Ami igazán számít - Pál Ferenc (Feri atya)

6.9 €

Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. De mi a lényeg? A válasz az élet néhány ritka, kitüntetett pillanatában természetes módon tárul fel. Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem helyett mély szomorúság lepte meg. „Elrontottam! Az életemet olyasmivel töltöttem, ami nem számít, azok helyett, akik számítanak!” Amikor húszéves koromban – tele bizonytalansággal, kétségekkel, szorongással – azon töprengtem, hogyan érdemes élni, nem találtam a választ. Egyszer csak a metró peronján állva észrevettem egy párt. A férfi csúnyán bánt a nővel. Ebben a pillanatban elemi fölismerésem támadt: „Ne árts! Ne bánts másokat!” Amikor egy hideg téli napon mentem az utcán, az egyik ház falának támaszkodva egy hajléktalan férfi ült, lehajtott fejjel. Föl sem nézett, csak így szólt, mintha magának mondaná: „Éhes vagyok.” Mi mást kellett volna még mondania? Ez a két szó önmagában is érvényes. Ahogy Viktor Frankl írta: „Ha egy beszélgetésben valami mélyen emberire találok, megállok, és nem kérdezek tovább, mert megérkeztünk.” Szeretnék veletek együtt megérkezni e könyv révén egy-egy igazán lényeges pillanathoz, amikor meggyőződéssé erősödik bennünk a fölismerés: már tudom, hogy mi az, ami valóban számít. Ha rátaláltunk a saját válaszainkra, érdemes kidolgoznunk magunkban bizonyos készségeket, magatartásformákat, hogy a mindennapok során is alkalmazni tudjuk azt, amit már fölfedeztünk. Ez a könyv szándékom szerint az eddigi szakmai tanulmányaim és emberi tapasztalataim összefoglalását is jelenti. Arra vágytam, hogy amit a különböző humán területek tudásban, kutatási eredményekben kidolgoztak, az eljuthasson azokhoz, akiket érint, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Hozzátok. Ezért több mint tíz nagy téma került a kötetbe, reményem szerint összegyűjtve a leghasznosabb információkat egy-egy területre vonatkozóan. Miként ismerjük fel és vigyük véghez a szükséges változásokat? Miként hozzuk magunkat egyensúlyba nehézségek idején? Mit kezdjünk múltunk fájó sebeivel, jövőnk bizonytalanságával? Miként kommunikáljunk hatékonyabban? Hogyan használjuk bölcsen a tapasztalatainkat, és éljünk eredményes, gyümölcsöző életet? Hogyan válhat számunkra éltető erővé a spiritualitás? Mit tegyünk, hogy elkerüljük a kiégést, és derűs emberré váljunk? Hogy ne csak az eszközeink, hanem mi is okosak legyünk? Hogy képesek legyünk megadni a gyerekeinknek, amire igazán szükségük van? Vagyis, hogyan bánjunk jól önmagunkkal, egymással és

Podobné produkty

Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. De mi a lényeg? A válasz az élet néhány ritka, kitüntetett pillanatában természetes módon tárul fel. Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem helyett...
12.68 €
Szijj Ferenc versei azokból a mondatokból és belső monológokból állnak, amiket olyan nehéz elmondanunk másoknak, de egyfolytában mormolunk magunkban. Mondatok, amiken fennakadunk, amik nem eresztenek, amik felemelnek. Amik mégiscsak képesek összekötni minket...
5.35 €
Mit keres egy tarot kártyalap egy leütött egyetemi hallgató mellett? Hova tűnt egy egyetemi tanár, miért öltek meg egy másikat, miért rabolnak el egy lányt, aki szintén egyetemista? A mai bűnök mögött felsejlik egy két évtizede eltitkolt történet is. Mi történik...
16.87 €
„Ellenállhatatlanul vicces, frappáns kritika a reklámipar és a közösségi média álságosságáról. Franson könyvét a hősnő nagyon is emberi, szeretetre méltó bukdácsolásai teszik igazán elbűvölővé, ahogyan egy elvárásokkal teli, anyagias világban próbál valódi...
9.29 €
Casey Pendergas egykori angol szakos könyvmolyként egy sikeres reklámügynökségnél gályázik, ahol busásan megfizetik, amiért ügyesen bánik a szavakkal. Habár a gondolat, hogy elpazarolja a tehetségét, gyakran nyugtalanítja Casey-t, végül mindig sikerül elhessegetnie...
14.08 €
Az ?istenek ideje lejárt a földön. Athena, a bölcsesség és igazság istennője mégsem hagyhatja magára az emberiséget, miközben egyenesen a megsemmisülés felé rohan egy újabb civilizáció. De az új világban a szó többet ér, mint a kard. Alkalmazkodva ehhez, Athena...
3.1 €
1579-ben portugál kereskedelmi hajó fut be a japán Kucsinocu kikötőjébe. A fedélzeten utazik a jezsuita Alessandro Valignano atya, akinek a tekintélye Közép- és Kelet-Ázsiában a pápáéval vetekszik. Mellette a védelmezője, egy nagydarab, impozáns küllemű, kelet-afrikai...
14.08 €
II. Rákóczi Ferenc, a magyar történelem egyik legjelentősebb alakja, a róla elnevezett 1703–1711-es szabdságharc vezetője, patrónusa volt. Alakja, életének példája évszázadokon...
2.79 €