„Sokan ?úgy vélik, azért nevezte el a nép Alkonydombnak, mert ezen a vidéken, bárhonnan nézi is az ember a nap járását, mindig a domb mögött tűnik el. De van olyan legenda is, hogy a Rákóczi-felkelés idején azon a vidéken zsellérlázadás volt. Ezek a lázadók csatlakoztak Vak Bottyán dunántúli hadseregéhez. Később a császáriak elfogták a lázadó zsellérek vezérét, és azon a dombon kínozták halálra. Vallatás közben a lázadó, hogy kínjait feledje, valami népdalt gajdolt… Egyik sora, ha jól emlékszem úgy szólt valahogyan: "Bealkonyult már énnekem, édes hazám, érted éltem.” Azóta hagyomány a megyében, hogy a lázadókat az Alkonydombon végzik ki, és ott is kaparják el őket a domb aljában." Berkesi Andrásnak a felszabadulás 25. évfordulójára kiadott új regénye a Zala megyei Alkonydomb körüli legendákat a közelmúlt évtizedei emlékeivel, az emlékekben élő emberek legendás múltjának idézésével egészíti ki. Itt, az Alkonydomb aljában végeztek ki 1919-ben harminc vöröskatonát, abban a reményben, hogy kivégzésük a proletárdiktatúra alkonyát is jelenti. Csakhogy megfeledkeztek arról: sokan, rengetegen lesznek, akik megérik az alkonydombi virradatot is, és ott fognak állni azok mellett, akik mint utódok 1945-ben folytatták apáik, elődeik küzdelmét a szabadságért. Berecz Sándor, a regény egyik központi alakja is itt, az alkonyomb alján találja meg soha nem ismert édesapját, igaz emberré magasult emlékét, de el kell veszítenie ennek ellenében édesanyját, aki iszonyatos bűnének terhével a tisztább, emberségesebb életet ígérő felszabadulás után már amúgy sem tudott volna élni… A végig izgalmas, feszült légkörű regényben Berkesi András egy rendkívül jelentős történelmi korszakot mutat be. A gyorsan pergő cselekménysorral bizonyítja: 1945 szinte törtvényszerű következménye volt mindannak, ami 1919-ben kezdődött. Egyúttal olyan belső, lelki folyamatokat is érzékeltet, különösen az anya súlyos tragédiába torkolló életútjának végigkísérésével, amelyek nagyon sok ember sorsának lettek meghatározói.