Akiken átgázolt a 20. század - Cserhalmi Imre

5.32 €

A könyv szereplői nagyon sokat mondanak el arról, hogy milyen embereket szült a 20. század, és hogyan tudták azt túlélni ezen a tájon. Személyes képességekkel? Szerencsével? Hasznos kapcsolatokkal? Erős lélekkel vagy fizikummal? Mindezzel meg sok mással is. A 2017-18-ban készült portrék szereplőinek többsége - ludovikás katonatiszt, holokauszt túlélő, mérnök-feltaláló, élsportoló-edző, munkás-gobelinszövő, parasztlány-rendőrnő, színésznő, munkaszolgálatos-tanár, amatőr táncművész-filmgyári statiszta, világjáró ezermester- autodidakta zongoraművész - bőven túljár a 80-on, a 90-en, sőt akad, aki a 100-on is. Az író, aki három éve lakik ugyanott, ahol a portréalanyai, azért is tud empátiával, emberismerettel és tisztelettel szólni portréalanyai sorsáról, mert aligha akad olyan társadalmi réteg, élethelyzet vagy környezet, amelyről ne lennének neki is személyes tapasztalatai. A tavaly sikert aratott Törlesztés, avagy lapok a talonból című önéletrajzi könyvével szinte példát mutatott, hogy a távozó nemzedékeknek hogyan kell őszintén vallaniuk az életükről kioktatásoktól és illúzióktól mentesen: hitelesen.

Podobné produkty

Szabados Imrének, az ÁVH századosának látszólag nincs oka a panaszra. Karrierje felívelőben van, újabb és újabb nyomozásokra kap megbízást, elsősorban a népi demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedések "leleplezésére". A kirakatperek előkészítése szépen...
13.24 €
Budapest, 1950 február. Az Államvédelmi hatóság pincéiben a nyomozók nem válogatnak az eszközökben, hogy vallomásra kényszerítsék az őrizeteseket. Ezt teszi Szabados Imre százados is, aki a legdurvább módszerektől sem riad vissza, hogy feljebb kerülhessen a...
8.42 €
Szabados Imrének, az ÁVH századosának látszólag nincs oka a panaszra. Karrierje felívelőben van, újabb és újabb nyomozásokra kap megbízást, elsősorban a népi demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedések „leleplezésére”. A kirakatperek előkészítése szépen...
9.93 €
1950, Magyarország. Egy kis dél-alföldi faluban brutális gyilkosság áldozata lesz Kiss Imre, a helyi párttitkár. Nagyfi Zoltán nyomozó és társa, Pintér Ferenc nagy lendülettel fog bele a bűncselekmény felderítésébe, és hamar rájönnek, hogy a faluban szinte...
12.67 €
1950, Magyarország. Egy kis dél-alföldi faluban brutális gyilkosság áldozata lesz Kiss Imre, a helyi párttitkár. Nagyfi Zoltán nyomozó és társa, Pintér Ferenc nagy lendülettel fog bele a bűncselekmény felderítésébe, és hamar rájönnek, hogy a faluban szinte...
16.9 €
1950 nyarán, a Rákosi-korszak kellős közepén bestiális módon meggyilkolt és meggyalázott ÁVH-nyomozóra találnak Budapesten, a Péterfy Sándor utca egyik körfolyosós bérházában. Az ügyben nyomozni kezd a rendőrség – és rendhagyó módon a Péter Gábor vezette rettegett...
12.67 €
Csonka György ezredest nem csak a múltja üldözi: az Államvédelmi Hatóság rettegett nyomozói is a sarkában vannak. Jól ismeri a módszereiket, hiszen korábban maga is alkalmazta...
8.45 €
Az ?ÁVH-ból nem lehet csak úgy leszerelni – mondogatják egymásnak a rettegett Államvédelmi Hatóság nyomozói, akiknek futószalagon kell szállítaniuk az újabbnál újabb államellenes bűncselekményeket. Majoros őrnagy is eredménytelenül próbál hátrébb húzódni a...
12.67 €
Kötetünkbe olyan műveket válogattuk, amelyek a 2020-tól érvényes Nemzeti alaptantervnek és a kerettantervnek megfelelően a legtöbb iskolában kötelező olvasmány az 5-8. osztályban. Kiegészíti a kiadvány első kötetét, és a következőkkel segíti a felkészülést:...
8.99 €