Alex és Andy - Két magyar filmcézár itthon és másutt - Éva Pataki

11.39 €

Korda Sándor (Alexander Korda) és Vajna András György (Andy Vajna) - két filmproducer, akiknek személyét már életükben legendák övezték. Eltérő történelmi kor szülöttei, teljesen más Magyarországról vándoroltak ki, egészen másfajta filmeket hoztak létre, másként alakult az életútjuk, ugyanakkor szembeszökőek a közöttük meglevő hasonlóságok is: mindketten tehetségesek, kockázatvállalók - mondhatni, kalandorok -, sokfelé éltek a világban, szerették a luxust, a szép nőket, de ami a legfontosabb: a bőrük alatt is film volt. Rendkívüli érzékkel találtak rá azokra a témákra és formákra (Korda rendezőként is), amelyekkel meghódították a széles közönséget. Mindketten igazi hajóskapitányok voltak, akik nem szerettek felettesnek dolgozni. A maguk útját kívánták járni, főnökként irányítani stábokat, vállalatokat, gyárakat. Mindketten számtalan filmet gyártottak, filmvállalatokat alapítottak és vezettek, filmgyárat építettek, komoly díjakat nyertek és otthonosan mozogtak világhírű filmsztárok körében csakúgy, mint hatalmas pénzek fölött diszponáló üzletemberek vagy politikusok között. Alex és Andy - róluk lesz szó - és még sok minden másról is.

Podobné produkty

A világhírű amerikai írónő regénye végre magyarul is olvasható. Marilynne Robinson minden könyve, így az Itthon is, arra a kérdésre keresi a választ, hogy megváltozhat-e az ember. Egy Gilead nevű közép-nyugati kisvárosban él a Boughton család. Az idős apa,...
9.86 €
Csendes, engedelmes, megbízható. Emmynek egész életében megmondták, hogy milyennek kell lennie. Nem lehet olyan erős akaratú, mint gyönyörű nővére, Maddie, és nem kerülhet elvonóra, mint fékezhetetlen bátyja, Joey. Miután azonban egy tragikus baleset örökre...
16.05 €
Valahol Indiana államban, Vacca Vale egykor nyüzsgő ipari központjában áll a Nyúlketrecnek csúfolt lakópark, melynek vékony falai számtalan zűrzavaros életet kereteznek.Itt él az online gyászjelentéseket író Joan. A babáját kétségbeesve ringató anya, Hope....
9.29 €
Bújócskázik a kisegér. Egy, kettő, három, aki bújt, aki nem megyek! – kiáltja Mici, a kismacska és indul megkeresni. De mielőtt megtalálja, rábukkan még számos másik kis állatra.
9.27 €
Egy székesfehérvári kislány a nyolcvanas években lakótelepi háztömbjük jellegzetes, fémszagú, összefirkált liftjébe szorulva eltökéli: soha többé nem engedi, hogy rázáruljon a világ. Talán ez az élmény is szerepet játszott abban, hogy a rendszerváltás idején...
12.55 €
Mindig érdekes, hogy mit gondolnak rólunk a külföldiek. Mondjuk, egy orosz nő, aki régóta itt él nálunk: érzi-e, amit mi érzünk? Szereti-e, amit eszünk? Mit gondol, mondjuk, a mi húsvéti ünnepünkről, amikor olcsó kölnit locsolunk a szebbik nem képviselőire?...
14.06 €
Publikácia predstavuje ucelenú monografiu právneho inštitútu „obchodný register“, ktorý bol naposledy v našom právnom prostredí takýmto spôsobom spracovaný v roku 1999. Úprava obchodného registra od jeho zavedenia v roku 1992 prešla rozsiahlymi zmenami a úpravami...
19.9 €
Soon to be a major Netflix film! It's Christmas Eve and the worst blizzard for fifty years has blanketed Gracetown. But as well as snowflakes, love is in the air - and appearing in the most unexpected ways . . . Who'd have thought a freezing hike from a stranded...
11.9 €
27 years later, the Losers Club have grown up and moved away, until a devastating phone call brings them back... Derry, Maine was just an ordinary town: familiar, well-ordered for the most part, a good place to live. It was a group of children who saw- and...
21.45 €