülhessenek Nanuk karjaiba! Persze most is Bali bácsi segít rajtuk. Miközben Domáék készülődnek, járunk velük a Ferihegyen, a Repüléstörténeti Kiállításon, Budapest egykorvolt hidroplán kikötőjében, és azt is megtudjuk, kik és hogyan találták fel a repülést. Végül pedig elkísérjük őket a hosszú-hosszú útra repülőgépeken, terminálokon keresztül, kisebb és nagyobb gépeken utazva. Gévai Csilla lendületes szövege és Baranyai (b) András zseniális rajzai most a repülők világába kalauzolják a közlekedés szerelmeseit és a Doma-család rajongóit.

Podobné produkty

Gévai Csilla ellenállhatatlanul vicces naplóregénye a középiskolásoknak szól, főként azoknak, akiket már tizenéves koruk második felében az élet "nagy kérdései" foglalkoztatnak: szerelem, hit, család, szeretet és barátság. Lidi tizenhat évesen a gimnazisták...
8.65 €
Itt van az ősz..., és Lídia ott folytatja az életét, ahol abbahagyta, csak immáron 17 évesen keresi vágyakozva a Nagy Őt és önmagát. A hivatását lassan megtalálja, és arra készül, hogy egyszer menő képregény-rajzoló lehessen. Életvezetési tanácsadója ként egy...
8.75 €
Nanuk, az eszkimó újra Budapesten nyaral Dománál és Panninál! A gyerekek nagyon örülnek egymásnak. Miután körbetáncolják egymást, máris utazni kezdenek: buszon, biciklin, négyes metrón, HÉV-en, vonaton, sőt, még léghajón is! Bali bácsi persze mindenhova elkíséri...
11.12 €
Nyafka Janka bringatúrán?! Ez valami vicc?! Úgy tűnik, nem! Janka éjjeli őrségbe kerül a folyton bütykölő Csabival, aki időgépet is tud építeni! A két gyerek 1922-ben találja magát, amikor a Wenckheim-kastély még teljes pompájában áll, sőt, beszél is! De a...
9.65 €
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar "olvasni tanulok"-sorozatot építünk. A Pagony legkiválóbb szerzői írnak a sorozatban: Berg Judit...
9.65 €
Ismerd meg a repülőgépek lenyűgöző világát! Színezd ki őket, majd fejezd be a munkát a matricákkal. Tudj meg mindent ezekről a hihetetlen gépekről!
4.2 €
Aki egyszer tornász volt, örökre az marad. Akkor is, ha már harminc éve maga mögött hagyta azt a világot, ahol csak a tökéletes lehet elég jó. Forgács Dániel, a nyughatatlan újságíró elé tükröt tart az élet. Apja halálos betegsége szembesíti mindazzal, amit...
12.67 €
Csodálatos világba lép be az, aki a repüléssel kezd foglalkozni. Egyszerre ismerkedhet meg a tudomány, a technika legújabb vívmányaival és a természet ősi törvényeivel. De még ezen a lebilincselő világon belül is van egy olyan terület, ahol a legváltozatosabb...
13.8 €
Sok mindent tudunk már a repülésről Felkészülni az utazásra, a tárgyakat okosan és ügyesen elosztani 20 kg-nál könnyebb bőröndökbe és kézitáskákba, a reptéren várakozni, becsekkoláni. De a repülőgépek belsejéről, az ott, illetve a reptereken zajló összehangolt...
17.5 €