Ali Baba és a negyven rabló - Tizenkilenc történet az Ezeregyéjszaka meséiből

9.01 €

Az Ezeregyéjszaka meséi a világirodalom egyik legismertebb és legnépszerűbb műve. A már évszázadok óta élőszóban terjedő mesék zömét Keleten nyolcszáz évvel ezelőtt foglalták először írásba, a bennük ábrázolt világ, erkölcs, társadalom erre az arab középkorra vall. A történetek szellemén, hátterén érződik a Kelet, az iszlám gondolkodásvilága. Az Ezeregyéjszaka meséinek kerettörténete: A kegyetlen király este mesét kér okos és szép feleségétől, Seherezádétól, aki tudja, hogy napkeltekor kivégzik. Éppen ezért a hajnal hasadtával a mesét a történet egy izgalmas részénél abbahagyja. A király kíváncsi a történet folytatására, ezért elhalasztja a kivégzést. És ez így megy ezeregy éjszakán keresztül, míg végül a bosszúálló király el is felejti kegyetlen szándékát, és a feleség végleg megmenekül. A népmesék jellemző elemei, mint a kalandos, túlnyomórészt csodás történet, a mindig szerencsés vég az Ezeregyéjszaka meséiben is sokszor előfordulnak. Az arab mesék szereplőinek sorsát dzsinnek, démonok alakítják. A mesék mindennapi világának háttere azonban valóságos világ, amely a régi Kelet hű képe. A történeteknek majdnem mindig a város a helyszíne. A városok szűk sikátorai, bazárjai, piacai, palotái és minaretjei finoman és valósághűen jelennek meg az olvasó előtt. Gyakori helyszín Bagdad, a középkori Kelet valóságos városa. Seherezádé meséiből kibontakozik a régi történelem, nem az, amelyet történelemkönyvek örökítettek meg uralkodókkal, csatákkal, hanem a mindennapok érdekes történései, amelyeket a nép fiai éltek napról napra. Aki meg akarja ismerni a mesék által megformált régmúlt Kelet csodás világát, lopózzék be a király palotájába, húzódjék meg óvatosan a homályban, és hallgassa meg, mit mesél életét féltve Seherezádé Ali Babáról és a negyven rablóról, Aladdin csodalámpájáról és Szindbádról, a tengerészről.

Podobné produkty

Az első teljes és szöveghű magyar kiadás, Prileszky Csilla lenyűgöző fordításában. (Egy közvélemény-kutatás szerint a mű 2000-ben az év legjobb fordítása volt!) A költemények műfordítása Tótfalusi István munkája. Simon Róbert kísérő tanulmányával és jegyzeteivel.
13.44 €
Benedek Elek maga válogatta és ültette át ízes magyar nyelvre az Ezeregyéjszaka meséit. A nagy magyar mesemondó nyomán mi is átnyújtunk egy csokorra valót Seherezádé legszebb történeteiből. Aladdin, tengerjáró Szindbád, Ali baba, a negyven rabló és a többi...
18.24 €
A kötet tartalma: - Ali Baba és a negyven rabló - Az ébenfa-ló - Dzsuder ben Ómár - Hasszán - A kereskedő és a gonosz szellem - A telhetetlenek. Reprint kiadás.
4.52 €
A kötet tartalma: - Hogyan születtek az Ezeregyéj meséi - Aladdin csodalámpája - A vak Abdallah és a kötélverő Hasszán - A tudománykedvelő szultán - A halász és a gonosz szellem - Az egyiptomi Ali története - A tengerjáró Szindbád - Egy kereskedő balszerencséje....
5.38 €
Sehrezád és Harún-ar-Rasíd, Szinbád és Ali Baba – ki ne ismerné ezeket a neveket? A középkori Arábiából és Perzsiából származó, varázserejű dzsinnekkel és ifritekkel, bátor, talpraesett hősökkel és gyönyörű – ráadásul többnyire igen készséges – leányokkal teli...
8.45 €
Benedek Elek foirdítása első ízben tette elérhetővé magyar közönség számára a Kelet gazdag meseanyagát. Valószínűleg Krúdy is ezt olvasva formálta meg Szindbád alakját és történeteit.
2.82 €
Soha ne feledjük, hogy amilyen most a szülő attitűdje a gyerek felé, olyan lesz később a gyermek attitűdje önmaga felé. Mindannak a fókuszában, amit a gyermek számára biztosítunk, az egészséges szociális-emocionális énkép kialakítása áll. Ennek híján semmilyen...
13.23 €
London, 1942. szeptember. Nellie Morris már alig emlékszik azokra az időkre, amikor nem az eget ellepő német bombázóktól kellett rettegnie. A tizennyolc éves lány jól tudja, mit kell tennie, amikor felüvöltenek a légvédelmi szirénák: felkapja hét éves húgát,...
16.9 €
Reese Witherspoon könyvklubjába is beválogatott, csodásan újramesélt Shakespeare-klasszikus! Viola Reyes bosszús. Aprólékosan kidolgozott szerepjátékötletét leszavazták, a legjobb barátja pedig azt tanácsolja neki, hogy próbáljon meg kicsit „szerethetőbb” lenni…...
14.93 €