Állva maszturbálok - Ágota Benedek

8.45 €

Két év telt el a Rumbarumbamm című karanténnapló megjelenése óta, amelyben Benedek Ágota a világjárvány mindenkit érintő abszurd, lehangoló vagy éppen humoros mozzanatait dolgozza fel. Azóta a világ békésebb, kellemesebb, szerethetőbb hely lett, és jól látszik, hogy a covid után már soha semmilyen katasztrófa nem érheti többé az emberiséget. Ja, de! Méghozzá folyamatosan. Megállás nélkül. Azóta is. De ha nem így lenne, akkor is megmaradnának azok a hétköznapi, apróbb vagy nagyobb szorongások, amelyek Ágota esetében például a jeges verítékhez és körömágytépkedéshez vezetnek. Benedek Ágota új könyvében ezeket a szorongásokat veszi sorra, felfejtve azt is, mi történt vele a karantén óta eltelt két évben. Szorongás amiatt, hogy az útleveled pont akkor nem lesz meg, amikor a háborúban menekülni kell. Hogy pontosan annyira nehezedre esik feldolgozni életed első szerelmi csalódását, mint Taylor Swiftnek. Szorongás Putyintól, a természetben pisiléstől, a méhszájtágítástól és az abortusztól... A sor végtelen.  A jó hír azonban, hogy az orvosság egy könyvnek álcázott xanaxos dobozban érkezik: mert miközben Ágota könyvét olvassuk, olyan, mintha egy stand-up műsort néznénk, amely a legkeményebb és legdrámaibb témákat járja körül kíméletlen humorral, bátran. És ez egyszerre megindító és felszabadító.

Podobné produkty

Két év telt el a Rumbarumbamm című karanténnapló megjelenése óta, amelyben Benedek Ágota a világjárvány mindenkit érintő abszurd, lehangoló vagy éppen humoros mozzanatait dolgozza fel. Azóta a világ békésebb, kellemesebb, szerethetőbb hely lett, és jól látszik,...
12.67 €
„De hát... de hát te két hónapig csak fingorásztál és káromkodtál! Ne legyél igazságtalan, mert menstruáltam is, és azt is az emberek orra alá dörgöltem. De hát... de hát ezt én is meg tudnám csinálni! Korrekt. Csak miért nem csinálod? Miért nem csinálod azt,...
9.29 €
Maszat nagy útra készül. Londonba fog utazni repülővel, hogy meglátogassa az unokatestvérét, Kamillát. Még még sosem ült repülőn, és mindent rettentő izgalmasnak talál! A londoni gyerekekről pedig kiderül, hogy nem beszélnek magyarul – de így is nagyon jól...
9.83 €
Megjött Maszat! Nagyon szeret játszani, hintázni, motorozni. Ráadásul ma ő a leggyorsabb! Berg Judit új könyvsorozatában a két-három-négy évesek ügyes-bajos dolgairól mesél. Minden kötetben két mese olvasható Maszatról, a kisfiúról, és legjobb barátjáról, Hóchócról....
9 €
UŽ ŽÁDNÝ REBEL Alex Verus je sice mág, který vidí do budoucnosti, jenže ani on netušil, že tento den jednou přijde. Alex souhlasil, že se připojí k dohlížitelům, k magické policii, aby ochránil své přátele před svým starým mistrem, temným mágem Richardem Drakhem....
9.73 €
Alex Verus je sice mág, který vidí do budoucnosti, jenže ani on netušil, že tento den jednou přijde. Alex souhlasil, že se připojí k dohlížitelům, k magické policii, aby ochránil své přátele před svým starým mistrem, temným mágem Richardem Drakhem. Přechod...
20.75 €
"Eltelik a nap, beesteledik, a királyfi lefekszik, a addig nézte a kék liliomot, hogy elnyomta az álom. De bezzeg nem aludt el Jancsi! Várta, hogy leánnyá váljék a liliom. Hiszen egy fertályóra sem telt belé, a liliom megrázkódott, leány lett belőle, leült...
11.5 €
Hej, volt nagy öröm reggel, amikor jött a király az üveghintaján! Ihol jött elejbe a királykisasszony s vele János vitéz. Mindjárt csaptak olyan lakodalmat, hogy hét országra ment a híre. Egy este, mikor legjobban vigadtak, beállít a palotába az ősz öregember,...
0.96 €
Kisebb válogatás gazdag népmeséink legszebb darabjaiból.
2.82 €