Jelenleg harmincnégy éves vagyok. Öt éves korom óta cukorbetegként élek (éltem), ez nálam hamar meghozta nem várt gyümölcseit, azokat a szövodményeket, melyek rendesen tönkretették életminoségemet. Öt éve megvakultam, veséim muködése közel negyven százalékosra csökkent, s ebbol fakadóan érkeztek a többi tünetek is. (magas vérnyomás, vérszegénység, gyakran jelentkezo hányinger, vízlerakódások test szerte). Hogy legyen megoldás, felkerültem egy olyan várólistára, ahol egyszerre kaphatok vesét és hasnyálmirigyet – ha nem leszek cukorbeteg, az „új vesét” nem teszi tönkre ez az alattomos állapot. Négy év után eljött a nap, amikor el kellett kezdeni a dialízist, ez alatt már háromszor volt riasztásom, de a hasnyálmirigy sajnos egyszer sem bizonyult beültethetonek. Nyolc hónap kezelés után megszólalt a telefon, elérkezett a pillanat, mehettem a mutétre. Az ezt követo közel egy hónapban az altatásokból eredoen rengeteg álmom volt, amiket az agyam rejtett zugaiból és a különbözo ingerekbol, melyeket felfogott a külvilágból kreált a tudatom. Valóságalapok nélkül, hajmeresztoen zajló apró történetek lettek, visszagondolva csak mosolygok rajtuk. Miért és honnan jöttek az álmaim? Mi zajlott valójában ez alatt az ido alatt? Mindenkibol más és más kérdéseket hozhat elo ez a történetcsokor. Lesz, aki elgondolkodik, lesz, aki mosolyog, vagy a fejét fogja- Te jó ég! Egy biztos, egy új életet kaptam s ennek része volt ez a három hét is, amikor a valóság és az álmok határán lebegtem…