Alagút 29 - Helena Merriman

16.9 €

A férfi a világ egyik legkegyetlenebb kommunista rezsimjéből szökött meg, majd úgy döntött, hogy egy alagúton keresztül visszatér oda. 1962 nyarán egy Joachim Rudolph nevű nyugatnémet egyetemista nekilátott, hogy alagutat ásson a berlini fal alatt. A túloldalon, Kelet-Berlinben férfiak, nők és gyerekek tucatjai vártak, akik hajlandóak voltak az életüket is kockára tenni a menekülésért. A Tunnel 29 ennek az elképesztő hidegháborús szökésnek az igaz története, a szerzője pedig a brit közszolgálati rádió, a BBC Radio sikeres podcastjának díjnyertes alkotója. Miután személyesen beszélt a túlélőkkel, és beleásta magát a Stasi-aktákba, Helena Merriman bravúrosan mutatja be ezt a minden képzeletet felülmúló történetet a leleményes egyetemista alagútépítőkről, a bűbájos vörös hajú futárlányról, a művelet sikerét veszélyeztető Stasi-besúgóról és a szerelemről, amely a meglepő befejezést szolgáltatta. A Tunnel 29 egyben az első ilyen jellegű televíziós produkció volt. Anyagilag részben az NBC amerikai televíziótársaság támogatta, amely valós időben akart lefilmezni egy berlini szökést. Dokumentumfilmjük forradalmasította a televíziós újságírást, pedig a sugárzását majdnem megakadályozta a Kennedy-kormányzat, amely a hidegháború idején ellenőrzése alá akarta vonni a sajtót. A Tunnel 29 végső soron egy sikertörténet krónikája: bátor állampolgárok mindent kockára tesznek azért, hogy visszaszerezzék a szabadságukat, a világ pedig szorít nekik, hogy diadalmaskodjanak.

Podobné produkty

Utiekol pred jedným z najbrutálnejších režimov na svete. Potom sa prekopal späť. V lete 1962 mladý študent Joachim Rudolph vykopal tunel pod Berlínskym múrom. Na druhej strane vo východnom Berlíne čakali desiatky mužov, žien a detí – ochotní riskovať všetko,...
9.7 €
He's just escaped from one of the world's most brutal regimes. Now, he decides to tunnel back in. It's summer, 1962, and Joachim Rudolph, a student, is digging a tunnel under the Berlin Wall. Waiting on the other side in East Berlin - dozens of men, women and...
14.95 €
Utiekol pred jedným z najbrutálnejších režimov na svete. Potom sa prekopal späť. V lete 1962 mladý študent Joachim Rudolph vykopal tunel pod Berlínskym múrom. Na druhej strane vo východnom Berlíne čakali desiatky mužov, žien a detí – ochotní riskovať všetko,...
16.7 €
Pokračovanie `vtipného príbehu o vážnych životných veciach` pod názvom Perfektná mama, ktorý vyšiel v minulom roku. Možno ho však čítať aj samostatne. Hrdinka Esmie si už vyhliadla perfektnú druhú mamu (prvá zomrela pri jej narodení) a robí všetko pre to, aby...
6.61 €
A szerző harmadik prózai kötetét tartja kezében az olvasó! Elbeszéléseit áthatja valami különleges, már-már gyerekes romantikusságra való tudatos hajlam; bensőből vezérelt realizmus, és gavallérosság! Ezúttal is a társadalom széleskörű palettáján megbúvó különös...
7.32 €
Sokszor halljuk, hogy a körülmények határozzák meg az életünket. De feltetted már a kérdést, hogy ez valóban igaz-e? A folyamatosan változó világ energiái hatással vannak ránk, de a bennünk lévő harmónia vagy annak hiánya határozza meg azt, hogy milyen minőségben...
12.08 €
Rafinált nagyhatalmi cselszövés szálai bonyolódnak William G. Winkler új thrillerének lapjain, melynek kitervelői Moszkvában, haszonélvezői pedig közel-keleti fővárosokban üldögélnek, miközben New Yorkban ismét emberéletek tízezrei forognak kockán. George McGeary,...
13.42 €
Rafinált nagyhatalmi cselszövés szálai bonyolódnak William G. Winkler új thrillerének lapjain, melynek kitervelői Moszkvában, haszonélvezői pedig közel-keleti fővárosokban üldögélnek, miközben New Yorkban ismét emberéletek tízezrei forognak kockán. George McGeary,...
7.01 €
Leslie Potter modern romantikája könnyfakasztó történet két fájdalmas szerelem útjáról. Az egykor boldog házasságban élő Dina és Gareth kapcsolata – a nő családjának ármánykodása miatt – zátonyra fut. A válást követően Garethre ismét rátalál a szerelem Sylvie...
11.93 €