Akvarisztán krónikája - Cserni András

6.45 €

Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium (röviden: VMG) talán nem az akvarisztikát juttatja elsőként az ember eszébe – pedig van egy Akvarista Blokkja egyedülálló víziállat-gyűjteménnyel. A 209-es számú terem akváriumokat és terráriumokat rejt, bennük színpompás halak, egzotikus hüllők, kecses garnélák, akiket lelkes diákok gondoznak. Az ő történetük Akvarisztán krónikája. A szerző, Cserni András maga is akvarista, azaz „halas” volt. Gimnazistává válása után jóformán azonnal a Blokkba sodródott, s olyannyira összenőtt a sorsuk, hogy végül vezetőjévé lett. Önéletrajzi jellegű írásából (mely átmenet novellafüzér és regény között) az ő szemszögén keresztül követhetjük végig négy év eseményeit az akváriumok körül. A könnyed, olvasmányos történetből megismerkedünk a gondozott állatokkal (például Olgával és Ottokárral, a pézsmateknősökkel), az igazi egyéniség akvaristákkal (a Mesterrel, a Szerelővel és másokkal), a Blokk teljes történetével (egészen a kezdetektől), minden tündökléssel és katasztrófával (és hogy mi szerepe volt ebben a COVID-nak), szembenézünk Idővel, Káosszal, Kórsággal (talán nem is annyira képletesen…). S miközben a kedves Olvasó együtt izgul nevet, bánkódik, mérgelődik a halasokkal, észrevétlenül tanulja meg az akvarisztika, terrarisztika sok csínját-bínját, helyenként pedig hosszabb-rövidebb filozofálásokra hív a szerző (például szutykos szűrőszivacsok sikálása közben). A történet végére az is kiderül, mi Akvarisztán meg az akvarizmus, s miért jó, ha velünk van a KÖD, ugyanakkor mennyivel rosszabb, ha bükkfát kapunk.

Podobné produkty

"Kifejlett halaknál a napi egynél több etetés káros lehet, fennáll a túltáplálás veszélye, illetve a vizet is jelentősen szennyezi a lehulló, el nem fogyasztott eleség." Az akvarisztika olyan hobbi, amelynek Magyarországon nincsen jelentősebb szakirodalma,...
16.89 €
Celosvětově uznávaný odborník na tematiku akvarijních ryb RNDr. Stanislav Frank, CSc. dává v knize vyčerpávající odpovědi na rozličné otázky provázející akvaristy celý život. Počínaje vhodnou vodou do akvária, přes výběr plemen, jejich křížení a nemoci - včetně...
27.45 €
Egy szépen, szakszerűen beüzemelt, hozzáértően gondozott akvárium igazi ékszere a lakásnak. Minden akvarista megtapasztalja azonban, hogy a növényes akvarisztika bizony némi elméleti felkészültséget és rengeteg tapasztalatot kívánó hobbi. A magyar könyvpiac...
8.45 €
LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE AZ ELSŐ AKVÁRIUM KIALAKÍTÁSÁHOZ Könyvünk segít eldönteni, mi az, ami igazán számít a megfelelő akvárium kiválasztásakor, melyek a szükséges technikai felszerelések, valamint az ajánlott növények és állatok az első akváriumhoz. A víz kémiája...
9.01 €
Tato knížka přináší základní informace pro všechny začínající akvaristy. Dozvíte se, na co dbát při výběru nádrže, potřebného technického vybavení, rostlin i živočichů tak, aby vaše akvárium správně fungovalo jako celek. Autoři poskytují také praktické tipy...
11.75 €
Akvarijní ryby - vše o sladkovodních akvarijních rybách.
43.45 €
Pôvodná česká hra od autora Michala Peichla, v ktorej tvoríte akvárium plné zaujímavých rybiek. Niektoré rybky spolu dokážu koexistovať lepšie a iné zase menej. Podľa toho, ako si ich poskladáte do svojho akvárka, toľko dostanete bodov na konci hry. Hra Akvárko...
18.09 €
Sladkovodní akvaristika pojatá z pohledu běžného chovatelství zahrnuje převážně odpovědi na otázky týkající se chovu a rozmnožování ryb z tropických a subtropických oblastí a zároveň i radí, jak si počínat při pěstování vodních a bahenních rostlin v akváriích.
15.9 €