Afganisztán-iratok - Craig Whitlock,György Sóskuthy

14.08 €

"Az Afganisztán-iratok Amerika ostoba közép-ázsiai beavatkozásának boncjelentése. Vádirat az amerikai elbizakodottság ellen, egyben figyelmeztetés jövendő vezetőknek." Kevin Maurer, A Bin Laden-akció társszerzője A vietnámi és iraki háborúkkal ellentétben az Afganisztán ellen 2001-ben indított amerikai támadásokat a közvélemény szinte egyhangúlag támogatta. A célok eleinte világosak voltak: legyőzni az al-Káidát, és megakadályozni, hogy a szeptember 11-i terrorcselekmény megismétlődhessen. De nem sokkal azután, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei elűzték a hatalomból a tálibokat, a küldetés letért az eredetileg kijelölt útról. Az amerikai katonaság gerillaháborúba bonyolódott egy olyan országban, ahol semmilyen téren nem tudott tájékozódni. Sem Bush, sem Obama, sem Trump nem ismerte be, hogy a háború kudarcot vallott, sőt egyre több katonát küldtek Afganisztánba. Az Afganisztán-iratok több mint ezer olyan személlyel - fehér házi tisztségviselők, a Pentagon vezetői, frontvonalakon tevékenykedő katonák - készült interjún alapul, akik tudták, hogy a kormány a valóság helyett az események torzított, olykor teljességgel légből kapott változatát tárta a közvélemény elé. Craig Whitlock könyve döbbenetes tényfeltáró munka, új megvilágításba helyezi mindazt, amit eddig az afganisztáni háborúról tudtunk és gondoltunk.

Podobné produkty

"Az Afganisztán-iratok Amerika ostoba közép-ázsiai beavatkozásának boncjelentése. Vádirat az amerikai elbizakodottság ellen, egyben figyelmeztetés jövendő vezetőknek."Kevin Maurer, A Bin Laden-akció társszerzőjeA vietnámi és iraki háborúkkal ellentétben az...
9.29 €
História Afganistanu nie je len kronikou bojov. Ukrýva sa za ňou veľa obetí, ľudských tragédií, nešťastia a rodinného smútku...
10.9 €
Peter Frankl (nar. 1947 v Žiline) je autorom viacerých próz. Napísal knihy História nielen nášho rodu, Hlupáci",V mene krvi, V zajatí trojitých rittbergerov a ďalšie. Za knihu Židia v Žiline obdržal prémiu Literárneho fondu za rok 2009. Vo svojom najnovšom...
13.9 €
Po odchode spojeneckých vojsk z Afganistanu sa v priebehu niekoľkých týždňov dostalo k moci radikálne hnutie Taliban. Tisíce ľudí sa zúfalo snažili ujsť z krajiny zo strachu o svoje životy. Fotograf Martin Črep je autorom projektu Human Family, ktorý mapoval...
31.9 €
A háború dúlta afganisztáni hegyek között játszódik Ken Follett izgalmas regénye. A három főszereplőnek – egy fiatal angol nőnek, egy francia orvosnak és egy csavargó amerikainak – alapos oka van arra, hogy Afganisztánba menjen, ahol a hegyek között élő őslakosság...
14.06 €
Afganistan? To je džihád, šaría, ópium a divoké konope. Áno, také sú stereotypy. Lenže predstavte si, napríklad, islamskú feministku. Nemožné? Vôbec nie. Aj taká je jedna z mnohých tvárí Afganistanu, ktorý sme dôverne spoznali vďaka skvelej nórskej reportérke...
20.35 €
„Az ?akadályokon keresztül végre bemásztam erre a kényelmes helyre, ahol legfeljebb az egyik ormótlan nagy fék csiklandozza az utas oldalbordáját. Még ki sem fújtam magam, mellém...
2.79 €
1942-ben, egy békés, angol falucskában elegáns nő lépett ki a házából, hogy szokása szerint kerékpározni induljon. A szomszédjai által Mrs. Burtonként ismert odaadó feleség és háromgyermekes anya a brit vidéki háziasszonyok mintaképének tűnt. Ahelyett azonban,...
15.46 €
"Magával ragadó és szívhez szóló könyv, tele együttérzéssel és az állatok életével kapcsolatos mély felismerésekkel." Yuval Noah Harari, a Sapiens - Az emberiség rövid története szerzője Frans de Waal holland főemlőskutató és etológus négy évtizede tanulmányozza...
16.13 €